Connect with us

technokrata

Elstartolt a Novartis Digital Health Startupverseny

digital health

e-Egészségügy

Elstartolt a Novartis Digital Health Startupverseny

Elstartolt a Novartis Digital Health Startupverseny

Szeptember 12-ig várják a pályázatokat

A világ egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalata, a Novartis magyar digitális egészségügyi innovációk számára startupversenyt hirdet.

A Digital Health Startupversenyre ötletekkel és már működő megoldásokkal is várják a pályázatokat. A megmérettetés keretében elsősorban két kihívásra keresnek digitális megoldást: egyrészt az orvos-beteg találkozók adminisztrációs terheinek csökkentésére, másrészt a szklerózis multiplex (SM) betegség korai felismerésének elősegítésére. A nyertes csapat projektje megvalósításában együttműködhet a Novartis-szal, 3 millió forint összértékben médiamegjelenést, valamint az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től gyorsított eljárás keretében befektetési lehetőséget kap. Az előzsűrizés során kiválasztott 6 döntős startup a szeptember 30-i Digital Health Summit konferencián személyesen mutathatja be projektjét a zsűrinek. A jelentkezés határideje 2021. szeptember 12.  

A svájci központú Novartis, a világ egyik vezető gyógyszeripari vállalataként nagy hangsúlyt fektet a tudományos alapokon nyugvó innovációra, mellyel a társadalmi szempontból legnagyobb kihívást jelentő egészségügyi problémák leküzdésére keresi a választ. A gyógyszeripari vállalat már számos áttörő jelentőségű kezelést fedezett fel és fejlesztett ki, továbbá töretlenül azon dolgozik, hogy új módszerek felismerésével ezek a lehető legtöbb emberhez jussanak el.

A Novartis keresi azokat az együttműködési lehetőségeket, melyek keretében a technológiai ökoszisztéma szereplőivel közösen fejleszthet ki, vagy skálázhat fel olyan digitális megoldásokat, melyek elősegítik a betegek életminőségének javítását és életkilátásainak meghosszabbítását. A vállalat ebben a szellemiségben hirdeti meg a Novartis Digital Health Startupversenyt, melyre egészégügyi területre fókuszáló, akár ötletfázissal, akár működő megoldással rendelkező csapatok, vállalkozások jelentkezését várja.

Digitalizációval a gördülékenyebb betegellátásért

A versenyt több valódi, fennálló probléma hívta életre. Köztudott, hogy a magyar orvosok a szakrendelőkben töltött idejük jelentős részét adminisztrációra fordítják. Ennek oka többrétű, ilyen például, hogy az adatok különböző helyeken és formában (online/offline) érhetők el, egy részük a betegeknél, míg más részük a kórházi rendszerek valamelyikében vagy az EESZT-ben (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) találhatók, ezért komplex feladat és sok időt vesz igénybe az információk szintetizálása. A betegekkel történő, jellemzően ismétlődő, a konkrét állapotukra vonatkozó kérdések és az ezekre adott válaszok rögzítése is sok időt vehet igénybe.

A Novartis Digital Health Startupverseny keretében olyan megoldásokat keresnek, amelyek az orvos-beteg találkozók gördülékenyebbé tételét célozzák meg.

A verseny másik fókuszpontja a Novartis egyik fő terápiás területét, a szklerózis multiplex (SM) betegséget érinti. Ezzel kapcsolatban nagy kihívás a betegség előrehaladásának időben történő felismerése, így erre keres a vállalat digitális megoldásokat. A kiírás részletei itt találhatóak meg.

Szakmai bemutatkozás, nívós zsűri, értékes díjak

A pályázóknak 2021. szeptember 12-ig van lehetőségük jelentkezni a Novartis Digital Health Startupversenyébe. Az előzsűrizés során előre meghatározott szempontrendszer alapján kerül kiválasztásra a 6 döntős, akik a szeptember 30-i Digital Health Summit konferencián kapnak lehetőséget projektjük személyes bemutatására a magyarországi egészségügyi szakma kiemelkedő szereplői és a zsűri előtt. A 8 perces startup pitch előadást követően zsűrikérdések, majd kiértékelés következik, a versenyzők végül pontrendszer alapján kerülnek minősítésre. A versenyt az a projekt nyeri, amelynek a legmagasabb pontszámot ítéli meg a zsűri.

A Novartis Digital Health Startupverseny zsűrijét nívós szakemberek alkotják: Albrecht Ottó, a Cashline Investments vezérigazgatója, Varga-Tarr Sándor, a Hiventures Inkubációs befektetési programjának befektetési igazgatója, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főosztályvezetője, valamint Rákóczi Tamás, a Novartis Digital Lead-je.

Az első helyezett startup értékes nyereményekben részesül. A nyertes projektje megvalósításán együttműködhet a Novartis-szal, illetve 3 millió forintnyi médiamegjelenést nyer a Webbeteg.hu-tól, a Házipatika.com-tól és az Azonnali.hu-tól, valamint a Hiventures által, gyorsított eljárás kereteben megvalósuló befektetési lehetőséget kap.

A konferencián a Startupverseny programjához igazodva izraeli startupok érkeznek Budapestre, valamint magyarországi startupok vezetői is részt vesznek egy-egy panelbeszélgetésen. A befektetői oldalról pedig dr. Szűcs Gergely beszél a Cashline Investments-től az egészségügyi befektetések irányairól, valamint ismert magyar kockázatitőke-befektetők ismertetik az egészségügyi befektetések területén szerzett tapasztalataikat.

A Novartis Digital Health Startupversenyről további információt a rita.molnar@ap.hu e-mail címre küldött levélben kérhetnek az érdeklődők, jelentkezni egyoldalas bemutatkozó anyag (one pager) ugyanerre a címre történő beküldésével 2021. szeptember 12-ig lehet.

További e-Egészségügy

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés