Connect with us

technokrata

Yepp: az ügyféligények rácáfoltak a várakozásokra

Dotkom

Yepp: az ügyféligények rácáfoltak a várakozásokra

Yepp: az ügyféligények rácáfoltak a várakozásokra

A digitális szolgáltatásokhoz való kényelmes hozzáférés generációkon átívelő igény

A hazai piacon újdonságnak számító Yepp, teljesen digitális előfizetést eredetileg a fiatal közönségnek alkotta meg a Yettel, de az első két hónap eredményei alapján világosan látszik: az előfizetők között ugyanolyan arányban megtalálható a 18-35 éves korosztály, mint az idősebb, 36-55 év közötti előfizetők, azaz a kényelemre való igény átível a generációkon.

2024 júliusában vezette be a Yettel Magyarország első teljesen digitális mobilelőfizetését Yepp néven. A fejlesztés lényege, hogy az előfizetés minden elemében digitális, azaz nem szükséges üzletbe menni, vagy telefonos ügyfélszolgálatot hívni, a korlátlan belföldi mobilnetet tartalmazó új előfizetés a Yettel mobilalkalmazásban akár 10 perc alatt megköthető. A mobiltársaság előzetes várakozásai szerint a megoldás elsősorban a fiatalabb közönség igényeit szolgálja ki, akik már inkább mobiltelefonjukon intézik bevásárlásaikat, banki ügyeiket, azaz a személyes ügyintézéssel szemben a „bárhol, bármikor, kényelmesen” szempontot helyezik előtérbe. A Yepp első két hónapjának statisztikái azonban rácáfoltak erre: a szolgáltatást nem kizárólag a fiatalabb közönség választja, az előfizetők között ugyanolyan arányban megtalálható a 18-35 éves korosztály, mint a 36-55 év közötti előfizetők. Ez azt jelenti, hogy bár a generációk eltérően használjak az internetet, más tartalmakat fogyasztanak vagy éppen állítanak elő, de a digitális szolgáltatásokhoz való kényelmes hozzáférés kortalan, generációkon átívelő igény.

A Yettel célja, hogy ezt a kényelmet biztosítsa minden ügyfelének, és hosszú távon az ügyintézés fókuszát is a hivatalos mobilalkalmazására helyezi át, ami nem csak rugalmasabb és kényelmesebb lehetőséget kínál, de tökéletesen biztonságos felület a pénzmozgással járó tranzakciókra is. A havi aktív felhasználók számának töretlen növekedése fontos visszajelzés: erre a kényelemre van igény az ügyfelek részéről is.

Tovább is van…

A Yepp pozitív fogadtatását azzal hálálja meg a Yettel, hogy az eredetileg szeptember 30-ig meghirdetett kedvezményes időszakot másfél hónappal, 2024. november 4-ig meghosszabbítja.

„Számos piackutatás előzte meg a Yepp létrehozását, amiben érdekes módon a fiatalabb célcsoport mutatott jól érzékelhető nyitottságot egy teljes mértékben digitális előfizetés használatára, és mi ezen visszajelzések alapján dolgoztunk, terveztük meg a szolgáltatást. A telkószolgáltatásokat megreformáló tarifánk első időszakának eredményei azt mutatják, hogy az előrejelzés pontatlan volt: a Yepp előfizetők többségét adó két nagy korcsoportban nagyjából azonos az eloszlás a fiatalabbak és az idősebbek között. Ez – bár meglepett minket – örömmel tölt el, hogy a digitális érettség, és a kényelmes digitális folyamatok irányi nyitottság a vártnál szélesebb korosztályban van jelen; ez segíti a gondolkodásunkat a szolgáltatásaink további fejlesztésében is.”

– mondta Szafonov Olga, a Yettel lakossági kereskedelmi igazgatója.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés