Connect with us

technokrata

A felhőalapú rendszerek is lehetnek energiatakarékosak

felhőalapú

E-Környezetvédelem

A felhőalapú rendszerek is lehetnek energiatakarékosak

A felhőalapú rendszerek is lehetnek energiatakarékosak

Egyre intenzívebben tapasztaljuk a klímaváltozás környezeti hatását, mely nem csak az élő szervezetet viseli meg, de az infokommunikációs eszközök és adatközpontok megfelelő működését is nehezíti.

A tech cégeket, különösen a felhőszolgáltatókat a fokozódó energiahiány mellett az adatok ökológiai lábnyomának enyhítése is kihívások elé állítja, miközben évről évre emelkedik az internethasználók száma. Földesi László, a Systemfarmer elnök-vezérigazgatója szerint bár a karbonsemlegességre és a megújuló alternatív erőforráshasználatra törekvő erőfeszítések előmozdításában nagy szerepük van az olyan nagyvállalatoknak, mint az Amazon, Apple vagy Google, de a kisebb piaci szereplőknek is lépniük kell a lehetőségeikhez mérten.

Minél szélesebb körben válik elérhetővé az internet a világon, annál keskenyebb a digitális szakadék. A felhőalapú szolgáltatások terjedésével nem csak a felhasználói élmény bővült, de az irodai környezet is a digitális átállás mezejére lépett. A koronavírus megjelenésének időszakában a felhő bebizonyította, hogy az erőforrások átcsoportosításával kiépíthető egy olyan munkahelyi infrastruktúra, mely online biztosítja az adott vállalat további működését az alkalmazottak fizikai kontaktusának mellőzésével. Bizonyos mértékben a felhő irodák üzemeltetése a költségvetést is kedvezően írta át, hiszen a helyszín bérlése, a fogyasztás, valamint az irodaszerek és bútorok beszerzése mind-mind indokolatlanná vált.

„A felhő szívének nevezzük az adatközpontokat, melyek biztosítják a napi 24 órás online működést az év minden napján. Az adatközpontok nélkül nem tudnánk böngészni vagy levelezni sem. Azonban a felhasználói tevékenység mellett az adatátvitel és a központokban való tárolás, valamint a túlmelegedés (az állandó aktivitás hőt termel) ellen védő hűtőberendezések folyamatos használata is rengeteg fogyasztással jár. A káros környezeti hatások miatt ezért a felhőszolgáltatók egy része próbál más alternatív megoldásra áttérni, mellyel továbbra is biztosított az ellátás”

– mondta Földesi.

Mely apró lépések segíthetik a fogyasztás csökkentését?

A hagyományos adatközpontokkal szemben a felhőalapúak általában méretre szabhatóak és közelebb helyezkednek el az őket ellátó létesítményekhez, hogy alacsonyabb legyen az energiaveszteség. Az erőforrások maximális kihasználásával lehet a leghatékonyabban korlátozni a környezetre gyakorolt negatív hatásokat.  Az irodai szerverek általában folyamatosan futnak, nincsenek lekapcsolva még a munkaidő lejárta után sem. Ezzel ellentétben a nyilvános felhőben lévő virtuális szervereket lehet optimalizálni. Például az olyan üzleti szoftverek, mint a CRM és ERP felhőbe költöztetésével automatikusan ki lehet kapcsolni őket, ha már véget ért a munkaidő. Földesi László kiemelte, hogy a felhőben az erőforrások eloszthatóak, azaz, ha bizonyos munkafolyamathoz már nincs szükség nagy teljesítményre, akkor azt lehet szabályozni.

A felhőszolgáltatók szerepe

A növekvő kereslet következtében az adatigény és az áramszükséglet csak emelkedik, így az infokommunikációs ágazatnak is át kell térnie a zöldtechnológiára vagy olyan ESG célokat kell megfogalmaznia, melyek teljesíthetőek. A vezető világcégek – közöttük az Amazon, Apple és Google – korábban már megfogalmazott zöld tevékenységének betartását az éghajlatpolitikával és globális fenntarthatósággal foglalkozó NewClimate Institue vizsgálta meg, idei jelentése alapján a 25 legnagyobb világcég csupán 40 százalékkal tervezi csökkenteni a bolygót fűtő szennyezésüket, annak ellenére, hogy a nettó nulla kibocsátás elérésére tettek ígéretet. Bár a nagyvállalatok szerepvállalása valóban ösztönözheti a piac többi szereplőjét is az átállásra, a Systemfarmer szerint a kisebb vállalkozások felelőssége sem elhanyagolható. Minden felhőszolgáltató része az egésznek, ezért saját lehetőségeikhez mérten lassabb tempóban vagy más módszerekkel képesek hozzájárulni a „közös jóhoz”.

További E-Környezetvédelem

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés