Szerző |
Üzenet |
rzy
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 76
|
Kispósi írta: Kispósi írta: pampika írta: jazzkifli írta: Sajnos éppen azért nem lehet a 43-as Sw-vel vett készülékeket buherálni, mert nem lehet rátenni a 25-ös verziót. Nemán...mindegy,holnap megyek érte reggel aztán reménykedem,hogy vmi korábbi készletről maradt és nem 43-as van rajta Ha meg mégiscsak az van,akkor mit lehet egyáltalán tuningolni rajta? Az enyémen is 43 volt amikor megvettem. Szerintem a mostaniakat is lehet tuningolni mert csak a voda frissítette fel. Nem hiszem hogy olyan sok új teló érkezett a vodának mert már a kifutó készülékek listáján van jó ideje. Egyébként ezt nézzétek meg: http://siemens.cyberserver.hu/index.php?topic=30.0A progi megmondja hogy fel tudod-e tolni rá a 25-öst Annyit még hozzátennék hogy a lenne a legbiztosabb ha megmondanád hogy előbb ki akarod próbálni. Ha bekapcsolta beírod hogy *#06# majd a bal oldali soft key (több) és ott lesz a 4. sorban a gyártási idő. az enyém 2004-11-15 és pecselhető. Esetleg a többiek is megnézhetnék.
Sajnos úgy tűnik t-lánynál már nem lehet kapni (céges kötődés).
Ha s65v-öt kéne venni: mely gyártási időig (43-as szoft?) peccselhető biztonsággal a cucc?
|
hétf. aug. 08, 2005 14:28 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
Szabyka írta: Hát épp ezért. Melyik teló tudja még a hangerőt átváltani mm/litér-be?
Hány telót lehet még ilyen szinten módosítani saját kedved szerint
Persze ami nem Siemens
Asszem mindenki tudja a választ
|
hétf. aug. 08, 2005 14:19 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
amateur2 írta: És még kérdik: Miért pont S65 Hát épp ezért. Melyik teló tudja még a hangerőt átváltani mm/litér-be? Szerintem ehhez Szalacsijék írták a szoftvert, a Árpival. Legalábbis a magyar lájvosat azt tuti. Ezzel számolták a Hidraulika árfolyamát, vagy mittudomén GYIK.
Nagy dolog egy félrefordítás. Amúgy is ki van már javítva
|
hétf. aug. 08, 2005 14:17 |
|
|
simaz
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 18
|
Antenna adapter kábelt használ valaki? Olyant amivel külső antennát lehet hozzá csatlakoztani.
|
hétf. aug. 08, 2005 12:58 |
|
|
simaz
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 18
|
Milyen szervízkábelt érdemes venni hozzá. Amivel szoftot lehet frissíteni, esetleg függetleníteni is.
8508,Kommunikációs kábel, Siemens adatkábel (RS-232), gyári DCA-500, N5601-A110, csomagolás nélkül (A55,A60,A62,A65,A75,AX75,C55,C60,C62,C65,CF62,CT65,CV65,CX65,CXT70,M55,M65,MC60,S55,SL55,SF65,SK65,SL65)
Ez jó hozzá? Speedshopnál van ilyen.
|
hétf. aug. 08, 2005 12:57 |
|
|
rzy
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 76
|
Sziasztok!
Használ valaki közületek Microreadert?
hosszabb idő eleteltével sem fárasztó (olvasható) betűméretnél:
- egy sor hány karater kb.?
- hány sor fér a kijelzőre?
|
hétf. aug. 08, 2005 11:35 |
|
|
Szabyka
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 29
|
amateur2 írta: És még kérdik: Miért pont S65 Hát épp ezért. Melyik teló tudja még a hangerőt átváltani mm/litér-be? Szerintem ehhez Szalacsijék írták a szoftvert, a Árpival. Legalábbis a magyar lájvosat azt tuti. Ezzel számolták a Hidraulika árfolyamát, vagy mittudomén GYIK.
|
hétf. aug. 08, 2005 10:35 |
|
|
amateur2
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 47
|
És még kérdik: Miért pont S65
Hát épp ezért. Melyik teló tudja még a hangerőt átváltani mm/litér-be?
Szerintem ehhez Szalacsijék írták a szoftvert, a Árpival. Legalábbis a magyar lájvosat azt tuti. Ezzel számolták a Hidraulika árfolyamát, vagy mittudomén
GYIK.
|
hétf. aug. 08, 2005 10:31 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
Nekem is az volt amikor kerestem a boltban az S65-öt hogy pont nem volt de nem akarok inkább egy mitoménmit? Hát mondom NEM! Minek akarnék olyat? Hülyének nézett a srác. Azt hitte hogy csak úgy elmentem telefont venni és ami lesz az jó?
Idióták
|
hétf. aug. 08, 2005 9:09 |
|
|
Szabyka
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 29
|
|
hétf. aug. 08, 2005 8:38 |
|
|
amateur2
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 47
|
Hi!
Szervizes ismerősöm engem is majdnem lebeszélt, merthogy a siemensek megbízhatatlanok. Válasszam inkább a k700i-t. Igaz azt nem ismerik, mert nem javítanak se-t, de a siemensek xarok:)
Egyébként a vodás sw-ket nem a siemens gyártja???
Ha igen akkor miért ne lehetne uo. jó, vagy xar, mint a gyári?Ha az is gyári?:)
Reggel nem ébresztett:(Ez már sok!
Délután megpróbálom lájvmentesíteni.
GYIK
|
hétf. aug. 08, 2005 7:33 |
|
|
feri22
ezüst tag
Csatlakozott: csüt. júl. 07, 2005 15:05 Hozzászólások: 30
|
Szabyka írta: OPi írta: Szabyka írta: Hmm .. Az mmc olvasás software függő ?? fizikaliag persze hogy nem, de mindig lehet valami egyéb szftverbug, főleg a vodás szoftverrel De ha software bug akkor e memoriabol miert jo ? Szoval ha felteszek eredeti softot akkor tuti jo lesz ?
Soha semmi sem tuti. Nagyon sokszor volt memória kártya olvasási hiba, bekapcsolásnál olvashatatlannak tekintette, én spec. ezért VODAtlanítottam azóta ilyen hibaüzenetem nem volt és kb 10-15%-l gyorsabb lett.
|
hétf. aug. 08, 2005 1:42 |
|
|
Szabyka
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 29
|
OPi írta: Szabyka írta: Hmm .. Az mmc olvasás software függő ?? fizikaliag persze hogy nem, de mindig lehet valami egyéb szftverbug, főleg a vodás szoftverrel
De ha software bug akkor e memoriabol miert jo ?
Szoval ha felteszek eredeti softot akkor tuti jo lesz ?
|
vas. aug. 07, 2005 15:29 |
|
|
OPi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1075
|
Szabyka írta: Hmm .. Az mmc olvasás software függő ??
fizikaliag persze hogy nem, de mindig lehet valami egyéb szftverbug, főleg a vodás szoftverrel
|
vas. aug. 07, 2005 13:23 |
|
|
Szabyka
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 29
|
Hmm .. Az mmc olvasás software függő ??
|
vas. aug. 07, 2005 1:25 |
|
|
Trabi TM
a fórum lelke
Csatlakozott: szomb. márc. 27, 2004 13:41 Hozzászólások: 5647 Tartózkodási hely: A gép előtt.
|
Szabyka írta: Lehet az ellen valamit tenni, hogy a 4gp-t normalisan jatsza le mmc kártyáról ? Mmc-n szaggat telcsi memóriájában folyamatos ... 25-ös SW-s S65v-m van ...
Igen.
Szedd le a vodás SW-t, és tegyél fel gyári 5x-est
Én is most kűzdök egy ilyennel, vodás SW-vel lassan olvassa csak az MMC-t
|
vas. aug. 07, 2005 0:34 |
|
|
Szabyka
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 29
|
Lehet az ellen valamit tenni, hogy a 4gp-t normalisan jatsza le mmc kártyáról ? Mmc-n szaggat telcsi memóriájában folyamatos ...
25-ös SW-s S65v-m van ...
|
szomb. aug. 06, 2005 22:51 |
|
|
Vendég
|
Ha már mások is dicsekedtek: hétfő óta én is egy S65v tulajdonosa vagyok, egy ellopott K700i után vigasztalódom vele - eddig nem rossz
|
szomb. aug. 06, 2005 21:33 |
|
|
Zsombe
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 587
|
pampika írta: No,megvan a kisdrága 41-es sw van rajta szerencsére Most épp a töltőn csücsül,meg német vendégeim vannak még 1 hétig,de aztán majd nekilátok megcsinálni a gyári menüt,meg a patchelgetést is
Gratula és üdv a csapatban!
|
szomb. aug. 06, 2005 20:50 |
|
|
pampika
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4644 Tartózkodási hely: Szolnok/Szeged
|
No,megvan a kisdrága 41-es sw van rajta szerencsére Most épp a töltőn csücsül,meg német vendégeim vannak még 1 hétig,de aztán majd nekilátok megcsinálni a gyári menüt,meg a patchelgetést is
|
szomb. aug. 06, 2005 19:04 |
|
|
lukacs.attila
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 190 Tartózkodási hely: Budapest
|
tomee-ka írta: Viszont a telefonról ledumáltak szervizes ismerősök, mondván, sok velük a gond (pannon, voda).. ÜDV
Asszem itt is a szokásos utáljuk a Siemens-t fog előjönni. Tényleg, milyen problémákat említettek? Hogy nehezen fagy le? Tud olyat, amit más telefon nem?
|
pén. aug. 05, 2005 15:21 |
|
|
jazzkifli
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 714 Tartózkodási hely: Székesfehérvár Telefon:Nokia E50
|
tomee-ka írta: Viszont a telefonról ledumáltak szervizes ismerősök, mondván, sok velük a gond (pannon, voda)..
Milyen hibákat említettek?
|
pén. aug. 05, 2005 14:07 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
Hát ha lebeszéltek róla akkor mi már nem sokat tehetünk
Én nem tapasztaltam semmit. Ha volt vmi baja én megcsináltam. Most pedig tök stabil, meg ahogy hallottam másoknak is.
|
pén. aug. 05, 2005 11:06 |
|
|
tomee-ka
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 196 Tartózkodási hely: Szombathely
|
lukacs.attila írta: tomee-ka írta: meg a softfejlesztésben?? Öööö... Ezt úgy érted, hogy a telcsi szoftverfejlesztésében? Mert annyira azért még nem vagyunk jók A forráskódot még adták oda nekünk - sajnos. Az lenne az igazi Kánaán.
Softfejlesztés ==> softupgrade
De tényleg jó lenne, ha ott tartanánk..
Viszont a telefonról ledumáltak szervizes ismerősök,
mondván, sok velük a gond (pannon, voda)..
Asszem inkább gyűjtök kicsit és megvárom panninál K750et..
ÜDV
|
pén. aug. 05, 2005 9:53 |
|
|
amateur2
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 47
|
Hi!
O.K. Akkor megnyugodtam!
Már beszereztem előre a szükséges kellékeket, de a 3 nap cseregai leteltéig nem akartam megpiszkálni:(
Az enyém egyébként 2004.10.27-én datálódott.
Megnéztem a progial és azt írta ki, hogy 25-ös s6w-volt rajta gyárilag:)
Köszi a segítséget!
|
csüt. aug. 04, 2005 20:47 |
|
|
jazzkifli
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 714 Tartózkodási hely: Székesfehérvár Telefon:Nokia E50
|
Ja, nekem is 11.15.-én készült a teló, alapban 41-es SW volt rajta és minden elsőre ment
|
csüt. aug. 04, 2005 18:04 |
|
|
jazzkifli
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 714 Tartózkodási hely: Székesfehérvár Telefon:Nokia E50
|
amateur2 írta: Hali! Tegnap vásároltam a vodánál egy S6V-t és elég gyenge képeket sikerült vele készítenem:( 41-es sw-vel. Velem van a baj, vagy a telóval? Esetleg a fényviszonyokkal? Mitől lett szemcsés? Mellé tettem egy M65-öt és annak sokkal tisztább a kijelzőjén a kép:(
A 41-es vodás SW igencsak gyenge. Ajánlom a lecserélését egy gyárira. Nézz körül a topicban, le van írva mit kell tenned. Sötétben pedig mindig szemcsés lesz a kép, ez ellen nem lehet igazán eredményesen védekezni. A gyári szoftver sokkal stabilabb, gyorsabb és nincs benne az a hányás voda menü. Csak ajánlani tudom.
|
csüt. aug. 04, 2005 18:02 |
|
|
amateur2
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 47
|
Hali!
Tegnap vásároltam a vodánál egy S6V-t és elég gyenge képeket sikerült vele készítenem:( 41-es sw-vel.
Velem van a baj, vagy a telóval? Esetleg a fényviszonyokkal?
Mitől lett szemcsés? Mellé tettem egy M65-öt és annak sokkal tisztább a kijelzőjén a kép:(
[/img]
|
csüt. aug. 04, 2005 16:47 |
|
|
denesf
ezüst tag
Csatlakozott: vas. ápr. 10, 2005 19:49 Hozzászólások: 58
|
Én szombathelyi vagyok ha még aktuális szívesen segítek ha időm engedi! Msn-en megtalálsz! siemens_s65@freemail.hu
|
csüt. aug. 04, 2005 14:13 |
|
|
Fody
ezüst tag
Csatlakozott: szer. feb. 23, 2005 14:27 Hozzászólások: 18
|
Idézet: Annyit még hozzátennék hogy a lenne a legbiztosabb ha megmondanád hogy előbb ki akarod próbálni. Ha bekapcsolta beírod hogy *#06# majd a bal oldali soft key (több) és ott lesz a 4. sorban a gyártási idő. az enyém 2004-11-15 és pecselhető. Esetleg a többiek is megnézhetnék. Megnéztem én is, az enyém 2004-10-27. Ezen 41 SW volt és ment vele minden mint a karikacsapás.[/quote]
|
kedd aug. 02, 2005 7:45 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
Kispósi írta: pampika írta: jazzkifli írta: Sajnos éppen azért nem lehet a 43-as Sw-vel vett készülékeket buherálni, mert nem lehet rátenni a 25-ös verziót. Nemán...mindegy,holnap megyek érte reggel aztán reménykedem,hogy vmi korábbi készletről maradt és nem 43-as van rajta Ha meg mégiscsak az van,akkor mit lehet egyáltalán tuningolni rajta? Az enyémen is 43 volt amikor megvettem. Szerintem a mostaniakat is lehet tuningolni mert csak a voda frissítette fel. Nem hiszem hogy olyan sok új teló érkezett a vodának mert már a kifutó készülékek listáján van jó ideje. Egyébként ezt nézzétek meg: http://siemens.cyberserver.hu/index.php?topic=30.0A progi megmondja hogy fel tudod-e tolni rá a 25-öst
Annyit még hozzátennék hogy a lenne a legbiztosabb ha megmondanád hogy előbb ki akarod próbálni. Ha bekapcsolta beírod hogy *#06# majd a bal oldali soft key (több) és ott lesz a 4. sorban a gyártási idő. az enyém 2004-11-15 és pecselhető. Esetleg a többiek is megnézhetnék.
|
hétf. aug. 01, 2005 9:41 |
|
|
OPi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1075
|
szvsz CX75 sokkal jobban néz ki, mint az S75 !
|
hétf. aug. 01, 2005 8:44 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
VaFec írta: Kispósi írta: vissza kell menni FW25 re! Köszi a segítséget. Immár én is független telóval büszkélkedhetek.
örülük hogy segíthettem
|
vas. júl. 31, 2005 13:58 |
|
|
VaFec
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1041
|
Kispósi írta: vissza kell menni FW25 re!
Köszi a segítséget.
Immár én is független telóval büszkélkedhetek.
|
vas. júl. 31, 2005 12:08 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
pampika írta: jazzkifli írta: Sajnos éppen azért nem lehet a 43-as Sw-vel vett készülékeket buherálni, mert nem lehet rátenni a 25-ös verziót. Nemán...mindegy,holnap megyek érte reggel aztán reménykedem,hogy vmi korábbi készletről maradt és nem 43-as van rajta Ha meg mégiscsak az van,akkor mit lehet egyáltalán tuningolni rajta?
Az enyémen is 43 volt amikor megvettem. Szerintem a mostaniakat is lehet tuningolni mert csak a voda frissítette fel. Nem hiszem hogy olyan sok új teló érkezett a vodának mert már a kifutó készülékek listáján van jó ideje. Egyébként ezt nézzétek meg: http://siemens.cyberserver.hu/index.php?topic=30.0
A progi megmondja hogy fel tudod-e tolni rá a 25-öst
|
vas. júl. 31, 2005 11:25 |
|
|
pampika
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4644 Tartózkodási hely: Szolnok/Szeged
|
jazzkifli írta: Sajnos éppen azért nem lehet a 43-as Sw-vel vett készülékeket buherálni, mert nem lehet rátenni a 25-ös verziót.
Nemán...mindegy,holnap megyek érte reggel aztán reménykedem,hogy vmi korábbi készletről maradt és nem 43-as van rajta
Ha meg mégiscsak az van,akkor mit lehet egyáltalán tuningolni rajta?
|
vas. júl. 31, 2005 10:33 |
|
|
tomee-ka
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 196 Tartózkodási hely: Szombathely
|
jazzkifli írta: tomee-ka írta: Szombathely vonzáskörzetében van valaki... Itt is és a fentebb említett fórumon is (ott több tutorial is van) szépen, lépésenkét le van írva a minden szükséges lépés, többen is ez alapján csinálták meg hogyismondjam..... nulla tudással, de teljes biztonsággal.
Arra figyeljetek, hogy a gyárilag 43-as SW-vel "szerelt" telókkal nem lehet eme változtatásokat megcsinálni A 41-es az tökély, nekem is ilyen volt
Tökéletesen igazad van, csak nekem nincs szervízkábelem, és ezért érdeklődtem ilyen élénken..
Meg sajna volt már negatív tapasztalatom az ilyen "minden le van írva lépésről lépésre" dologgal..
Mind1, holnap megveszem a telt aztán megoldom vhogy..
Üdv!
|
vas. júl. 31, 2005 10:16 |
|
|
jazzkifli
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 714 Tartózkodási hely: Székesfehérvár Telefon:Nokia E50
|
pampika írta: De úgy megy ugye,hogy visszabutítani asszem 25-re és onnan feltuningolni?A mostani vodások milyen softtal jönnek ki?
Sajnos éppen azért nem lehet a 43-as Sw-vel vett készülékeket buherálni, mert nem lehet rátenni a 25-ös verziót.
|
pén. júl. 29, 2005 12:36 |
|
|
lukacs.attila
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 190 Tartózkodási hely: Budapest
|
tomee-ka írta: meg a softfejlesztésben??
Öööö... Ezt úgy érted, hogy a telcsi szoftverfejlesztésében? Mert annyira azért még nem vagyunk jók A forráskódot még adták oda nekünk - sajnos. Az lenne az igazi Kánaán.
|
pén. júl. 29, 2005 10:20 |
|
|
lukacs.attila
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 190 Tartózkodási hely: Budapest
|
A Voda is, meg az összes szolgáltató is a "nagy" Siemens szervizbe küldi az elhalálozott kicsikéket. Ott meg elviekben olyan szoftot raknak rá vissza, amilyen szolgáltatótól érkezett (tehát az időközben függetlenített telcsit is szolgáltatóra zárják vissza - IMEI szám alapján megnézik, hogy kihez tartozik, és úgy kapod vissza. A független telcsiknél meg rákérdeznek, milyen szoft kell rá.
|
pén. júl. 29, 2005 10:18 |
|
|
pampika
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4644 Tartózkodási hely: Szolnok/Szeged
|
jazzkifli írta: :idea: Arra figyeljetek, hogy a gyárilag 43-as SW-vel "szerelt" telókkal nem lehet eme változtatásokat megcsinálni A 41-es az tökély, nekem is ilyen volt
De úgy megy ugye,hogy visszabutítani asszem 25-re és onnan feltuningolni?A mostani vodások milyen softtal jönnek ki?
|
pén. júl. 29, 2005 9:58 |
|
|
jazzkifli
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 714 Tartózkodási hely: Székesfehérvár Telefon:Nokia E50
|
tomee-ka írta: Szombathely vonzáskörzetében van valaki...
Itt is és a fentebb említett fórumon is (ott több tutorial is van) szépen, lépésenkét le van írva a minden szükséges lépés, többen is ez alapján csinálták meg hogyismondjam..... nulla tudással, de teljes biztonsággal.
Arra figyeljetek, hogy a gyárilag 43-as SW-vel "szerelt" telókkal nem lehet eme változtatásokat megcsinálni A 41-es az tökély, nekem is ilyen volt
|
pén. júl. 29, 2005 0:30 |
|
|
tomee-ka
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 196 Tartózkodási hely: Szombathely
|
Szombathely vonzáskörzetében van valaki, aki tudna nekem segíteni
a vodátlanításban, meg a softfejlesztésben??
Ha igen, akkor benevezek 1re szvsz, mert az sl45i-m kicsit kezd
-hogyismondjam- korosodni.. és ezt sajna észre is veszem a viselkedésén..
SzóvaL
Üdv all!
|
csüt. júl. 28, 2005 18:43 |
|
|
pampika
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4644 Tartózkodási hely: Szolnok/Szeged
|
Kispósi írta: Azért vigyázni kell. Ezt a telót is el lehet rontani. De reméljük nem így lesz.
Persze,nem akarok én se ész nélkül mindent rázúzni,csak amiről már tudjuk,hogy tuti műxik rendesen
|
csüt. júl. 28, 2005 17:44 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
pampika írta: Tudom,csak te említetted itt nemrég,én is úgy találtam oda Köszi,akkor úgy látom,hogy ha minden összejön,akkor nem lesz sok gond a vodátlanított telcsivel
Azért vigyázni kell. Ezt a telót is el lehet rontani. De reméljük nem így lesz.
|
csüt. júl. 28, 2005 17:42 |
|
|
pampika
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4644 Tartózkodási hely: Szolnok/Szeged
|
Tudom,csak te említetted itt nemrég,én is úgy találtam oda
Köszi,akkor úgy látom,hogy ha minden összejön,akkor nem lesz sok gond a vodátlanított telcsivel
|
csüt. júl. 28, 2005 17:19 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
Idézet: + Kispósi cyberes fórumát oo az nem az enyém jazzkifli és Zsömbi a moderátor Idézet: ...a teló lekókad...
Nagyrészt otthon meg lehet csináni ha szoftveres bibije lenne.
Azt nem tudom hogy az antivodás telóhoz mit szólnának. Szerintem az már sok lenne. De vissza lehet rá tenni azt is ha éppen az kell. Amúgy rendesek (bár még nem volt dolgom velük de mindenki azt mondja)
|
csüt. júl. 28, 2005 17:13 |
|
|
Kispósi
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1276 Tartózkodási hely: Debrecen
|
pampika írta: De itt sok rendes ember van,ugye?
A Siemens-esek a leges legrendesebbek
|
csüt. júl. 28, 2005 17:08 |
|
|
pampika
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4644 Tartózkodási hely: Szolnok/Szeged
|
lukacs.attila írta: Pedig sokszor érdemes ám! Van, ahol a tiédhez hasonló kérdéseket szimplán figyelmen kívül hagyják Olvasni hasznos dolog!
De itt sok rendes ember van,ugye?
Szóval tegnap éjszaka benéztem ide a topicba és kissé rákattantam eme kütyüre.Amint sikerül eladni a mostanit,meg is támadok vmi voda boltot
Már a topic felét átrágtam (+ Kispósi cyberes fórumát),szal van már pár fajta softom meg némi elképzelésem.A fő kérdés az lenne,hogy ha megcsinálom a live-talanítást,de a teló lekókad,akkor csak a siemens szerviz nem köt bele,vagy a voda is foglalkozik velem gariban? (A topic elején írta vki,hogy a szervizben rendesek és azt se nézik,függő-e a "függő" telcsi).Szegeden nincs véletlenül szerviz?Csak Pesten?
|
csüt. júl. 28, 2005 14:14 |
|
|
lukacs.attila
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 190 Tartózkodási hely: Budapest
|
tomee-ka írta: Kisposi, lukacs.attila: RENDKÍVÜL hálás vagyok, hogy ilyen gyorsan írtatok, annak ellenére, hogy nyilvánvaló, nem akartam visszaolvasni. Kösz még1szer és üdv!
Pedig sokszor érdemes ám! Van, ahol a tiédhez hasonló kérdéseket szimplán figyelmen kívül hagyják Olvasni hasznos dolog!
|
csüt. júl. 28, 2005 13:28 |
|
|