Connect with us

technokrata

A sportolók által irányított közösségi médiamozgalom az ALS kihívóit helyezi reflektorfénybe

Dotkom

A sportolók által irányított közösségi médiamozgalom az ALS kihívóit helyezi reflektorfénybe

A sportolók által irányított közösségi médiamozgalom az ALS kihívóit helyezi reflektorfénybe

A #HONORtheChallenger a multimodális mesterséges intelligencia lehetőségeit vizsgálja a mozgáskorlátozottak támogatásában

Egy trendszerű társadalmi kihívás jelentős figyelmet keltett az ALS-közösség iránt, és katalizátorként szolgált a hozzáférhető technológia kifejlesztéséhez.

A mindennapi kihívók csendes bátorsága előtt tisztelegve a #HONORtheChallenger hashtag az elmúlt hetekben széleskörű figyelmet kapott a közösségi médiában, ünnepelve az akadályokkal dacoló ALS-kihívók szellemiségét, miközben az ALS közösség figyelmét is felkeltette.

A közösségi kihívásban való részvétel során a résztvevők feladata, hogy sportos pózt vegyenek fel, azt a #HONORtheChallenger hashtaggel együtt posztolják, és másokat is jelöljenek meg, ezzel bíztatva őket a részvételre. Az online mozgalomhoz világszerte több mint 4000 ember csatlakozott eddig, és olyan sportolók is kifejezték támogatásukat, mint Nile Wilson brit tornász. A hashtag 85 millió megtekintést ért el, és összesen 11 millió aktivitást generált, ezzel világszerte felhívva a figyelmet erre a fontos ügyre.

“Inspirált a projektet hajtó kihívói szellem, és az, ahogyan rávilágít az ALS-közösségre és kitartására”

– mondta Nile Wilson, brit díjnyertes tornász.

“Remélem, ez több vállalatot is arra ösztönöz, hogy olyan hozzáférhető AI-technológiákat hozzanak létre, amelyek segítik a sérült vagy fogyatékkal élő sportolókat.”

A HONOR mindenki számára elérhetővé teszi a multimodális AI szemkövető technológiát

Az új technológiák fejlesztése során a fogyatékkal élők igényeit néha figyelmen kívül hagyják. A nemzetközi ALS-alapítványok kiállnak az ügy mellett, és igyekeznek felhívni a figyelmet azokra a technológiákra, amik segítik őket. A HONOR elkötelezett az emberközpontú innováció iránt, és az első olyan okostelefonos márka, amely a MagicOS 8.0 operációs rendszeren keresztül bevezeti a szándékalapú szemkövetési technológiát. Az AI-alapú technológia lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy pusztán a szemük segítségével interakcióba lépjenek a telefonjukkal az értesítések és alkalmazások megnyitásához. A vállalat ezt a funkciót 2024. augusztus 27-től vezeti be.

“Az ALS az idegsejtek progresszív megbetegedése, amisorán az izmok fokozatosan leépülnek”

– magyarázza Limore Noach, a holland ALS Alapítvány ügyvezető igazgatója. “Minden funkcióvesztés örökre szól”

– mondja, hozzátéve, hogy az ALS-betegek a betegség későbbi szakaszában gyakran csak a szemüket tudják mozgatni.

“Azok az emberek, akiknél az életüket megváltoztató betegséget diagnosztizáltak, gyakran megújult céltudatossággal élnek tovább, és valami jelentőségteljes dolgot akarnak tenni.”

A HONOR K+F laboratóriumában nem invazív agy-számítógép interfész (BCI) technológiákat is fejleszt – tehát olyanokat, amiknél nem kell sebészi vagy más módon beavatkozni a felhasználóknál. A technológia lehetővé teszi, hogy az emberek az agy elektromos jeleinek segítségével kommunikáljanak külső eszközökkel, több lehetőséget teremtve a fogyatékkal élők számára. Wei Zhang, egy 34 éves kínai ALS-kihívó, aki 26 éve él együtt a betegséggel, nemrégiben megtapasztalta ezt az úttörő technológiát, amely lehetővé teszi számára, hogy agyi jelek segítségével kommunikáljon egy számítógéppel. A HONOR célja, hogy olyan technológiai jövőt teremtsen, amely új médiumokat hoz létre az okostelefonok és más eszközök közötti mesterséges intelligencia interakciók számára. Ez a fogyatékkal élő vagy segítséget igénylő emberek javát szolgálja.

HONOR a Kihívó: A globális tudatosság előmozdítása társadalmi szerepvállaláson keresztül

A BBC StoryWorks Commercial Productions rövidfilmet készített Bernard Muller művész és ALS-kihívó inspiráló történetét bemutatva, hogy felhívja a figyelmet az ALS közösségre, és egyben tisztelegjen a betegséggel élő kihívók előtt. A film bemutatja, hogy Bernard Muller hogyan használja a szemkövető technológiát, hogy művészi alkotásokon keresztül fejezze ki magát, demonstrálva a mesterséges intelligencia erejét abban, hogy élvezetesebbé tegye a fogyatékkal élők életét.

“Az ALS-kihívók az emberi kitartásról tesznek tanúbizonyságot, és büszke vagyok arra, hogy részese lehetek egy olyan kezdeményezésnek, amely felhívja a figyelmet a közösségem csendes elszántságára”

– mondta Bernard Muller, mesterséges intelligenciával segített művész és ALS-kihívó.

“Remélem, hogy az AI technológia átalakító ereje még több fogyatékkal élő embert bátorít fel arra, hogy a művészet, a kommunikáció és a társadalmi mozgalmak révén kifejezze magát.”

Mindenki csatlakozhat a #HONORtheChallenger közösségi média kihíváshoz és hozzájárulhat az ALS-re való figyelemfelkeltéséhez: TikTok, Instagram, X, Facebook.

Ha többet szeretnél megtudni az ügyről vagy támogatnád is, látogass el az ALS Egyesületek Nemzetközi Szövetségéhez.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés