Connect with us

technokrata

Pénzt adtál volna egy kickstarteres projektre? Ezután kétszer is meggondolod majd!

Dotkom

Pénzt adtál volna egy kickstarteres projektre? Ezután kétszer is meggondolod majd!

Hiába gyűjtöttek több mint egymilliárd forintot, mégis bebukott a Zano minidrón projektje.

Bár a legtöbbször óriási sikerek okán számolunk be a Kickstarterről, most mégis más a helyzet. Történt ugyanis, hogy a Zano nevű minidrón igen jól szerepelt az oldalon, az alkotók a várt összeg többszörösét, több mint kétmillió fontot (1 milliárd forint) gyűjtöttek, azaz úgy tűnt, minden rendben halad és az eszköz menetrend szerint megérkezik majd a vásárlókhoz.

zano

A  Torquing Group modelljét júniusra várták, azonban nem hogy akkorra, de mostanra sem sikerült leszállítani a Kickstarteren megrendelt 15 ezer drónt. Helyette alig 600-an kapták meg a modellt, de a legtöbbjük azonnal visszakérte a pénzét, hiszen a végleges Zano pocsék akkumulátorral, rossz építési minőséggel és rövid hatótávval örvendeztette meg őket.

A helyzet tovább nehezíti, hogy a vállalat vezetője betegség miatt már lemondott posztjáról és elhagyta a céget, így a hitelezők most a Torquing Group felszámolása mellett döntöttek. Ez azonban csak nekik garancia a pénzük visszaszerzésére, azok akik a Kickstarteren fektettek be a projektbe, várhatóan sohasem látják már viszont azt a pénzt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés