Connect with us

technokrata

Ne aggódj, a suli után lesz munkád!

Dotkom

Ne aggódj, a suli után lesz munkád!

Interaktív konferenciát rendeztek a fiatalok munkalehetőségeivel kapcsolatban. A cél az, hogy a lehető legtöbb fiatalnak legyen munkája.

Az Európai Bizottság foglalkoztatáspolitikájának fontos eleme az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés, melynek célja segítséget nyújtani a szakmaválasztásban, személyre szabott támogatást biztosítani a munkahelykeresésben, gyakornoki programok lebonyolítása, valamint új cégek létrehozásának támogatása.

Az Európai Unió Ifjúsági Garanciaprogramjáról szóló interaktív konferenciát szervezett a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és az Entrepreneurship Foundation Hungary (EFH) október 16-án pénteken annak apropóján, hogy 2015-ben a 2014-2020 közötti időszakra járó ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés összforrásainak egyharmada, egy milliárd euró válik elérhetővé.

A konferencia résztvevői között volt Dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság  oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős tagja, aki saját portfóliójának, valamint Marianne Thyssen uniós biztos asszony felkérésének okán népszerűsítette az Európai Bizottság döntését.

foto2

A fiatalok munkához segítése az Európai Bizottság fontos célkitűzése, amelyhez hatékonyan járul hozzá az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezés is – hangsúlyozta Dr. Navracsics Tibor. A biztos azt is elmondta, hogy a kezdeményezés azért indult, hogy a 25 év alatti fiatalokat kiemelt támogatásban részesítse azokban a régiókban, ahol 2012-ben a munkanélküliség meghaladta a 25 százalékot. Az Európai Bizottság 2015-ös ifjúsági jelentéséből kiderül, hogy az európai fiatalok közel egyharmadát fenyegeti a kirekesztés és a szegénység veszélye – mutatott rá Dr. Navracsics Tibor, hozzátéve: éppen ezért személyes célkitűzéseim egyike, hogy biztosi megbízatásom alatt minél több fiatalt – szociális, családi, földrajzi helyzettől függetlenül -, bevonjak a társadalmi életbe, konzultáljak velük.

Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár is megerősítette, hogy az Európai Bizottság elsődleges prioritása megerősíteni Európa versenyképességét, ösztönözni a további beruházásokat, továbbá új munkahelyeket teremteni.

“Az Ifjúsági Garancia program üzenete minden magyar fiatal számára az, hogy ‘lesz munkád!’ Eddig példátlan módon támogatjuk őket az elindulásban: garantáljuk, hogy minden fiatalnak segítünk elkezdeni az önálló életét konkrét munkahellyel, képzéssel vagy szakmai gyakorlattal. Emellett szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy minden fiatal vállalkozónak felelőssége az Ifjúsági Garancia programban való részvétel. Arra bíztatok minden FIVOSZ tagot, hogy amennyiben lehetőségeik, gazdasági feltételeik engedik, mint munkaadó vegyenek részt a program megvalósításában, és biztosítsanak munkahelyet a dolgozni akaró kortársaiknak” – mondta Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár.

foto1

Az interaktív konferencián előadást tartott Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Temesszentandrási Judit, az Ifjúsági Garancia program koordinátora, valamint Rutai Gábor, a FIVOSZ pályázati projektvezetője. Az előadások mellett az érdeklődők workshopokon is részt vehettek, amelyek a hazai lehetőségeket, valamint a nemzeköziesedés témáját dolgozták fel. A konferencia során a fiatalok elmondhatták, hogy mi a véleményük a programmal kapcsolatban, felvetéseiket közvetlenül hallgatták meg a döntéshozók.

Azok a fiatalok, akik vállalkozóként képzelik el a jövőjüket, a november 16-20 között megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozó Hetének 50 ingyenes eseményén hallgathatják meg sikeres fiatalok történeteit, segítséget kaphatnak az elinduláshoz, és értékes információkhoz juthatnak. Az előregisztráció már megkezdődött a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés