Connect with us

technokrata

A jövő megmenekült: jók vagyunk informatikából!

Dotkom

A jövő megmenekült: jók vagyunk informatikából!

Sikeresen zárult a jövő informatikusait megmérettető INFOPROG2016.

Idén ünnepelte 20. évfordulóját a Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskolák informatikai versenye, az INFOPROG2016 programozó verseny és konferencia. Az INFOTÉR Egyesület szakmai együttműködésével április 21-22. között a versenybe bejutott legjobb középiskolai csapatok mutathatták meg tudásukat a verseny döntőjében, amely egyúttal a szlovákiai magyar középiskolák országos bajnoksága is volt. Az eseményen az INFOTÉR 3 millió forint értékben osztott ki ösztöndíjakat a tehetséges fiatalok között.  Biró Albert, az INFOTÉR Egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a két évtizedes hagyománnyal rendelkező verseny támogatásával azt szeretnék elérni, hogy 2018-ra a győztes diákok plusz pontot kapjanak a magyarországi felsőoktatási felvételi vizsgákon.

Infoprog2016

Összesen több mint 3 millió forint értékben jutalmazták a döntőbe került 80 diák közül a nyerteseket a kárpát-medencei középiskolai tanulók INFOPROG2016 informatikai versenyén április 22-én Salgótarjánban. Az INFOPROG2016 informatikai verseny a Füleki Gimnázium, az Infotér Egyesület, az e-Talentum Nonprofit Kft., a Rákóczi Szövetség, valamint Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) szakmai együttműködésének köszönhetően jött létre. Az ingyenesen látogatható országosan egyedülálló kezdeményezés döntőjét két levelező forduló után tartották meg, ahol az indulók két fő -, vagyis programozói és felhasználói kategóriában, – valamint más területeken is versenybe szállhattak. A tanulók közül a bíráló bizottság választotta ki azokat, akik közül többen több százezer forint értékben oktatási ösztöndíjat, valamint számítástechnikai eszközöket kaptak- A versenyen elinduló iskolák pedig tárgynyereményben részesültek.

Biró Albert, az INFOTÉR Egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a hazai informatikai munkaerő piacon 10-20 ezer között található a betöltetlen állások száma, az infokommunikációs szektorban a havi bruttó átlagkereset a második legmagasabb az ágazatok között. Az adatok is alátámasztják, hogy az informatikai ágazat egy biztos karriert, könnyű elhelyezkedést és jó keresetet biztosító szakmát jelent. Az INFOTÉR Egyesület kiemelt célja mindamellett, hogy az infokommunikációs szakmát népszerűsítse a fiatalok körében. 2018-ra azt szeretné elérni az egyesület, hogy, hogy állampolgárságtól függetlenül a versenyen nyertes diákok plusz felvételi pontokat is kapjanak a hazai felsőoktatási felvételi keretében. Ennek érdekében összeállítanak egy koncepciót, amit az idei évben megküldenek az EMMI köznevelésért felelős államtitkárságának. Ezen felül pedig szeretnék nemzetközivé tenni a versenyt, hogy a világon minden magyarul beszélő középiskolás részt vehessen a jövőben az INFOPROG vetélkedőn. 

Infoprog2016_O

A Nemzeti Hírközlési Tanács és Informatikai Tanács elnöke Vágujhelyi Ferenc szerint napjainkban egy-egy jó elképzelés megvalósításához már nagyon sok esetben nincs szükség komoly tárgyi beruházásokra, elegendő hozzá a kreativitás és az ötlet, és a vonatkozásban eltűntek az országhatárok is. Az NHIT, mint a kormányzat informatikai véleményező szerve, ezért támogatta az idei évben is az INFOPROG verseny megrendezését, hiszen ez a verseny lehetővé teszi minden informatika iránt érdeklődő középiskolás diáknak a megmérettetést határainkon innen és túl, lehetőséget adva, hogy megismerkedjenek egymás tudásszintjével, kapcsolatokat–barátságokat építsenek, s később már közös ötleteket valósítsanak meg.

Az INFOPROG verseny döntőjében az elmúlt 20 évben több mint 2000 diák, és közel 250 felkészítő tanár vett részt, 50 különböző magyar tannyelvű középiskolából, délvidékről, felvidékről és Erdélyből.

A résztvevők és a lakosság számára a programozás és a pénzügyi tudatosság fontosságát kiemelő kísérő konferenciát is rendeztek a szervezők. A kísérő konferencia elsődleges témája a digitális világ egyik legfontosabb alapja, az infokommunikáció adta lehetőségek mélyebb szintű használata, ezen belül is a programozási ismeretek elsajátítása. A kezdeményezés fő célja, hogy a fiatalok szakterületektől függetlenül megértsék az alkalmazások működését, illetve fejlesszék rendszerszintű gondolkodási képességüket, alkotókészségüket.

Infoprog2016_B

A szervezők mindezek mellett szeretnék kiemelni a tudatos pénzügyi gondolkodás fontosságát, hiszen ma már a fiatalok 14 éves koruktól kezdve rendelkezhetnek bankszámlával, a pénzügyi szolgáltatások európai szintűek, azonban a pénzügyi tudatosságra nevelés terén van még elmaradásunk. Az edukációt fontos már a fiatal korosztály körében elkezdeni, mellyel olyan problémák is megelőzhetőek lehetnek, mint például a devizahitelek kérdése.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés