|
Fényképezőkhöz Akkumulátorok
Szerző |
Üzenet |
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Ezzel az MW töltõvel úgy megformáztam, és feltöltöttem a GP akksikat, hogy azóta sem sikerült lemerítenem, pedig nyúzom rendesen az A70-eset, már nem egyszer ki kellett kapcsolnom, mert már olyan meleg volt, szóval használom rendesen, az akksi meg bírja! )
|
kedd aug. 19, 2003 8:02 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
A márkája MW, a típusszáma MW3798GS, valami német csodagyártmány. A dobozán van egy processzor is lefénylépezve: CPU-9798A, gondolom azért, mert ez jó lehet, csak úgy nem biggyesztették volna rá. Én Szegeden egy Satelit nevû boltban vettem, ahol egy csomó elektronikai kütyüt árulnak, diódákat, ellenállásokat, tranzisztorokat, TV távirányítokat, stb. Szóval egy kis bolt. 4 db 2000 mAh-ás GP akksikat vettem hozzá, és a boltban az tanácsolták, hogy helyezzem be a töltõbe, nyomjam meg a start gombot, ezáltal kisütöm, és töltsem fel, majd miután kész, ezt ismételjem meg még1x. Nos, eddig a 16 megás kártyát 3x telefényképeztem + 2 video, na meg persze ismerkedés az A70-el, mivel most vettem, szóval volt terhelve rendesen, de eddig jelét nem mutatja, hogy fáradna, szóval egyenlõre jó! )
|
hétf. aug. 18, 2003 7:43 |
|
|
kiabalo
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Az Uniross-szal meg vannak elégedve a fotós kollégák. A 2000 mAh-ás akkukat tényleg feltölti 2 óra alatt. Ezen kívül gépkocsiban is használható. Mi legalábbis olyanokat kaptunk.
Az MW nevű töltővel szerzett tapasztalatok érdekesek lehetnek másnak is, majd írj róla. A fellelhetőséget se felejtsd el (melyik városban találtad és hol?).
-- Üdvözlettel, bendzsos mailto:kiabalo@freemail.hu
|
hétf. aug. 18, 2003 1:22 |
|
|
kiabalo
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
TJ> Most vettem energizer töltöt és 4db 2100 es elemet 8000 Ft ért. TJ> Egy a bajom csak vele, hogy 12-15 ora a töltési ideje. ( TJ> Másnak mi a tapasztalata? Vannak gyorsbb töltök is? Igen. Ugyanennyiért az Uniross 4 db 2000 mAh akksival van a MM-ban. (Kaptunk tőlük 10 készletet és utána megnéztük az árát. Egészen kedvező.) Azt nem tudom, hogy formázza-e az akksikat, de valami olyasmit tesz velük ha szükséges, ugyanis villog a piros LED, aztán egy idő után újraindítva a dolgot szépen feltölti őket. 2 óra alatt. A kisebb kapacításúakat hamarabb. Megy szivargyújtóról is. -- Üdvözlettel, kiabalo mailto:kiabalo@freemail.hu
|
szomb. aug. 16, 2003 7:34 |
|
|
hero
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Shrek:
és hol vetted?
|
pén. aug. 15, 2003 13:03 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Ez a honlapja: http://www.minwa.com.hk/newDesign/produ ... 325&code=2 Közben kiderült, hogy ez impulzustöltõ! ))
|
pén. aug. 15, 2003 10:55 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Na, én nem tudom milyen az enyém, amit tegnap vettem 3.500-ért, de ez azt csinálja, hogy az aksik berakása után meg kell nyomni egy gombot rajta, ekkor kisüti az elemeket. Ilyenkor egy sárga leg ég rajta. Utána megvizsgálja az akkukat, ilyenkor zöld, és piros led villog rajta össze vissza, majd átvált töltés üzemmódba. Ekkor a piros led ég folyamatosan. Majd amikor eléri a töltöttségének a 60%-át, zölden ég a led, és kisebb töltõáramra kapcsol. Majd kb. 98%-nál elkezd zölden villogni, ekkor átvált csepptöltésre. Így akár hetekig is rajta maradhat.
|
pén. aug. 15, 2003 9:45 |
|
|
Andreas
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 92
|
Meg kell különböztetni a sima gyorstöltőket és a impulzus gyorstöltőket. A normál gyorstöltők tényleg rosszabbat tesznek az akksiknak, mintha 10-20 órás töltővel töltenénk őket. Viszont az impulzustöltők sokkal jobban kímélik az akksikat a 20 órás töltőknél.
Rövid a töltési idő, az akksit is kényeztetjük, akkor hol a bibi? Az árban...
(egyébként itt épp az impulzustöltőkről folyik a társalgás: http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9041954&uq=337 )
|
csüt. aug. 14, 2003 21:00 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Na, lezártam a kérdést, az imént a városban járván ráakadtam egy MW nevû csodatöltõre, 3.500 Ft-ért. A kidolgozása elég igénytelen, viszont mikroprocesszoros töltésvezérlés van benne, kisütõ funkció, csepptöltés meg minden! Szépen agyontûzdelték karácsonyfaizzókkal! ) 600 mA-rel tölt, kb. 2,5 óra alatt felnyomja. Remélem jó választás volt!
|
csüt. aug. 14, 2003 14:37 |
|
|
Bird_oph_A.L.L
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
A tartós elemek (már ha erre gondoltál) tényleg csak végszükség esetére jók, mivel addig se birják, mint az akkuk (ennek oka a sokkal nagyobb belső ellenállás, ami nagy áramerősségek esetén elég jelentős feszültségesést produkál, ami miatt a gépek szépen kikapcsolják magukat).
|
csüt. aug. 14, 2003 13:48 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Na látod, ebben igazad van! Ezzel én sem tudok vitatkozni! ) Esetleg még csak annyit, hogy elég sok helyen árulnak tartós akksit is, és végszükség esetén az is megteszi. Én is tanácstalan vagyok, hogy mit vegyek. Nem tudom, ez az Uniross milyen lehet, életemben nem hallottam róla!
|
csüt. aug. 14, 2003 13:23 |
|
|
Bird_oph_A.L.L
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Nos, valóban, éjszaka nem fotózok. Viszont leirok egy történetet:
Adott egy Casio QV-2800UX gép. Nem épp a legnagyobb fogyasztású, 250 képet megcsinált egy feltöltött 1500 mAh-s akkuszettel, de a nászutunkon egy nap lazán lezabáltattam vele két szett akkut. Hogy miért? Nos, ennek több oka is van. Egyrészt a nagy melegben az akkuk önkisülése is nagyobb. Másrészt a fotózás során több beállítást is ellenőriztem, zoom ide, oda, szóval használtam a gépet, ahogy kell. Napi kb. 300 fotó jött össze, ehhez két, vagy több akkuszettre volt szükség. Reggel 7-kor ki a városba, aztán 11 felé haza, mert már kezdett elviselhetetlen lenni a cipusi forróság. Du 3-4 felé ismét lehetett kiruccanni, egészen este 11-ig sokszor sétáltunk, vársot néztünk. A kettő között volt 4-5 óra szünet. Ez alatt ha nagyon felturbóztam a töltőt, két akkuszettet fel lehetett tölteni, de volt, hogy csak egyet. Éjszaka aztán újból ment a töltés, az idő alatt legalább két szettet tölteni kellett, hogy legyen elgé akku a következő napra. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy sokszor indultunk a sziget másik csücskébe, Akamas (észak-keleti csücsök), Nicosia (főváros, sziget közepe), Greco-fok (dél-nyugati csücsök), vagy éppen a Troodos hegység.
Szóval eszem ágában sincs rábeszélni téged a nagy áramú töltőkre, de azt se szeretném, ha egy vissza nem térő, megismételhetetlen utazásról, alkalomról lemaradj, csak azért, mert hallgattál egy szakemberre. Félre ne érts, nem kételkedem a szavában, lehetséges, hogy az akkuk tényleg tovább bírják, mondjuk 5-10%-kal, nem sokkal többel. De nekem ez egyszerűen nem ér meg 4 év alatt 4e Ft-ot, hogy lemaradjak fontos fotókról.
Ezek után rád bízom a döntést.
|
csüt. aug. 14, 2003 13:08 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Nem is 20 óráról beszéltem, csak 12-rõl! De gondolom éjszaka nem fényképezgetsz, hanem alszol, így akár lehet kedved kivárogatni is! )
|
csüt. aug. 14, 2003 12:44 |
|
|
Bird_oph_A.L.L
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Én mindig is nagyobb árammal töltöttem az akkukat, mint 0,1C. Egyszerűen nincs kedvem kivárni, amíg feltöltődik. A 4 éves 1500 mAh-s GP akkujaim még mindig nagyon jók, bár kicsit csökkent a teljesítményük, de nem biztos, hogy 0,1C-vel nem öregedett volna ennyit. (megjegyzem egyik akkum már annyira megdagadt, hogy elrepedt a műanyag fóliája, mert 70 fokos volt már, mikor kivettem a töltőből)
No meg hol vannak már az 1500 mAh-es akkuk? Rég lejártak. Nem is hazsnálom már a gépben, csak a vakuba szoktam berakni. 4 évente 4 ezer Ft sztem nem vészes azért cserébe, hogy nem kell 20 órát várni a töltéssel, csak 3-4-et, esetleg 1-2-t.
|
csüt. aug. 14, 2003 11:13 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Közben beszéltem egy szakemberrel, aki azt ajánlotta, hogy inkább a türelmet válasszam, és a 12 órás töltõt, mert a gyorstöltõk nagyon lerövidítik az akkumulátorok élettartamát. A legegészségesebb az akksi kapacitásának tizedével tölteni, tehát egy 2000 mAh-s akksit 200 mA-rel illene tölteni. Különbözõ mérések alapján a Varta a legjobb. Pl. a GP-re is hiába van ráírva, hogy 2000 mAh, csak 1700 mAh körüli értéket produkál, míg a Varta 2100 mAh-sa 2000 körül van. Persze 12 órás töltögetéssel!
|
csüt. aug. 14, 2003 7:23 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Köszi, de én szegedi vagyok, ezért nem megyek fel a nagy faluba!
|
szer. aug. 13, 2003 13:09 |
|
|
Akku
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Sziasztok! Egy kis segitség a választáshoz!
Ennél olcsóbban nem nagyon kaptok sehol!
12 órás töltő + 4db 1600mAh akku 3790Ft
7 órás töltő + 4db 1600mAh akku 4790Ft
2 órás gyorstöltő + autós töltő+4db 1800mAH akku 7490Ft !!!
Akku:
Ceruza 1800mAH: 1db 750ft 4db 2600ft
Mini 750mAH: 1db 550ft 4db 2000ft
A termékek SBS márkájúak, olasz gyártmány. Garanciával, számlával.
Cim: 1157, Budapest, Zsókavár utca 24. Mobil üzlet.
Tel.: 0670/2600055
|
szer. aug. 13, 2003 12:30 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Szia, ez a Varta töltõ hány mA-rel tölt? Az Uniross-t ezek
szerint nem ajánljátok?
|
szer. aug. 13, 2003 7:30 |
|
|
Matt-KaOp
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
"Ultragyors töltő pl. az Uniross 1000mA-es (1 v. 2 órás)
töltő, az 14-15e, akcióban 8."
Hol lehet venni 8 ezerért???
|
kedd aug. 12, 2003 18:05 |
|
|
baratta
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Shrek! Én inkább VARTA-t vennék a photohallban a helyedben, töltő+4db 2000mAh akku=7.990 , 4db Varta Akku Plus 2100mAh-ás akku=4.000 Ft.Azért a VARTA mégiscsak egy márka.Üdv.
|
kedd aug. 12, 2003 17:18 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Senkinek semmi 5lete? Pedig kellene vennem valamit sürgõsen. Birdi, Neked se? Pedig benned bíztam!
|
kedd aug. 12, 2003 11:52 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
Na, közben megnéztem, nem Unicross, hane Uniross, a többi adat stimmelt! Szóval milyen ez az Uniross? És ilyen árért megéri a 8 db. 2000 mAh-es akksi+700mA-es töltõ?
|
kedd aug. 12, 2003 7:08 |
|
|
Shrek
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 74
|
A Media Markt-ban most árulnak 10.999 Ft-ért valami Unicross nevû töltõt 8 db. 2000 mAh-ás aksival együtt, azt hiszem, hogy 700 mA-rel tölt. Ezt meg szabad venni?
|
hétf. aug. 11, 2003 14:54 |
|
|
Mad888
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Ja és még egy bármilyen teljesen egyszerű mezei hálózati adaptert rá lehet csatlakoztatni vagy ehhez valamilyen speciális adapter kell. Előre is thx
|
pén. aug. 08, 2003 22:47 |
|
|
Mad888
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Hello én egy nagyon laikus vagyok, ezen a napon kaptam egy klassz digitális kamerát (PDC 2350) tudom nem egy nagy szám de nekem nagyon bejőtt. Az akksikkal kapcsolatban létszi mondanátok némi időtartamot hogy milyen gép hány akksival meddig bírja, vagy hány fényképet tudsz vele fényképezni és hogy egy töltéses akksi vagy mondjuk egy tartós duracel bírja-e tovább? Az ok az mert a gépem 2 elemes és 1 nap alatt sikerült a gyári elemeket illetve 2 db duracelt kivégezni.
|
pén. aug. 08, 2003 22:42 |
|
|
Slajder
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Ez a Hama nem is olyan rossz. A Minolta f200 egész jól megy velük. Tényleg meleg, aztán meg kihűl. (Csak nem érdemes műanyaghoz érinteni...). Hasonló hobbifotósoknak szerintem jó választás 10 rugóért. Csak azt tudnám, hogy lehet egyben elfényképezni 2 akksit? (ez kb 60-70 kép nálam)
|
vas. aug. 03, 2003 18:37 |
|
|
soito
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Ahha köszi tehát 5-10 napig még kb 80% a telj..
|
szomb. aug. 02, 2003 23:00 |
|
|
Andreas
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 92
|
|
szomb. aug. 02, 2003 9:51 |
|
|
soito
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Kérdésem az hogy az akkuk töltés után meddig tartják meg a feszültséget,magyarul ha nem használom csak feltöltöm, meddig van el lemerülés nelkül?
|
pén. aug. 01, 2003 17:34 |
|
|
llamada
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2
|
"Most volt 9990 ért 4*2000 es akku + hama gyorstöltö
akcioban a"
Az az, a 700mA-es, három órás.
"Ha esetleg idegesit majd a 12 óra töltés akkor vezsek egy
gyorstöltöt is"
Ez is egy megoldás: de ugyanazon a pénzen vehetsz 12 db
akkut, és akkor annyi akkud lesz, hogy tök mindegy, hogy
mikor töltöd... az mégiscsak gyakorlatiasabb, nem ?
(egyébként ez komoly dilemma: mert a gyorsabb töltéssel
csak akkor lesz friss akkud, ha van közben lehetőséged
tölteni)
|
pén. aug. 01, 2003 15:33 |
|
|
JaCKaL
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 28 Tartózkodási hely: Sopron
|
Hama-t nem akartam venni, mert valahogy gagyinak hittem. Az elemei meg tuti nem Energizer verők )
Most volt 9990 ért 4*2000 es akku + hama gyorstöltö akcioban amin még szivargyujtó csatlakozo is van. lehet ezt kellet volna megvennem? )
Ha esetleg idegesit majd a 12 óra töltés akkor vezsek egy gyorstöltöt is majd, de anyit nem fényképezek, hogy egyfolytában kelljen! Meg ugye NÉHA rálehet ugy is tölteni az akukra.
|
pén. aug. 01, 2003 14:28 |
|
|
llamada
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2
|
>hogy 12-15 ora a töltési ideje. (
> Másnak mi a tapasztalata? Vannak gyorsbb töltök is?
A 12-15 órás töltők 150-180mA-rel töltenek. Vannak "normál"
gyorstöltők, amik 700mA-rel töltenek, olyan 3-4 óra alatt
(szerintem ez a legcélszerűbb), és az ultragyors töltők,
amik 1000 mA-körül.
Vedd figyelembe, hogy az akku mAh/10 a minimum és mAh/2 a
maximális áram, amivel tölteni lehet. Az akkuk legjobban
a /10-es, legkevésbé a /2-es töltést szeretik, és ezt
kihasználható kapacitásban és akkuélettartamban szokták
kinyilvánítani.
Van pl. Hama gyorstöltő (négy akkuval az is 8-10 körül van)
pl. 3 órás, vagy Ansmannból is van egy, ami már 700-zal
tölt (de nem lemerítős, és nem négy, csak kétcsatornás -
ellentétben a legjobb Ansmann töltővel).
Ultragyors töltő pl. az Uniross 1000mA-es (1 v. 2 órás)
töltő, az 14-15e, akcióban 8.
A másik dolog, amit töltésnél érdemes figyelembe venni,
hogy csak nem jó teljesen felügyelet nélkül hagyni töltés
közben egy töltőt.
|
pén. aug. 01, 2003 12:44 |
|
|
Andreas
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 92
|
Persze, 10e körül. Az igazán jó 4 csatornás, kisütős
gyorstöltők meg 15-20e körül kaphatóak.
|
pén. aug. 01, 2003 12:29 |
|
|
JaCKaL
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 28 Tartózkodási hely: Sopron
|
Most vettem energizer töltöt és 4db 2100 es elemet 8000 Ft ért. Egy a bajom csak vele, hogy 12-15 ora a töltési ideje. (
Másnak mi a tapasztalata? Vannak gyorsbb töltök is?
|
pén. aug. 01, 2003 10:49 |
|
|
llamada
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2
|
Megvárja, amig elveszít még egyet, és akkor helyreáll a
paritás
|
pén. aug. 01, 2003 9:15 |
|
|
baratta
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Ezekkel az aksikkal nekem az a gondom, hogy csak 1.2V-osak.Mert elkezd merülni,és egy olcsóbb fényképezőgép pl.1.1V-nál már be sem kapcsol.Az elemek viszont 1.59-1.61V-ról indulnak, és mikor elérik az 1.1V-ot akkor már ki is vannak merülve.Miért nem csinálnak vajon 1.5V-os akkumlátort, ceruza/AA/ méretben, pl. lítiumosat, amire rá is lehet tölteni?Valaki tudja a választ?
|
pén. aug. 01, 2003 8:22 |
|
|
Laposelemer
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 31
|
Ja fõleg ha nem veszti el a pár akksi egyik darabját az ember
Most mit csináljak egy db-bal?
|
csüt. júl. 31, 2003 22:29 |
|
|
Andreas
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 92
|
Energizer, Sanyo, GP és Varta jut most eszembe ha akksit
kellene ajánlani. Minél nagyobb kapacitású annál jobb.
Sokkal kényesebb kérdés hogy milyen töltővel használod őket.
Ideális az lenne ha 4 független csatornás (felirat: 1-4
akksi töltésére, a 2-4 nem ilyen), kisütős,
mikroprocesszoros töltőt vennél. Ez 15-20e Ft magasságában
kapható. Én az Ansmann Powerline 4-est tudom ajánlani.
Az akksikat ajánlott lemeríteni (0,9-1V -ig, a fényképezőgép
nem meríti eddig!) töltés előtt, ha nem is mindig legalább 5
ciklus után.
A Ni-Cd akksi tartósabb (kb. 1000 ciklus) a NiMH-nél (kb.
500) és jobban bírja a szélsőséges hőmérsékleteket. Kisebb
az önkisülése, de mégis inkább a NiMH ajánlott mert
ugyanabban a méretben nagyobb kapacitásuak vannak és kisebb
a memóriaeffektusa.
Az 500 ciklustól nem kell megijedni, átlagos használatot
feltételezve 1 hétig elvagy egy szettel (ez eleinte nem fog
menni, amíg tart az újdonság varázsa , 500/52, majdnem 10
év, szóval nem 500 ciklus letelte miatt fog tönkremenni egy
akksi.
|
csüt. júl. 31, 2003 22:08 |
|
|
soito
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Válaszoltam a 2 oldallal ezelötti kérdésre BOCS:-))
|
csüt. júl. 31, 2003 21:54 |
|
|
soito
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Az elemek szerintem nem tölhetök, de nézd meg a feliratot rajtuk
"Non Rechargeable" van rajta akkor lemerülés után kidobandó:-)
Én is ebben a cipöben járok.
Vettem egy Canon P.S A200 -st
Vettem hozzá 128M bövitést 7000e -ért mert a 8 M kicsit kevés volt:-)
Most nézek hozza töltöt aksikkal mert zabálja az elemet (max 30-40 kép 2db duracellel) ami 10-15E között mozog.
+ ha akarsz halozati adaptert is ami az én gépemhez kb14E (gyári)
Stb-stb
Szóval a kiadás sajnos nem ért véget azzal hogy a gépet megvetted
lásd pl:az autó szép, jó, de benzin nélkül hháát..
Szerintem a vásárlás után meg rá kell áldozni 20-30E ft-tot alaphangon.
Üdv
Soito
|
csüt. júl. 31, 2003 21:41 |
|
|
llamada
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2
|
Pontosítás: Pálvölgyi Fotó. Az akkuk jók.
|
kedd júl. 29, 2003 8:31 |
|
|
Rudy1
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Limbacher> Alig pár órája vettem egy Varta akkumulátor-töltőt és hozzá 4 AA Ni-MH 2100mAh akksit. Több kérdésem is lenne;
Ajánlom figyelmedbe a Digitális foto magazint! Mindent leír a kérdéssel kapcsoltaban!
|
hétf. júl. 28, 2003 21:54 |
|
|
llamada
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2
|
A szőnyeg tényleg nagyon nem jó neki.
Más:
A WestEnd-beli Fotó Puskásnál 4xKodak2100mAh @ 3490Ft.
Szintén WE: Az MM-ban óvatosan kell halászni az Ansmann
akkutöltők között, mert nem mindegyik bliszterben van
ugyanaz a töltő, mint ami a csomagoláson van. (Nyilván nem
az olcsóbb csomagolásúba fog betévedni a drágább töltő.)
|
hétf. júl. 28, 2003 9:54 |
|
|
Roleee
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Szia! Köszi a gyors választ. Igen 4-es állásban volt és 4 db akksi volt benne. A doboz nem szellőzött - szőnyegen volt Legközelebb vigyázok.
Roland
|
hétf. júl. 28, 2003 9:28 |
|
|
llamada
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2
|
(HAMA, MediaMarktos) töltöttem
> a HAMA 2000mAh-s akksiket és amire kész lett, valami
> iszonyú melegek lettek az akksik! Olyannyira, hogy
> pár mp után már nem bírtam fogni őket. Egészséges ez?
> A töltőáram max. 700 mA.
A töltőn van egy 2/4 akkus kapcsoló, az az akkuk számának
megfelelő állásban volt?
Egyébként egy javaslat: néhány mm-t megemelve működtesd a
töltőt, így sokkal jobban szellőzik, az akkuk nem
melegszenek annyira és hamarabb le is hűlnek. A töltő
elektronikás vége (a szürke műanyag alatt) kell, hogy a
legforróbb legyen, ha az akku ennél jobban melegszik, akkor
valami nincs rendben.
Az mondjuk érdekelne, hogy tényleg 700mA-es-e a töltő, mert
a látszatra meglehetősen hasonló Uniross-ra (szintén
MM ) 1000mA van ráírva.
|
hétf. júl. 28, 2003 9:09 |
|
|
Roleee
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Sziasztok!
Az új akkutöltőmmel (HAMA, MediaMarktos) töltöttem
a HAMA 2000mAh-s akksiket és amire kész lett, valami
iszonyú melegek lettek az akksik! Olyannyira, hogy
pár mp után már nem bírtam fogni őket. Egészséges ez?
A töltőáram max. 700 mA.
Üdv, Roland
|
hétf. júl. 28, 2003 8:17 |
|
|
llamada
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2
|
>>Mennyi ideig? Asszem a normál töltési idő 12h, mondjuk
24h megteszi?
Milyen töltő az (tipus)? Mert ha egyszerű, fixáramos, akkor
nem jó sokkal tovább bennehagyni. Ha okosabb töltő, és tud
csepptölteni, akkor maradhat benne még tovább.
>>Hányszor kell ezt megismételi? Meg kell egyáltalán? Csak
az elején? Vagy
> néha, pl havonta, karbantartásként?
A legjobb, ha még meríted feltöltés előtt, mert a Polaroid
(a 3350 legalábbis) nem tudja eléggé lemeríteni. Ha
kihagyod, akkor is havonta (mondjuk minden ötödik
töltéskor) nem árt legalább egyszer így lemeríteni.
>>Lehet rátölteni? sejtem, hogy nem;
Néha igen, de nem üzemszerűen.
Teljesen nem szabad lemeríteni.
Ha nem meríted le teljesen, akkor ld. első pont
>>Hogyan használjam sejtem, hogy;
Érdemes az akkupárokat együtt meríteni és tölteni, hogy
lehetőleg egyforma állapotban legyenek.
Szerintem az akkuk nem ismerkednek egymással, de erre nincs
konkrét biznyítékom
Kb. 300 töltés, bár ezret szoktak ráírni. (Biztosan fel
lehet tölteni ezerszer, de azt nem írják, hogy hányszor
lehet ebből használni.)
|
csüt. júl. 24, 2003 9:14 |
|
|
PeliScan
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Sziasztok!
Alig pár órája vettem egy Varta akkumulátor-töltőt és hozzá 4 AA Ni-MH 2100mAh akksit. Több kérdésem is lenne;
Kell-e formázni? sejtem, hogy igen;
-- Mennyi ideig? Asszem a normál töltési idő 12h, mondjuk 24h megteszi?
-- Hányszor kell ezt megismételi? Meg kell egyáltalán? Csak az elején? Vagy néha, pl havonta, karbantartásként?
Lehet rátölteni? sejtem, hogy nem;
-- mennyire kell lemeríteni?
-- nem baj, ha teljesen lemerítem?
-- nem baj, ha nem merítem le teljesen?
Hogyan használjam sejtem, hogy;
-- ha 2 elemet együtt használok, akkor ezok maradjanak is együtt?
-- van olyan, hogy 'összeszoknak'?
-- mennyi kb az élettertamuk?
Huhh. Ha vmit kifelejtettem, válaszoljatok nyugodtan arra is. ))))
Köszönöm előre is!
@fenyike: köszi az infót a CP200ről, de mégsem azt vettem meg.
|
szer. júl. 23, 2003 22:42 |
|
|
fenyike
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Koszi az info-t (Bird neked is meg meg sok sok infot amit
olvastam anno)
Nem nem zavar..bar regeben nekem is sima filmes gepem volt
olympus muu II..
Jo az azert teny hogy neha rutinosan probalok belenezni a
nem letezo lukba:)
egyebkent 99% pontosaggal el lehet talalni a kivant szeleket
a kepnel.
Sanyi
|
hétf. júl. 21, 2003 20:29 |
|
|
Bird_oph_A.L.L
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
>Szo az lenne a kerdesem hogy mijen akku valo bele ugyanis >fogalmam sincs:) a boltba ahol vettem nem igen foglalkoztak >velem mert egy uriember brutal csucsszuper gepevel volt >elfoglalva a srac s nagyon ugy tunt hogy nem igazan erdekli >az en kiadasom:)
Coolpix 2000-be normal ceruza-elem emretu (un. AA meretu) NiMH akkumulatort illik tenni. Erdemes 1800-2000 mAh kapacitasut valasztani, ajanlott markak: Sanyo, GP, Varta, Energizer
|
hétf. júl. 21, 2003 17:18 |
|
|
Ki van itt |
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég |
|
Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban. Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban. Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban. Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
|
|
|