Connect with us

technokrata

A HONOR együttműködik a Google-lal

Dotkom

A HONOR együttműködik a Google-lal

A HONOR együttműködik a Google-lal

Ez az együttműködés új mérföldkövet jelent a HONOR AI fejlődésében, kezdve a HONOR Magic7 Pro-val.

A HONOR bejelentette, hogy a Google Gemini AI képességeit integrálja HONOR Magic7 Pro készülékébe, így a funkciók már előre lesznek telepítve.

Ez az együttműködés jelentős előrelépést jelent abban, hogy világszerte eljuthassanak a mobilfelhasználókhoz a kifinomult AI-élmények.

„Ahogy az AI továbbra is forradalmasítja az okostelefonos élményeket, a HONOR elkötelezett amellett, hogy a legmodernebb AI képességeket hozza el felhasználóinknak” – mondta George Zhao, a HONOR vezérigazgatója. „A Google-lal való erős partnerségünk jelentős előrelépést jelent abban, hogy mindenki számára elérhető legyen a fejlett AI. Ennek első lépése, hogy a Gemini integrálva lesz a hamarosan megjelenő HONOR Magic7 Pro-ban.”

Az innováció erős alapjára építve

A bejelentés a HONOR és a Google több sikeres együttműködését követi, köztük a Circle to Search with Google – „bekarikázással keresés” – bevezetését a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 széria készülékein. A HONOR Magic V3 több Google Cloud AI képességet is kínált, kihasználva a különböző Google Cloud AI modelleket és API-kat az intelligens felhasználói élmények fokozására. A HONOR az első gyártók között volt, akik támogatták az Android 15 béta változatát, ezzel is bizonyítva a vállalat elkötelezettségét, hogy a legújabb szoftveres innovációk juthassanak el felhasználóihoz. Ezek az integrációk megteremtették a terepet mélyebb AI-implementációhoz a jövőbeli HONOR-eszközökön.

A mesterséges intelligencia ökoszisztéma bővítése

A Google Gemini a HONOR Magic7 Pro-n jelentős mérföldkövet jelent a HONOR AI utazásában. A HONOR a Gemini modelleket és az Imagen 3-at, a Google legjobb minőségű szöveg-kép modelljét használja fel arra, hogy olyan funkciókat kínáljon, mint a jegyzetelést segítő HONOR AI Notes, a fotóbővítő AI Photo Expansion, az AI Style vagy a fordításra és tolmácsolásra tökéletes AI Translation.

A Google Gemini AI asszisztens lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kreativitásukat és termelékenységüket felturbózzák. Cseveghetnek a Gemini funkcióval, hogy segítséget kapjanak a tanulásban, az ötletelésben, az írásban, az események megtervezésében és még sok másban. Szöveg, hang, fotók és kamera segítségével újszerű módon juthatnak támogatáshoz.

Az együttműködés biztosítja, hogy a jövőbeni HONOR készülékek továbbra is élvezhessék a Google legújabb AI fejlesztéseinek előnyeit, elősegítve egy olyan átfogó AI ökoszisztémát, amely növeli a termelékenységet, a kreativitást és a mindennapi kényelmet, miközben fenntartja a HONOR rendíthetetlen elkötelezettségét az adatvédelem és a biztonság iránt.

További információk a HONOR hivatalos honlapján lesznek elérhetők: www.honor.com.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés