Connect with us

technokrata

Együtt a koronavírus ellen: világszerte összefognak a Continental alkalmazottai

koronavírus

e-Egészségügy

Együtt a koronavírus ellen: világszerte összefognak a Continental alkalmazottai

Együtt a koronavírus ellen: világszerte összefognak a Continental alkalmazottai

A termelés átcsoportosítása: a Continental szakértelmét az egészségügyben használt egyéni védőeszközök és – felszerelések gyártásához hasznosítja

A Continental alkalmazottai világszerte összefognak a koronavírus-járvány terjedésének és következményeinek megfékezése érdekében, és különféle kezdeményezéseken keresztül nyújtanak testre szabott segítséget, többek közt egyéni védőeszközök gyártása révén.

Most, hogy a társadalmi távolságtartás már a mindennapi élet részévé vált, saját ötleteket osztanak meg és innovatív koncepciókat dolgoznak ki e téren, amivel hozzájárulnak az egészség és a közjó védelméhez.

„Büszkék vagyunk a Continental egységére, valamint munkatársaink kezdeményezéseire és kreativitására a válság idején. A négy vállalati értékünk egyike most kifejezetten előtérbe kerül, ami nem más, mint az „egymásért” koncepció. Szolidaritással, együttérzéssel, empátiával és felelősségtudattal közösen túl tudunk lendülni a kihívásokon. Vállalati értékeink tehát ismét értéket teremtenek a társadalom számára.”

– magyarázta Dr. Ariane Reinhart, a Continental Igazgatótanácsának emberi kapcsolatokért felelős vezetője.

„Azzal, hogy a „szociális távolságtartást” „távoli szocializálássá” változtatjuk, azaz ha a társadalmi kapcsolatokat célzott módon, a jelenlegi lehetőségeken belül és a biztonsági óvintézkedések betartásával tartjuk fenn, globális közösségként még közelebb kerülhetünk egymáshoz a válság alatt.”

Összefogtak a Continental hazai vállalatai is

A tíz lokációban működő magyarországi gyárak és irodák a saját helyi közösségeikben mutatták meg az “egymásért” vállalati érték erejét. A váci ContiTech gyár a városi önkormányzat szociális feladatok ellátásáért felelős intézményének igénye szerint adományozott öltöző szekrényeket, a budaörsi kereskedelmi és logisztikai központ a Mentőmotor Alapítvány motorkerékpárjaihoz adott segítséget az abroncsok beszerzésében. A vállalat Szegeden hevedereket és ipari tömlőket előállító gyára igazi hősként jellemezte a munkavállalóit, akik azzal segítették egymást, hogy akár többlet munkát is vállaltak, figyelembe véve azon munkatársaikat, akiknek otthon kellett maradni gyerekmekei mellett vagy idős szülő ápolása miatt. Az elektromobilitás területén érdekelt debreceni Vitesco Technologies Hungary Kft. csapata az új gyár építése mellett virtuális játékkal inspirálta az otthoni munkavégzést folytató tagjait, gondoskodva a távolságtartás időszakában is az összetartásról és a motivációról. A veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. áprilisban egy gépkocsit adott át használatra a helyi Országos Mentőszolgálat részére, hogy erősítse a szolgálat mobilitási lehetőségeit a közügyek ellátása során. A budapesti gyár mérnökei egy ajtókilincsekre szerelhető kiegészítő eszközt terveztek és saját maguk le is gyártották 3D nyomtatóikkal. Ez az eszköz lehetővé teszi, hogy az ajtókat – a kilincs kézzel való érintése nélkül – az alkarunkkal tudjuk kinyitni.

Az alkalmazottak 3D nyomtatóval gyártanak egyéni védőfelszereléseket

Az alkalmazottak világszerte cserélnek ötleteket jelenleg a Continental különféle hálózatain, például munkacsoportokon és belső együttműködési platformokon keresztül, és olyan projekteket indítanak, amelyek szerte a világon segítséget nyújtanak az embereknek. A Continental egyik spanyolországi helyszínén, Rubíban például több mint 30 munkatárs csatlakozott a Coronavirus Makers kezdeményezéshez, mely során orvosi védőfelszerelés előállításához bocsátják rendelkezésre szakértelmüket. Az alkalmazottak kis tételekben gyártanak hitelesített egészségügyi arcvédőket otthonaikban, vállalati, vagy saját 3D nyomtatójuk segítségével. Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban további helyszíneken aktív hálózatokkal veszik ki közösen részüket a kórházakban létfontosságú orvosi arcmaszkok elemeinek gyártásából.

A Continental a krízis alatt is kamatoztatja szakértelmét

A Continental szakértői országhatárokon és szervezeti egységeken átívelően működnek együtt a meglévő ismeretek és berendezések kiaknázása érdekében, hogy ezzel is segítséget nyújtsanak a krízis ideje alatt. Az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli winchesteri Continental gyárban alapjáraton személyautók és haszongépjárművek felszereléseinek külső és belső felületéhez készülnek különféle fóliák. Itt rövid időn belül átalakították a termelést, és a meglévő szakértelmet a gyár naponta több mint 6000 arcvédő előállításához alkalmazza, melyeket helyi kórházakba, egészségügyi intézményekbe, rendőrségekre és tűzoltóságokra szállítanak.

További tevékenységek jelenleg is kidolgozás alatt, vagy a végrehajtás korai szakaszában állnak. A hangsúly a Continental szoftvermegoldásainak alkalmazására irányul, amelyek pontosabbá képesek tenni a pandémiás folyamatokkal kapcsolatos előrejelzéseket. Emellett a fertőzésekkel szembeni hatékonyabb védelmet szolgáló speciális felületek alkalmazása, és az orvostechnikai eszközök elektronikus alkatrészeinek fejlesztése és gyártása is kiemelt szerepet kap.

oznorCOBR_vivi

További képzések a „virtuális tanteremben”

Annak érdekében, hogy a munkavállalók számára még a világjárvány ideje alatt is hitelesített képesítési lehetőségeket tudjon biztosítani, a Continental hamar a krízis követelményeihez igazította a Technológiai és Átalakulási Intézet (Continental Institute of Technology and Transformation – CITT) által nyújtott képzések választékát.

A tavaly alapított, személyes oktatáson alapuló továbbképzési intézet összes meglévő tanfolyamát a virtuális tanterembe helyezte  át 2020 márciusában, melyeket hitelesített online képzésként ismernek el. A már megkezdett  tanfolyamok is a CITT Mobile Learning név alatt, otthonról folytathatók tovább.

Több mint 50 résztvevő már sikeresen le is tette az elméleti vizsgát otthonról, további 200 alkalmazott pedig jelenleg is folytatja szakmai gyakorlatát folyamat- vagy mechatronikai mérnökként.

„Ez a siker azt mutatja, hogy elkötelezett tanárokkal és hallgatókkal a tanagyag átadása online is működik. Az elkövetkező hónapokban körülbelül 500 fősre bővítjük a programot”

– mondta Reinhart.

További e-Egészségügy

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés