Connect with us

technokrata

Hamarosan az egész országot elárasztja az ingyen WiFi

Dotkom

Hamarosan az egész országot elárasztja az ingyen WiFi

2 éven belül mindenhova megérkezik a szélessávú internet.

Már nem kell sokat várnunk arra, hogy az összes hazai településen ingyen WiFi-n netezhessünk.  A  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Digitális Jólét Program keretében uniós forrásból megvalósuló fejlesztés 2016 őszétől kezdődik el és körülbelül 2 évvel késöbb fejeződik be, ekkora kell felszerelni az összes települést WiFi hotspottal.

CityWiFi

A cél tehát az, hogy 2018 végére minden háztartásban hozzáférhető legyen egy másodpercenként 30 Mbit sebességű internet. Mindez azért is fontos, mert jelenleg 883 ezer olyan magyar háztartás van, ahol nincs szélessávú internet. A programban így már ezek az emberek is gyors internethez jutnak, illetve a program további részeként olyan helyekre is be fogják vezetni a szolgáltatást, ahol mindeddig az infrastruktúra miatt egyáltalán nem volt hozzáférhető.

Jó hír, hogy 2017-től nemcsak azok járnak jól, akiknek eddig nem volt szélessávú internete, de azok is akik már jelenleg is előfizetők, hiszen csökkentik majd az internet áfáját is.

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés