Szerző |
Üzenet |
Londelmor
gyémánt tag
Csatlakozott: szomb. júl. 03, 2004 11:10 Hozzászólások: 3635 Tartózkodási hely: Shanghai, Pudong negyed
|
Sy: ebben igazad is van, de mégis ellentmondanék neked. az aláírás valóban arra hivatott, hogy az elköszönést és nevet beleírd, azonban ez egy fórum, nem egy levél. ugya a név az szerepel máshol is (usernév), az elköszönést meg én azért nem ahsználom, mert a fórumot én úgy tekintem, mint egy végtelen párbeszédet a tagok közt, ahol nem az van, hogy idejössz, köszönsz, mondassz valamit, elköszönsz, hanem idejöttél, valahogy bemutatkoztál, megismertek (és ismernek folyamatosan abból ahogy írsz), és beszélgetést folytatsz a többiekkel. csak a menete lassabb mint egy chat, és hosszabbak a hozzászólások.
ilyen formában az elköszönést én nem tartom indokoltnak, hiszen nem itthagyond a fórumot, csak nem arra figyelsz, de attól még jelenvagy rajta.
nyilván nem mindenki gondolja ezt így, én igen. így én az aláírást nem arra használom, hogy köszönjek benne (ami egyébként udvarias dolog ezt elismerem), hanem arra, hogy a saját stílusomról, hangulatomról adjak egy képet a többieknek (és itt a hangulat nem ugyanaz mint az emotikonok, mert ha lehangolt vagyok, akkor nem fogom teletűzdelni " "-val a hsz-t). ezért próbálok meg mindig valami aktuális világnézetemhez, lelkiállapotomhoz kapcsolódó idézetet tenni az aláírásba. csak ez nem mindig fér bele 42 karakterbe (főleg formázással együtt nem).
azt én sem szeretem amikor valaki képet szúr be (arra ott az avatár) vagy reklámot (nem arra való a fórum).
ezt csak azért írtam le, hogy lássad az én álláspontomat is. hallottam, hogy már sokan kérétk az aláírás méretének megnövelését, nekik nem történt meg, nem képzelem, hogy az én kedvemért megcsinálnátok. nem is baj. nem ez a leglényegesebb dolog a fórumon.
|
kedd jún. 14, 2005 23:02 |
|
|
Wiki
Site Admin
Csatlakozott: csüt. márc. 25, 2004 18:31 Hozzászólások: 3429 Tartózkodási hely: IV.
|
Na igen, az aláírás, mint fogalom, bár sokan talán nem hiszik, de arra való, ami. Nem reklám beírására, nem konfiguráció ismertetésére, nem Vörösmarty idézetek megjelenítésére, nem vicces képek beszurkálására.
Hanem ARRA, hogy ne kelljen mindig odaírni az elköszönést meg a nevet, hanem ezt kényelmesen, a rendszer maga szúrja be. ERRE való, és nem másra
|
kedd jún. 14, 2005 22:20 |
|
|
Laci_L
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 11974 Tartózkodási hely: Budapest, Solymár
|
Érdekes.
Kipróbáltam én is egy színezést, és elküldtem, mert az Előnézet-ben nem látszott. Gondoltam, ha hülyén néz ki, majd törlöm a hozzászólást.
Hát nem lehet, mert nincs ott a kis x a jobb sarokban. Lehet ez? mert a többi Fórumban van ilyen.
Amikor ezt írom, még az enyém volt az utolsó hozzászólás. Csak akkor nincs törlés, ha már valaki még hozzászólt. Akkor csak a javítás van.
Ha az aláírást szeretnéd nagy betűvel, meg színesen is írni, jó esetben 7 karakter marad a szövegnek. Maradok a normál-nál.
Utólagosan írom: most meg működik az Elönézet. Most már mindegy.
|
kedd jún. 14, 2005 8:56 |
|
|
Squito
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. dec. 01, 2004 16:04 Hozzászólások: 2259 Tartózkodási hely: A sivatagban szivárványszínű mókusokat etetek
|
kerelyfe írta: Ha a bejelentkezésnél bejelölöm az automatikus bej. gombot, nem kell tökölnöm a loginnal minden egyes alaklommal. Ez jó. De egy idő után már szeretném törölni a sütiket ill. az ideiglenesen tárolt fájlokat. Hogy tegyem? Hagyjam meg a terminál sütijét? Előre is kösz!
Vagy kimásolod a Terminál sütijét valahova és az Autoexec.nt-be beírod, hogy rencerindításkor másolja be a többi süti közé a másolatot...
|
hétf. jún. 13, 2005 16:16 |
|
|
Londelmor
gyémánt tag
Csatlakozott: szomb. júl. 03, 2004 11:10 Hozzászólások: 3635 Tartózkodási hely: Shanghai, Pudong negyed
|
értem.
csak azért érdekelt a dolog, mert egy idézetet akartam betenni aláírásnak, de nem fért be, így gondoltam beírom egy sorát, ami egy linkkel a többire mutatna, de nem engedte az [url] parancsot...
kár, hogy nem lehet. de persze érthető, hogy másképpen ilyen nagy fórumon nem nagyon lehetne kiszűrni a reklámokat... stb
|
hétf. jún. 13, 2005 10:34 |
|
|
Vendég
|
Londelmor:
Valóban, az aláírások hossza limitálva van. Ennek több oka is akad: Sokan, egy átlagos hsz-nál hosszabb, már zavaró méretű aláírást kreáltak, ezzel áttekinthetetlenné téve a hasznos információt. Gyakori probléma volt az is, hogy az aláírást és a benne használható BBCode-ot többen reklámok beszúrására használták, amit a Terminál szabályzata nem enged.
|
hétf. jún. 13, 2005 10:15 |
|
|
Londelmor
gyémánt tag
Csatlakozott: szomb. júl. 03, 2004 11:10 Hozzászólások: 3635 Tartózkodási hely: Shanghai, Pudong negyed
|
az aláírásoknál miért nem tudtam beírni linket? pedig elvileg ott is kéne működjön a BBCode, nem? azt írja mindig, hogy túl hosszú aláírás, ami igaz is az url hosszúságától...
|
vas. jún. 12, 2005 22:18 |
|
|
vackor
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4912
|
Re: Betükészletet hol tudok letölteni? Irfanview-letöltést?
Cserhat3 írta: Kedves regisztráltak! Ki tudna ajánlani betükészletet a számítógéphez, mert az enyémen nagyon kevés betűforma van és szeretnék letölteni valahonnan irfanview honlapról. Kösz a segítséget! Üdv: cserhat3
Nem írtad hogy milyen számítógéphez, de nézz körül a http://www.acidfonts.com/ oldalon, ott elég sokat találhatsz.
|
szer. márc. 02, 2005 8:37 |
|
|
Cserhat3
vas-tag
Csatlakozott: kedd márc. 01, 2005 17:22 Hozzászólások: 1
|
Betükészletet hol tudok letölteni? Irfanview-letöltést?
Kedves regisztráltak! Ki tudna ajánlani betükészletet a számítógéphez, mert az enyémen nagyon kevés betűforma van és szeretnék letölteni valahonnan irfanview honlapról. Kösz a segítséget!
Üdv: cserhat3
|
kedd márc. 01, 2005 17:36 |
|
|
CineDOG
a fórum lelke
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2004 16:31 Hozzászólások: 8493 Tartózkodási hely: Nem találom a helyem...
|
Egyszerűbb mindent kiatakarítani, és újra beloginolni.
Keressem ki a terminálos sütit, válasszam szét a többiektől, majd csak azokat töröljem ki? Ááááá..... nem!
|
vas. szept. 05, 2004 7:40 |
|
|
MVD
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2878 Tartózkodási hely: Riverside
|
Ha a bejelentkezésnél bejelölöm az automatikus bej. gombot, nem kell tökölnöm a loginnal minden egyes alaklommal. Ez jó. De egy idő után már szeretném törölni a sütiket ill. az ideiglenesen tárolt fájlokat. Hogy tegyem? Hagyjam meg a terminál sütijét?
Előre is kösz!
|
vas. szept. 05, 2004 7:11 |
|
|
Wiki
Site Admin
Csatlakozott: csüt. márc. 25, 2004 18:31 Hozzászólások: 3429 Tartózkodási hely: IV.
|
enzim írta: Meg lehet azt csinálni hogy ne a régieket rakja előre?Ez nem logikus.Ha valaki rendszeresen olvassa a fórumot akkor csak az újra kíváncsi.Ha nem akkor meg majdnem mindegy.Nem?
Meg lehet, alul van egy Hozzászólások megtekintése elölről: szöveg, amellett be tudod állítani, hogy milyen sorrendben akarod megnézni. Sajnos permanensen nem állítható át.
|
szomb. aug. 28, 2004 11:47 |
|
|
enzim
ezüst tag
Csatlakozott: szer. aug. 25, 2004 9:11 Hozzászólások: 45
|
Meg lehet azt csinálni hogy ne a régieket rakja előre?Ez nem logikus.Ha valaki rendszeresen olvassa a fórumot akkor csak az újra kíváncsi.Ha nem akkor meg majdnem mindegy.Nem?
|
pén. aug. 27, 2004 13:15 |
|
|
F12004
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 377 Tartózkodási hely: Apci Stunt Team HQ
|
|
hétf. aug. 23, 2004 17:13 |
|
|
F12004
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 377 Tartózkodási hely: Apci Stunt Team HQ
|
Így?
|
hétf. aug. 23, 2004 17:12 |
|
|
F12004
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 377 Tartózkodási hely: Apci Stunt Team HQ
|
megfogalmaznád?
|
hétf. aug. 23, 2004 17:08 |
|
|
BrOnZ
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 3846 Tartózkodási hely: warezlinks.eu -> McDuma fórum -> OFF topic
|
Valahogy így...
|
vas. aug. 22, 2004 19:30 |
|
|
F12004
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 377 Tartózkodási hely: Apci Stunt Team HQ
|
Hogy lehet...
Hogy lehet megcsinálni hogy nagy betű is legyen és piros is?
|
csüt. aug. 19, 2004 13:10 |
|
|