Connect with us

technokrata

Egyre kevesebben bíznak az internetben

Dotkom

Egyre kevesebben bíznak az internetben

Megtették a hatásukat a lehallgatási botrányok.

Az elmúlt években szinte minden hónapra jutott valamilyen megfigyelési botrány az Egyesült Államokban. Az Edward Snowden által kirobbantott NSA-botrány óta ugyanis ez a terület jóval nagyobb figyelmet kap, az újságírók és a hackerek is alaposan beleásták magukat a témakörbe. Most az USA Nemzeti Távközlési és Információs Hivatala vizsgálta meg, hogy mindez milyen hatással van a felhasználókra. Az eredményekből kiderült, hogy a megkérdezettek csaknem fele csökkentette valamilyen formában az online jelenlétét.

upc_internet

63%-uk attól tart, hogy valamilyen online személyiséglopás áldozata lesz, míg 43% azt nyilatkozta, hogy az átverések és a csalások elszaporodása miatt fogta vissza az internetes tevékenységeit. A 40 ezer fő részvételével végzett kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 23%-a legtöbb online szolgáltatástól tart, míg 18 százaléknyian nyilatkoztka úgy, hogy a kormányzati adatgyűjtés az oka, hogy mostanában egyre több mindent nem az interneten intéznek.

internet3

 

A legkevesebben (13%) a saját biztonságukat jelölték meg, szerintük ugyanis nagy a veszélye, hogy az internetről pénzt lopjanak tőlük. Talán ennek is köszönhető, hogy a válaszadók 29%-a már semmilyen pénzügyi tevékenységet nem intéz online, 26%-uk pedig online helyett inkább a boltokban vásárol.  Az tehát világossá vált, hogy az elmúlt években alaposan megrendült a bizalom az internet iránt. Ezért a kutatók szerint most arra kellene fokuszálnia a kormányzatnak, hogy a lehető leghamarabb visszaállítsák az emberek bizalmát. Ehhez pedig a titkosítások erősítésére és a magánszféra védelmére van szükség.

Forrás: PC World



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés