Connect with us

technokrata

Mi a közös az Apple-ben és a Microsoftban? Természetesen egy magyar startup

Startup

Mi a közös az Apple-ben és a Microsoftban? Természetesen egy magyar startup

Kép: PC Fórum

Mi a közös az Apple-ben és a Microsoftban? Természetesen egy magyar startup

Megduplázza a létszámát a Shapr3D a redmondi együttműködés miatt

Internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerűen lehet térbeli modelleket készíteni egy magyar startup applikációjával.

A Shapr3D alkalmazásra a világ egyik vezető IT cége, az Apple is felfigyelt, olyannyira, hogy zsinórban háromszor lett kiemelt applikáció az Apple Keynote-on. A 2015-ben alapított vállalkozás most egy másik technológiai óriáscéggel, a Microsofttal kezdett közös fejlesztésbe.

Eddig 1,5 millió dollár külföldi befektetést kapott az a budapesti székhelyű magyar startup, amelynek a megoldása forradalmasíthatja a különböző tárgyak tervezését. A Shapr3D applikáció a világ első iPad Pro-ra készült 3D modellező szoftvere. Segítségével internet kapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen munkában. A megoldás minden nagyobb CAD programmal kompatibilis. A Shapr3D applikációt már a világ 150 országában használják. A társaság, mint a sikeres stratupok általában, rendkivül gyorsan növekszik, árbevételét az elmúlt félévben megháromszorozta. Az amerikai piac mellett egyre jelentősebb a kínai piac is, ahol eladásaik havonta 50 százalékkal nőnek.

A 2015 októberétől fejlesztett megoldás sikerét jelzi, hogy megjelenése óta zsinórban háromszor volt az Apple Keynote-on kiemelt applikáció, ami eddig egyetlen magyar cégnek sem sikerült.  Befektetői között található a játékfejlesztő Supercell felkarolásáról ismert, helsinki központú Lifeline Ventures, vagy éppen a korábban a Dropbox, Ebay, Instagram, Snapchat és Twitter szolgáltatásokba invesztáló, Londonban található InReach Ventures. Utóbbi társaság emblematikus alakja Roberto Bonanzinga ma is a magyar cég igazgatósági tagja. Ezzel a Shapr3D is belépett az olyan nemzetközi befektetést szerző magyar statupok körébe, mint a Prezi, a Ustream, a LogMeIn vagy az AImotive.

A Shapr3D-ben többen is dolgoznak a mára világhírt elért magyar startupok kezdő fejlesztői csapataiból. Sőt, februárban csatlakozott a céghez Kapui Ákos, mint VP of engineer. Ő annak a Team Distinctionnek az alapítója, amelyet néhány évvel ezelőtt vásárolt fel az ír SkyScanner.

A vállalkozás fejlődésének újabb mérföldköve, hogy a Surface megjelenésével és terjedésével a Microsoft is belépett a prémium kategóriás tabletek piacára. Mivel a redmondi óriáscégnek is szüksége van a termékükön futó kitűnő szoftverekre, ők is komolyan érdeklődnek a Shapr3D iránt. Így a startup megkezdte az applikáció Windows alapon történő fejlesztését is. Emiatt a cégnek meg kell dupláznia fejlesztői csapatát, így az év végére a tervek szerint 40-en lesznek már a budapesti központban.

Terveik között szerepel még a terméktámogatást nyújtó és az eladásokat támogató külföldi irodáik megnyitása, az Egyesült Államokban, Németországban és Kínában.

További Startup

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés