|
Szerző |
Üzenet |
Vendég
|
Csak ne felejtsük el azt sem, amikor a Vodafone bevezette a korlátlan GPRS internet-szolgáltatását, már akkor közölte, hogy 2003 júliusától forgalmi díjas lesz. Tehát senki elől nem volt eltitkolva. Csak mindenki úgy volt vele, hú, milyen jó, korlátlan internet. Beleugrottak az X év rabságba, mostmeg szidják a Vodafone-t. Az, hogy elég drasztikus áremelést hajtottak végre, más dolog, de nem volt titok.
Korábban itt a fórumban is volt róla szó, hogy elég balga az, aki csak a korlátlan internet miatt írt alá több év hűséget, hiszen már akkor tudhatta hogy nem tart a végtelenségig a kánaán.
Ezzel most nem akartam védeni a Vodafonet, nekem egyáltalán nem szimpatikus ez a szolgáltató, de azért ami nem jogos, azt akkor se kenjük rá.
|
vas. márc. 14, 2004 12:27 |
|
|
4
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 85 Tartózkodási hely: Szeged, Zápor József Kávézója
|
Hahó!
Na szerintem itt a gond. Miért kell(ene) állandóan pereskedni minden hülyeség miatt. Ha egy cég - jelen esetben a Vodafone - tudja,h nem működik egy szolgáltatása (most az adatforgalom mérés), akkor miért nem mondja azt,h "bocs emberek, a semmit nem számlázom ki". Én is - több ezer Vodafone előfizetővel egyetemben - jónéhányszor lekérdeztem ez egyenlegemet, és mindig uazt a régi adatmannyiséget láttam. Persze ha reklamálnék az 5-6 SMS ára miatt, akkor valszeg jóváírnák, de ez egy picit unalmas már.
Szerintem teljesen mindegy, h mi lesz a jogerős ítélet a NETÉRT ügyben. Azon a több ezer emberen, akik csak a korlátlan net miatt ugrottak bele az 1-2 éves rabságba, már nem fog segíteni.
Persze ez nemcsak a Vodafone-ra igaz. Sajnos a legtöbb cég, amelyik megteheti, visszaél az erőfölényével.
Üdv
Karesz
|
vas. márc. 14, 2004 12:07 |
|
|
BraveStarr
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 167 Tartózkodási hely: Elveszett cirkáló
|
A Netért perelhetne a voda adatmérésén, és annak lekérdezhetőségén is. Tegnap volt havizárásom, és a forgalmazott mennyiség egy hete ugyanannyi a 1751 szerint.
Valszeg amit ők kiszámláznak, az lesz a LUTRI.
|
vas. márc. 14, 2004 8:27 |
|
|
.Macika.
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0 Tartózkodási hely: Itt ülök, szemben Veled!
|
Ja, mégegy!!!
Kérlek vedd figyelembe, hogy egyetlen mondatom nem volt személyeskedés, jó lenne, ha nem indulna el egy újabb sárdobálás közöttünk. Igyekeztem csak a konkrétumokat, a személyedtől mentesen leírni és vitázni vele.
|
vas. márc. 14, 2004 2:02 |
|
|
.Macika.
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0 Tartózkodási hely: Itt ülök, szemben Veled!
|
Na, akkor kezdjük elölről. :c(((
{i}Nem tudom , szerinted van alap hűségnyilatkozat? Véleményem szerint az előfizetői szerződés megkötésekor érvényes ÁSZF a szolgáltatóra kötelező érvényű.{/i}
Az alap hűségnyilatkozaton azt értettem, hogy amit aláírsz (R&R előfizetés készülékkel vagy anélkül), azon nem változtathatsz 24 hónapig (vagy 12, esetleg 36). Ami pedig nem tartozik ebbe bele, azok a kiegészítő opciók, azok akár havonta szabadon megrendelhetők, lemondhatók, nem számítanak bele a hűségszerződésbe, és a végleges lemondásuk sem jelent a Vodával történő szerződésbontást.
{i}A bírósági nem jogerős ítélet azt marasztalja el, hogy egy szerződést rosszhiszeműen egyoldalúan módosítani még a Vodafonnak sem lehetséges.{/i}
Lehet, hogy nem mindketten a március 9-i tárgyalásról írunk?? Én ezt olvastam:
{i}A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2004. március 9-én szóban kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítélete a Vodafone Magyarországot a NETÉRT Egyesület által benyújtott kereseti kérelem négy pontja közül mindössze egyben marasztalta el, egyebekben a NETÉRT Egyesület keresetét elutasította.
A NETÉRT Egyesület 2004. március 9-én kiadott sajtóközleményét pontosítandó a Vodafone Magyarország közli, hogy a Fővárosi Bíróság csupán azt fogadta el, hogy a 2003. február 15-én módosított Általános Szolgáltatási Feltételek 8.4.1 pontjának utolsó bekezdésében foglalt "adatforgalom függvényében" -- tehát nem is a teljes rendelkezés -- kitétel tisztességtelen, egyebekben a felperesi keresetet elutasította.
A szóbeli bírósági ítélet szerint a Vodafone nem tévesztette meg a fogyasztókat a GPRS Internet korlátlan hozzáféréssel kapcsolatban; korábban ugyanezt állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata is.
Az írásos, hivatalos ítélet ismerete nélkül a Vodafone Magyarország Rt. elhamarkodottnak ítéli a NETÉRT Egyesület sajtóközleményének a "lehető legnagyobb nyilvánosságra hozatalra" vonatkozó kitételét, ugyanis a nyilvánosságra hozatal körülményeit jogszabály határozza meg. Ezzel párhuzamosan a Vodafone Magyarország Rt. leszögezi, hogy a jogerős ítélet meghozatala után természetesen mindenben a jogerős ítéletben előírtaknak megfelelően fog eljárni.{/i}
*** {i}Remélem precedens értékű ítélet született...{/i}
Miért??? Született ítélet???
{i}...mivel egy szerződés nem csak az előfizető szerződésszegésével bontható fel, szolgáltató szerződésszegése is azonosértékű kell hogy legyen egy jogállamban. Nagyon helyesen ezt mostmár ki is mondta a bíróság.{/i}
Mit mondott ki??? Hol ovastál olyat, hogy a bíróság szerint szerződésszegés történt volna? Miért kell összevissza leírni minden zöldséget???
{i}Itt nem a hűségnyilatkozaton van a hangsúly, hanem a szerződésen, amely része a hűségnyilatkozat. Amennyiben az egyik fél a szerződésben vállaltakat szándékosan és rosszhiszeműen a szerződő fél anyagi hátrányát előidézve teszi meg, akkor a szerződést a másik fél azonnali hatállyal felbonthatja, mivel anyagi kárát próbálja enyhíteni.{/i}
Mondod ezt Te. Még mindig nem akarod megérteni (pedig elmondtam már vagy tucatszor), hogy {b}nem vállalt a szerződésben semmit a Voda{/b}, amit megváltoztatott volna 2003. március 15-ével. Hol olvastál Te a NETÉRT tárgyalásával kapcsolatban ilyen kifejezéseket, hogy "anyagi hátrányt előidézve", "szándékosan és rosszhiszeműen"???
Ez nem bibliamagyarázat óra, {b}a jogban akár egyetlen névelő is jelentésfordító hatással bír(hat){/b}, abszolút szükségtelen a saját, hivatalos(kodó) szavaiddal elmondani, amit gondolsz a dologról.
Kérlek szépen, szorítkozz a mások által leírt, hivatalos szövegre.
|
vas. márc. 14, 2004 1:50 |
|
|
.Macika.
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0 Tartózkodási hely: Itt ülök, szemben Veled!
|
Na, akkor kezdjük elölről. :c(((
{i}Nem tudom , szerinted van alap hűségnyilatkozat? Véleményem szerint az előfizetői szerződés megkötésekor érvényes ÁSZF a szolgáltatóra kötelező érvényű.{/i}
Az alap hűségnyilatkozaton azt értettem, hogy amit aláírsz (R&R előfizetés készülékkel vagy anélkül), azon nem változtathatsz 24 hónapig (vagy 12, esetleg 36).
Ami pedig nem tartozik ebbe bele, azok a kiegészítő opciók, azok akár havonta szabadon megrendelhetők, lemondhatók, nem számítanak bele a hűségszerződésbe, és a végleges lemondásuk sem jelent a Vodával történő szerződésbontást.
{i}A bírósági nem jogerős ítélet azt marasztalja el, hogy
egy szerződést rosszhiszeműen egyoldalúan módosítani még a
Vodafonnak sem lehetséges.{/i}
Lehet, hogy nem mindketten a március 9-i tárgyalásról írunk??
És ezt olvastam:
{i}A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2004. március
9-én szóban kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítélete a
Vodafone Magyarországot a NETÉRT Egyesület által benyújtott
kereseti kérelem négy pontja közül mindössze egyben
marasztalta el, egyebekben a NETÉRT Egyesület keresetét
elutasította.
A NETÉRT Egyesület 2004. március 9-én kiadott
sajtóközleményét pontosítandó a Vodafone Magyarország közli,
hogy a Fővárosi Bíróság csupán azt fogadta el, hogy a 2003.
február 15-én módosított Általános Szolgáltatási Feltételek
8.4.1 pontjának utolsó bekezdésében foglalt "adatforgalom
függvényében" -- tehát nem is a teljes rendelkezés --
kitétel tisztességtelen, egyebekben a felperesi keresetet
elutasította. A szóbeli bírósági ítélet szerint a Vodafone
nem tévesztette meg a fogyasztókat a GPRS Internet korlátlan
hozzáféréssel kapcsolatban; korábban ugyanezt állapította
meg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata is.
Az írásos, hivatalos ítélet ismerete nélkül a Vodafone
Magyarország Rt. elhamarkodottnak ítéli a NETÉRT Egyesület
sajtóközleményének a "lehető legnagyobb nyilvánosságra
hozatalra" vonatkozó kitételét, ugyanis a nyilvánosságra
hozatal körülményeit jogszabály határozza meg. Ezzel
párhuzamosan a Vodafone Magyarország Rt. leszögezi, hogy a
jogerős ítélet meghozatala után természetesen mindenben a
jogerős ítéletben előírtaknak megfelelően fog eljárni.{/i}
***
{i}Remélem precedens értékű ítélet született...{/i}
Miért??? Született ítélet???
{i}...mivel egy szerződés nem csak az előfizető
szerződésszegésével bontható fel, szolgáltató szerződésszegése is azonosértékű kell hogy legyen egy
jogállamban. Nagyon helyesen ezt mostmár ki is mondta a
bíróság.{/i}
Mit mondott ki???
Hol ovastál olyat, hogy a bíróság szerint szerződésszegés
történt volna?
Miért kell összevissza leírni minden zöldséget???
{i}Itt nem a hűségnyilatkozaton van a hangsúly, hanem a
szerződésen, amely része a hűségnyilatkozat. Amennyiben az
egyik fél a szerződésben vállaltakat szándékosan és
rosszhiszeműen a szerződő fél anyagi hátrányát előidézve
teszi meg, akkor a szerződést a másik fél azonnali hatállyal
felbonthatja, mivel anyagi kárát próbálja enyhíteni.{/i}
Mondod ezt Te.
Még mindig nem tudod megérteni (pedig elmondtam már vagy
tucatszor), hogy nem vállalt a szerződésben semmit a Voda,
amit megváltoztatott volna 2003. március 15-ével.
Hol olvastál Te a NETÉRT tárgyalásával kapcsolatban ilyen kifejezéseket, hogy "anyagi hátrányt
előidézve", "szándékosan és rosszhiszeműen"???
Ez nem bibliamagyarázat óra, {b}a jogban akár egyetlen névelő is jelentésfordító hatással bír(hat){/b}, abszolút szükségtelen a saját, hivatalaskodó szavaiddal elmondani, amit gondolsz a dologról. Kérlek szépen, szorítkozz a mások által leírt, hivatalos szövegre.
|
vas. márc. 14, 2004 1:43 |
|
|
.Macika.
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0 Tartózkodási hely: Itt ülök, szemben Veled!
|
Na, akkor kezdjük elölről. :c(((
{i}Nem tudom , szerinted van alap hűségnyilatkozat?
Véleményem szerint az előfizetői szerződés megkötésekor
érvényes ÁSZF a szolgáltatóra kötelező érvényű.{/i}
Az alap hűségnyilatkozaton azt értettem, hogy amit aláírsz
(R&R előfizetés készülékkel vagy anélkül), azon nem
változtathatsz 24 hónapig (vagy 12, esetleg 36).
Ami pedig nem tartozik ebbe bele, azok a kiegészítő opciók,
azok akár havonta szabadon megrendelhetők, lemondhatók, nem
számítanak bele a hűségszerződésbe, és a végleges lemondásuk
sem jelent a Vodával történő szerződésbontást.
{i}A bírósági nem jogerős ítélet azt marasztalja el, hogy
egy szerződést rosszhiszeműen egyoldalúan módosítani még a
Vodafonnak sem lehetséges.{/i}
Lehet, hogy nem mindketten a március 9-i tárgyalásról írunk??
És ezt olvastam:
{i}A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2004. március
9-én szóban kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítélete a
Vodafone Magyarországot a NETÉRT Egyesület által benyújtott
kereseti kérelem négy pontja közül mindössze egyben
marasztalta el, egyebekben a NETÉRT Egyesület keresetét
elutasította.
A NETÉRT Egyesület 2004. március 9-én kiadott
sajtóközleményét pontosítandó a Vodafone Magyarország közli,
hogy a Fővárosi Bíróság csupán azt fogadta el, hogy a 2003.
február 15-én módosított Általános Szolgáltatási Feltételek
8.4.1 pontjának utolsó bekezdésében foglalt "adatforgalom
függvényében" -- tehát nem is a teljes rendelkezés --
kitétel tisztességtelen, egyebekben a felperesi keresetet
elutasította. A szóbeli bírósági ítélet szerint a Vodafone
nem tévesztette meg a fogyasztókat a GPRS Internet korlátlan
hozzáféréssel kapcsolatban; korábban ugyanezt állapította
meg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata is.
Az írásos, hivatalos ítélet ismerete nélkül a Vodafone
Magyarország Rt. elhamarkodottnak ítéli a NETÉRT Egyesület
sajtóközleményének a "lehető legnagyobb nyilvánosságra
hozatalra" vonatkozó kitételét, ugyanis a nyilvánosságra
hozatal körülményeit jogszabály határozza meg. Ezzel
párhuzamosan a Vodafone Magyarország Rt. leszögezi, hogy a
jogerős ítélet meghozatala után természetesen mindenben a
jogerős ítéletben előírtaknak megfelelően fog eljárni.{/i}
***
{i}Remélem precedens értékű ítélet született...{/i}
Milyen ítélet is született???
{i}...mivel egy szerződés nem csak az előfizető
szerződésszegésével bontható fel, szolgáltató
szerződésszegése is azonosértékű kell hogy legyen egy
jogállamban. Nagyon helyesen ezt mostmár ki is mondta a
bíróság.{/i}
Mit mondott ki???
Hol ovastál olyat, hogy a bíróság szerint szerződésszegés
történt volna?
Miért kell összevissza leírni minden zöldséget???
{i}Itt nem a hűségnyilatkozaton van a hangsúly, hanem a
szerződésen, amely része a hűségnyilatkozat. Amennyiben az
egyik fél a szerződésben vállaltakat szándékosan és
rosszhiszeműen a szerződő fél anyagi hátrányát előidézve
teszi meg, akkor a szerződést a másik fél azonnali hatállyal
felbonthatja, mivel anyagi kárát próbálja enyhíteni.{/i}
Mondod ezt Te.
Még mindig nem tudod megérteni (pedig elmondtam már vagy
tucatszor), hogy nem vállalt a szerződésben semmit a Voda,
amit megváltoztatott volna 2003. március 15-ével.
Hol olvastál Te ilyen kifejezéseket, hogy "anyagi hátrányt
előidézve", "szándékosan és rosszhiszeműen"???
|
vas. márc. 14, 2004 1:33 |
|
|
Vodkafoe_2
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
"Egy olyan területen marasztalható el a Vodafone, ami nem
része az alap hűségszerződésnek (tehát nem emiatt kellett a
hűséget vállalni!)."
Nem tudom , szerinted van alap hűségnyilatkozat? Véleményem
szerint az előfizetői szerződés megkötésekor érvényes ÁSZF
a szolgáltatóra kötelező érvényű. A bírósági nem jogerős
ítélet azt marasztalja el, hogy egy szerződést
rosszhiszeműen egyoldalúan módosítani még a Vodafonnak sem
lehetséges. Ez a mai magyar jogrenddel ellentétes!
Remélem precedens értékű ítélet született és a megfeleő
szervek észreveszik hány esetben történt a Voda részéről
jogszabálysértés és a körmükrenéznek!
"Akkor nem értem, hogy most, amikor (esetleg) jogerősen
bebizonyosodik, hogy törvénytelenül (de mindenképpen
etikátlanul) járt el a szolgáltató az előfizetőivel
szemben, amiatt miért válnának esetlegesen semmissé a
hűségszerződések?"
Egyszerűen, mivel egy szerződés nem csak az előfizető
szerződésszegésével bontható fel, szolgáltató
szerződésszegése is azonosértékű kell hogy legyen egy
jogállamban. Nagyon helyesen ezt mostmár ki is mondta a
bíróság. Itt nem a hűségnyilatkozaton van a hangsúly, hanem
a szerződésen, amely része a hűségnyilatkozat. Amennyiben
az egyik fél a szerződésben vállaltakat szándékosan és
rosszhiszeműen a szerződő fél anyagi hátrányát előidézve
teszi meg, akkor a szerződést a másik fél azonnali
hatállyal felbonthatja, mivel anyagi kárát próbálja
enyhíteni.
Vodkafone
|
szomb. márc. 13, 2004 23:22 |
|
|
BraveStarr
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 167 Tartózkodási hely: Elveszett cirkáló
|
Ha még csak kalandszeretet kellene.... de kell kötélideg, rengeteg türelem, mély alázattal párosulva a roppantul okos és naprakész ügyfélszolgákkal szemben.
|
szomb. márc. 13, 2004 15:30 |
|
|
Odo+
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Múzeumban a helye!
Odo
|
szomb. márc. 13, 2004 14:26 |
|
|
csendes
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 374 Tartózkodási hely: Csillag-sötétzárka, irány HAWAII :)
|
Kalandszeretet?
A kalandozó őseink kedvéért hagyományörző lett a
Vodafone. )
|
szomb. márc. 13, 2004 14:19 |
|
|
.Macika.
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0 Tartózkodási hely: Itt ülök, szemben Veled!
|
Tudod, biztos vagyok benne, hogy igazat mondasz, ennek
ellenére csodálkozom rajta, hogy amikor én vettem az
előfizetéseimet, akkor a két előfizetés elbírálására (mivel
csak egymás után volt intézhető) együttesen kellett mintegy
14 percet várnom az odafaxolással együtt.
{b}Egy biztos, Vodásnak csak az menjen, aki elfogadja, hogy
a Vodánál alapfeltétel a kalandszeretet.{/b} :c)))
|
szomb. márc. 13, 2004 13:38 |
|
|
Odo+
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Így van.
Odo
|
szomb. márc. 13, 2004 13:28 |
|
|
Dannyboy
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1538 Tartózkodási hely: A jelenben...
|
Ezzel az egész kaució dologgal az a baja mindenkinek, hogy
a Voda _kamatmentesen_ használja a pénzt 3 hónapig és utána
sem visszaadja, hanem magának vonogatja le a havidíjat
belőle. Gyakorlatilag te azt a befizetett összeget sosem
látod a markodban újra. Ezért gondolhatja az ember azt,
hogy neki 20k-val drágább a készülék, mert effektíve ott
helyben, 20k-val többet kell kfizetnie a pénztárban.
Vitamaxban pedig azt fizeted ki, hogy utána semmi
kötöttséged nincs, és a telcsi is a tiéd.
|
szomb. márc. 13, 2004 10:53 |
|
|
Vizsla
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 7091
|
"és kihoztak 20 ezer kauciót. Persze nem vette meg, mivel annyival Vitamaxxal is megkapja a telefont."
Egyikőtöknek sem tűnt még fel, hogy ez a kaució nem egy letéti öszeg, amit visszakapsz, ha elmész a Vodától, hanem ezt Te legkésőbb 3 hónap után visszkapod, és abból vonják le a havidíjat? Nem a telefon ára ugrott meg 20 ezerrel! És ebben tájékoztatta félre JUSZT is az embereket, és amit az első adásban mutattak rejtett kamerás felvételeket, ott az eladó is elég béna volt, hogy nem volt képes utánaszólni annak a pasasnak, aki azt mondta, hogy 40 ezerért megveszi máshol a telefont, és elmondani neki, hogy nem a telefon ára ugrott meg 40 ezerrel.
Míg ha megveszed VitaMAX-ban, ott tényleg kifizetsz a semmiért 29990-1500=28490 HUF-ot.
Céges előfizetéseknél pedig valóban 24 óra a hitelbírálat, az más kérdés, hogy nem voltak képesek értesíteni és még 48 óra alatt sem készült el a dolog.
És még valami: engedélyezték ezek szerint VitaMAX-ról előfizetésre váltást,új készülékkel, tel.szám megtartásával? Mert én azt a tájékoztatást kaptam állandóan, hogy csak akor tarthatod meg a számod, ha nem veszel készüléket. Merthogy a készülékes ajánlatok csak új előfizetőknek vannak, ami új tel.számot jelent.
Idézet egy levélből, amit az ÜFSZ-tól kaptam:
"Az új előfizetői szerződés megkötésekor történő hitelképesség vizsgálat során cégünk nem szubjektív szempontok alapján szelektál leendő ügyfelei között. Minden előfizetőnk ugyanazon a vizsgálati eljáráson megy keresztül, melynek során az állampolgári és személyiségi jogok megsértése nélkül járnak el munkatársaink. Az eredményt egy külön erre a célra fejlesztett és általunk állandóan frissített szoftver hat=
1rozza meg, amely sikeres működéséhez mindenképpen szükségesek a kért adatok. A folyamat emberi befolyásolhatóság nélkül történik. Az eredményt ezután munkatársaink kötelező érvényűnek tekintik és erről az üzleten keresztül tájékoztatják az ügyfelet."
|
szomb. márc. 13, 2004 10:31 |
|
|
Odo+
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Kedvenc cégemhez bementünk egy üzleti csomagra szerzõdni. Persze (bár márkaképviselet) fogalmuk nem volt, hogy mit kell csinálni, ill. hogy mik a feltételek. Elég durva, hogy a vásárló is többet tud egy csomagról...
Azt mondták 24 óra az elbírálási idõ. Oké, bár nm etudom mit szöszmötölnek annyit. Ami viszont undorító, hogy arra nem képesek, hogy értesítsék az embert.
2 nap múlva bementünk, és még a kettõbõl csak az egyik SIM-re érkezett válasz, persze 40 ezer Ft kaucióval. Ha ennyit nem képesek megtenni, hogy a meghatározott 24 óra helyett dupla idõ alatt sem tudják KITALÁLNI az összeget, akkor fulladjanak meg.
Ismerõsöm Vitamax csomagját szerette volna elõfizetésre váltani, Samsung C100 készülék vásárlásával. Hitelbírálat ez esetben EGY napot vett igénybe, és kihoztak 20 ezer kauciót. Persze nem vette meg, mivel annyival Vitamaxxal is megkapja a telefont.
Több éve rendszeresen, legalább havonta kétszer töltötte a kártyáját. A keresetére szintén nem lehetett volna panasz.
Odo
|
szomb. márc. 13, 2004 10:13 |
|
|
csendes
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 374 Tartózkodási hely: Csillag-sötétzárka, irány HAWAII :)
|
Amikor megemlítettem az MM eladójának milyen rendes a
szállító, hogy egy db-ot is kivisznek, akkor árulta el,
hogy félre volt téve a készülék.
|
szomb. márc. 13, 2004 8:58 |
|
|
Vendég
|
Biztos elhiszi a vevő hogy csak 1 db készüléket kap az
üzlet.
|
szomb. márc. 13, 2004 8:51 |
|
|
csendes
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 374 Tartózkodási hely: Csillag-sötétzárka, irány HAWAII :)
|
Erre a félretevős helyzetre már szokás finomabb kifejezést
használni, azt mondják már, hogy csütörtökön lehetséges
még EGY készülék érkezése.
|
szomb. márc. 13, 2004 8:41 |
|
|
Vendég
|
Nos, az ilyen előfordulhat, mint ahogy már előfordult
velem is. Csak éppen én a pult másik oldalán állok. A
kollégám valakinek valamit félre tett, de nem írta rá,
hogy meddig. Mivel én nem tudtam hogy mikor jönnének érte,
én sem adtam oda az árut, viszont annyit mondtam, hogy
másnap bent lesz a kolléga aki meg tudja mondani hogy
meddig rakatták el. Ha addig nem jönnek érte, akkor vihető
az áru.
Sőt, mi azt is megtesszük, akinek kell, felírjuk a
telefonszámát és ha határidőig nem jönnek érte, akkor neki
odaszólunk hogy elviheti az árut ha még aktuális. Persze
ezek ritka esetek, de azt hiszem ilyen esetben ennyit meg
lehetne tenni a vásárlókért. (Persze kivételek azért
vannak, mert aki át akar verni, vagy ajtóstul rontott ránk
korábban egy jogtalan reklamációval, annak ez
a "szolgáltatás" nem jár.)
|
szomb. márc. 13, 2004 8:19 |
|
|
Brummogo
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 103
|
Ja és mégvalami az opciókról:
- igen azok bármikor lemondhatók és választhatók a
részedről, de ezek is mind részei lesznek a szolgáltatási
csomagnak, közös megegyezéssel történő szerződésmódosítások
egy határozott idejű szerződésben.
|
szomb. márc. 13, 2004 7:28 |
|
|
Brummogo
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 103
|
Akkor, hogy még te is megértsd:
Az alaphelyzet:
1. A vodafone 2002 július 15-től bevezeti a GPRS alapú
internetszolgáltatását a következő feltételekkel:
-időben és adatmennyiségben korlátlan hozzáférés
-az első 3 hónapban ingyen, utána 2003 július 15-ig 2500
fFt/hó+ Áfa átalánydíjért.
2. A vodafone ezzel egyidőben meghirdet egy akciót melyben
melyben 9900ft-ért kapsz egy R600 telót adatkábellel 2 év
hüségnyilatkozattal, ha leadsz hozzá egy akármilyen
hulladéktelót.
Te mint leendő ügyfél mérlegelsz:
-Kapok:
egy új telót, egy év korlátlan internetet, ráadásként még
egy r&r fixet amivel 11 ft-ért csacsoghatok percenként
minden vezetékessel.
-Adok:
9900 Ft-ot most.
12*2500 Ft+Áfa előfizetési díjat
9*2500 Ft+Áfa GPRS díjat
12*500 Ft+Áfa fix opciót
Ez mindösszesen: 83025 Ft
Tehát kiváltom a matáv telefonomat és korlátlanul
internetezhetek egy éven át havi 6900 Ft-ért.
Na ezért vállaltam be az egészet két évre annak tudatában,
hogy lehet az 1 év letelte után szakitani kell és az további
25000-be kerül.
Na ebbe pancsolt bele a voda az előfizetők kárára 2003
februári ÁSZF-módosításával, amit a Bíróság is elsőfokon
elismert.
Szóval erre az egészre kötötted a szerződést nem csak a
telóra amit szeretsz úton-útfélen hangoztatni.
|
szomb. márc. 13, 2004 7:12 |
|
|
KaRFiol
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 717 Tartózkodási hely: Hemma igen!
|
Egy rövid szösszenet:
Barátom szerződést szeretett volna hosszabbítani a vodánál, és kinézett magának egy X telót. Az összes márkaüzletet végigjártuk a héten Budapesten, de sehol nem volt már ilyen készülék. Kedden eljutottunk az egyik üzletbe, ahol egy nagyon segítőkész kolléga azt mondta, van pár darab a raktárban, félre van téve, majd jönnek érte. Ha csütörtök zárásig nem jönnek érte, akkor vihető.
Csütörtökön elslattyogunk a helyszínre, de a kolléga nem volt ott, a kolléganői pedig nem akarták nekünk eladni a készüléket. Na visszamentünk ma délelőtt, ott volt a jó fej kolléga és nála meg tudtuk venni a készüléket. Érdekes, nem? Nagyon figyeljetek, kitől kértek telefont a márkaüzletben!
KRF
|
szomb. márc. 13, 2004 0:35 |
|
|
odi9
ezüst tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 29
|
Kicsit hosszú lesz, de érdekes.
Tegnap Kaposvárra kellett mennem, gondoltam beugrom a Vodafone márkaképviseletbe,mivel eddig a kifutó modellek vitamax csomagban akcióknál itt mindig találtam egy-két érdekes darabot. Konkrétan a 6210-es érdekelt( 5990 Ft- ebből 1500 lebeszélhető). Az ügyfélszolga közli velem, hogy sajnos csak egy db-ot kaptak, és azt a kolléga félretette magának, de beszéljek vele, biztosan meg tudunk eggyezni. Ez nem semmi, gondoltam, hogy itt ennnyire "rugalmasak" , ám legyen. Ügyfélszolga eltűnik az officeban, 3 perc, jön mosolyogva és közli velem, hogy a készülék listaára 29900 Ft, és sajnos a központból nem küldtek hozzá aksit, de no problem, mert náluk tudok venni 6990 Ft-ért. Picit elfehéredtem, mondtam, hogy tudomásom szerint a készülék ára 5990 Ft(10000 Ft adtam is volna érte), de ezt most már szívesen megbeszélném egy vezető beosztású valakivel. Ügyfélszolga el, vezető hölgy jön, és piros arccal mondja, hogy elnézést, óriási félreértés történt, valóban kaptak egy 6210-es készüléket, de aksi nélkül, és hogy így ezt nem tudják értékesíteni, és a telefont vissza kell küldeniük a központba, és ilyen aksi nincs már raktáron, SŐT NEM IS GYÁRTANAK MÁR ILYET!! (BSL-2) Mosolyogva mondtam a hölgynek, hogy ez felettébb érdekes, mert az egész beszélgetés úgy indult, hogy mennyit vagyok hajlandó fizetni az akciós készülékért!Hebegés-habogás, vállvonogatás!
Hát ennyi!
ÜDV: odi9
|
pén. márc. 12, 2004 10:33 |
|
|
Vendég
|
Igazad is lenne, csakhogy az elmúlt két évben mindig egy
borítékban küldték az összes számlát, másrészt pedig
összevissza hiányoznak számlarészletezők, nem az egymásutáni
számokéi, hanem véletlenszerűen.
|
pén. márc. 12, 2004 8:22 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
Silver
ez tényleg szomorú, de azt kell hogy mondjam pont ezért egy borítékban sosem küldenek sok anyagot. A hiányzó boríték még megjöhet vagy ha nem, akkor ismételt reklamációra meg fogjátok kapni. (Tekintve, hogy nem összevissza hiányoznak részletezéseitek, hanem pont az egyborítékba esõek. Ami azért nem lehet véletlen! )))
|
pén. márc. 12, 2004 0:06 |
|
|
BraveStarr
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 167 Tartózkodási hely: Elveszett cirkáló
|
Van ám hozzáállás.... méghogy nem bizonyítható... ha megkaptátok volna mind a 12-t minek kérnétek mégegyszer még párat???
Néha eszembe jut a Függetlenség napja c. filmből egy mondat: "Atomot nekik!"
Rossz helyen tevékenykedik az Al-Kaida is.
|
csüt. márc. 11, 2004 22:35 |
|
|
Vendég
|
Kérem alázattal, szomorú dolog történt.
Közalkalmazottként kiemelt ügyfelek vagyunk (intézményes előfizetők). Kedden megérkezett a boríték, melyben a 12 előfizetésünk számlái helyett mindössze 5 (öt) darab számlarészletező volt megtalálható, a számlaösszesítőn azonban mind a 12 előfizetés összege szerpelt.
Semmi gond - gondoltam, majd felhívtam a kiemelt üsz-t. Problémámat előadva a következőt mondta üsz. kolléga: {b}külön díj ellenében ismét kiküldik a számlákat{/b}, merthogy nem bizonyítható, hogy miattuk nem kaptuk meg a hiányzókat...
Very nice - mondaná az angol.
|
csüt. márc. 11, 2004 22:13 |
|
|
Butuska
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Érdekes, hogy nincs a vodánál vírusszürés, kaptam egy gyanús levelet, gondoltam, hogy talán vírusos lehet, na mondom elküldöm freemailos, Freemail, TVN cimre és majd wapon megnézem. mindkettő azonnal visszajeljett és nem emgedte a postaládába őket.
|
csüt. márc. 11, 2004 16:13 |
|
|
.Macika.
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0 Tartózkodási hely: Itt ülök, szemben Veled!
|
{i}A NETÉRT Egyesület jogi képviselője, Dr. Magyar György szerint meg kell várni az ítélet jogerőre emelkedését és utána meg lehet vizsgálni az előfizetői szerződésekre való hatását.{/i}
Továbbra sem értem.
Egy olyan területen marasztalható el a Vodafone, ami nem része az alap hűségszerződésnek (tehát nem emiatt kellett a hűséget vállalni!).
Akkor nem értem, hogy most, amikor (esetleg) jogerősen bebizonyosodik, hogy törvénytelenül (de mindenképpen etikátlanul) járt el a szolgáltató az előfizetőivel szemben, amiatt miért válnának esetlegesen semmissé a hűségszerződések?
Ez olyan, mintha a Voda bevezetné határozatlan időre {b}opcionálisan{/b} a havi 1.000 Ft-ért korlátlan számú MMS-küldési lehetőséget, majd amikor megszüntette, akkor az előfizetők ki akarnának szállni a hűségszerződésből, mondván, nekik csak azért kellett a Voda, hogy olcsón küldhessenek MMS-t.
|
szer. márc. 10, 2004 12:54 |
|
|
Brummogo
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 103
|
Pert nyert a NETÉRT Egyesület a VODAFONE RT. ellen.
A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt 2004. március 9-én kedden folytatódott a NETÉRT Egyesület felperes Vodafone Rt. alperes ellen indította közérdekű per. Mint ismeretes a Vodafone Rt. 2002. júliusában meghirdette korlátlan GPRS Internet szolgáltatását, majd 2003. februárban egyoldalúan módosította az ÁSZF-jét, és adatforgalmi korlátot vezetet be. A per tárgya volt, hogy a Bíróság állapítsa meg, tisztességtelen volt a Vodafone egyoldalú Általános Szerződési Feltételek módosítása.
A tanúmeghallgatások és bizonyítási eljárás után a Bíróság meghozta elsőfokú, nem jogerős itéletét. A Bíróság az ítéletben helyt adott a NETÉRT Egyesület keresetének, és kimondta, hogy a Vodafone Rt. GPRS Internet szolgáltatására vonatkozó, 2003. februári Általános Szerződési Feltételek módosítása tisztességtelen volt az előfizetőkkel szemben, és ez által érvénytelen.
A Bíróság feljogosította a közhasznú keresetet beterjesztő felperes NETÉRT-et és az azt képviselő Dr. Magyar György és Társai Ügyvédi irodát, hogy az itéletet és annak tartalmát Vodafone költségére a lehető legnagyobb nyilvánosságra hozza.
A Bíróság kötelezte továbbá az alperes Vodafone felmerült perköltség és perilletékben megfizetésére.
Az ítélet nem jogerős.
A NETÉRT Egyesület jogi képviselője, Dr. Magyar György szerint meg kell várni az ítélet jogerőre emelkedését és utána meg lehet vizsgálni az előfizetői szerződésekre való hatását.
|
szer. márc. 10, 2004 7:34 |
|
|
mati88
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 151
|
Először is a most folyó vitákhoz szólnék hozzá, mivel szerencsére vagy sajnos a mindennapjaimat velük töltöm el tanárként! Borzalmasan kicsi a motiváció számukra a munka világába való beilleszkedéshez, mivel otthon és a környezetben azt látják, hogy munka nélkül is meg lehet élni. Ezért nem akarnak sem tanulni, sem dolgozni!!!! Ellenben ha véletlenül erre megpróbálod őket ráébreszteni akkor rögtön cigánygyűlölő leszel. Ha megpróbálod hogy a jövőbe mutass, hogy ez így nem fog menni örökké, akkor leszarja, mondván, majd csajt futtat, dealerkedik, stb. Sajnos amit leírtam egyre jobban kezd vonatkozni a magyarokra is! Nyilván emiatt egyre kevésbé lehet általánosítani, hogy cigány ill. nem. Szerintem itt is érvényes a 80%-20% szabály!
Más, levelet kaptam a HIF-től, hogy elindították a vizsgálatot a panaszom ügyében a V ellen. Alkalmasint tájékoztatlak benneteket a fejleményekről. A Voda egyenlőre lapul a fűben!
|
szer. márc. 10, 2004 7:34 |
|
|
partycsoka
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1373
|
"Én csak annyit mondok, hogy azok a
jelenségek, amiket fölemlegettek, valóban léteznek, és
gyakran cigányok a szereplői, de NEM azért, mert cigányok,
hanem mert szegények, a perifériára sodródtak. Neked
annyit tudnék ajánlani, hogy próbálj meg segélyekből
eltartani egy családot."
Na, ehhez lenne némi véleményem. Szerintem szét kellene nézned pl. abban a városban, ahol lakom. A saját szemeddel tapasztalhatnád meg nap, mint nap, hogy az etnikum 90%-ának büdös a meló. Minden nap, egy Dankó Büfé nevű kocsmában ütik el a napot. Ráadásul úgy viszik haza a bort, mintha ingyen adnák. (Itt csak ki kellene állni egy utca szélére és csak ki kellene nyitnia az embernek mindkét szemét és láthatná). Közben pedig csinálják a gyerkőcöket gőzerővel, mert hülyék lennének melózni, ha egyszer az állam bácsi tömi a zsebüket mindeféle segéllyel. Például az utcánkban lévő egyik családnemrég jól járt, hogy visszamenőlegesen kifizették nekik a kismama pótlékot. Kaptak közel 240 ezer Ft-ot és mit vettek rajta? Egy hi-fit, ami azt követően jó pár hétig bömbölt, mert ez ugye fontos és nélkülözhetetlen tárgy volt számukra. Az pedig már messze nem érdekli őket, hogy majd rájuk dől a ház, annyira sz*r állapotban van.
Nem azt mondom, hogy mindegyikük ilyen, mert találkoztam már rendessel is, nem is eggyel. De az, hogy az emberekben kialakult róluk egy bizonyos előítélet, csak is saját maguknak köszönhetik, nem másnak. És ugye minden véleménynek van alapja, ami miatt az kialakult. Sajnos amit én eddig több, mint 2 évtized alatt tapasztaltam, az nagyon negatív, ezért sincs róluk jó véleményem.
|
kedd márc. 09, 2004 15:37 |
|
|
Toti42
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
T68m,
1. Nem úgy vezettem fel a mondandómat, hogy most kizárólag
a saját gondolataim következnek. Már csak azért sem, mert
a társadalomtudományoknak empirikus (Madách nyelvén:
tapasztalati) alapokon állnak, és én hiába ülök le és
gondolkozom, sohasem fogom tudni bizonyítani, amit
kitaláltam.
2. A 42 nem utal semmire, illetve DA Galaxis Útikalauz
Stopposoknak c. könyvében szerepel, de csak azért
használom, mert így kisebb az esélye, hogy foglalt a nick.
3-5. Teljesen másról beszélünk, te a cigányokat támadod,
de én nem védem őket. Én csak annyit mondok, hogy azok a
jelenségek, amiket fölemlegettek, valóban léteznek, és
gyakran cigányok a szereplői, de NEM azért, mert cigányok,
hanem mert szegények, a perifériára sodródtak. Neked
annyit tudnék ajánlani, hogy próbálj meg segélyekből
eltartani egy családot. Lehet, hogy nem lenne időd ennyit
hozzászólni a fórumhoz. Én nem vagyok cigányvédő, csak
humanista, és hiszek abban, hogy mindenki születésétől
fogva egyenlő. És sokan csalnak, ami felháborító, csak
nekem nem az jut egyből eszembe, hogy aki csal, az cigány,
hanem csaló. Ez egyszerű formális logika. Ha azt tudom
valakiről, hogy mit csinál, abból nehezen következtetek a
bőrszínére. Például te is rasszista vagy, aztán mégsem
tudom, hogy hányas lábad van.
|
kedd márc. 09, 2004 14:04 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
Klón,
tudod, hogy még véletlenül se céloztam rád! Különben is, épp francia órákat veszek, a vörös malomból, hogy "vulévu kusé....." )))) Na bocsi!
szal, azt utálom, amikor valaki szajkóz egy-egy olyan nézetet, amit a tv/rádió, már majdnem azt írtam, hogy a "médiák":)))) média súlykol + az aktuális napi politika és az annak lefekvõ társadalomtudomány. Kifejezetten a negyvenketteseknek írtam.
itt volt még legalább egy oldalnyi szöveg - törölve.
|
kedd márc. 09, 2004 1:01 |
|
|
KaRFiol
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 717 Tartózkodási hely: Hemma igen!
|
Én egyszerűen rasszista vagyok. Ahol én laktam, mindenki az
volt.
KRF
|
kedd márc. 09, 2004 0:36 |
|
|
cLoNe
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4 Tartózkodási hely: azéndolgom
|
Szia! Asszem itt senki nem írta, hogy ő "cigányvédő" lenne.
Én pl. SEMLEGES próbálok lenni (elsőre, aztán a történet
alakulásától függően maradok/átmegyek az utca egyik vagy
másik oldalára)
Persze lehet, hogy majd kinövöm. És én is fekete-fehér
leszek. Mellette vagy ellene.
Peace
)
|
kedd márc. 09, 2004 0:21 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
nemsoká lehet hogy megint gyalázni fogom a vodafonet, ha nem javítják meg gyorsan a maláj telómat! Illetve az már eddig is nagyon szúrta a szemem, hogy miért kell nekik Svéd gyártmány helyett a lexarabbat forgalmazni.
Toti42:
1. egy az egyben idézted a tankönyved vagy van benne saját gondolat is?
"Sajnos tipikus szociálpszichológiai",
"hajlamosak vagyunk az esetleg csoportképzõ elveknek túlzott figyelmet tulajdonítani",
"meglehetõsen magas a cigány származású hallgatók aránya" néha gondolhatnál arra, hogy Arany, Petõfi, Madách nyelvét használd, ne pedig valami bürökratáét.
2. a 42 mire utal? Nem akarok találgatni, inkább megkérdem.
3. és itt hívnám fel az összes cigányvédõ szíves figyelmét, hogy jöjjenek el a XII., II., stb. kerületbõl a nyóckerbe és élvezzék párfogoltjaik "vendégszeretetét", hallgassák "muzsikáikat", stb. Sõt, felajánlom cserére hajlékomat és szívesen lemondok ezekrõl az élvezetekrõl csak hogy õk 24-órában tanulmányozhassanak, nevelhessenek kedvük szerint. Nekem meg jó lesz cserébe valamely fent említett zöldövezeti kégli. Ja, upc van, úgyhogy ezentúl a tapasztalatokat is /nemcsak az elméletet/ meg tudják osztani velem.
4. továbbá felkérném ugyanezt /cigányvédõ/ társaságot, ha valakitõl ezentúl a voda /vagy bármelyik más szolgáltató/ kauciót kér, azt szíveskedjenek gyorsan kifizetni. Nehogy már az Õ védenceik miatt az egész ország fizessen. De ezt az elvet továbbgondolva: azt hiszem a cigányoknak kifizetett támogatást, segélyt, stb. szintén nekik kéne összedobni /nem tõlem levonni!!!/. És persze járuljanak hozzá /védenceik ügyeinek nagyságában és számában/ a rendõri, igazságszolgáltatási, büntetésvégrehajtási, stb. költségekhez.
5. és mindezek után fizessék meg, hogy a magyaroknak kell félelemben élniük!
Köszönettel,
ui.: és ha mindez megvan, akkor pofázhatnak!
|
hétf. márc. 08, 2004 23:11 |
|
|
cLoNe
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4 Tartózkodási hely: azéndolgom
|
Na, akkor gyalázom tovább a vodafonot.
Lejárt az ingyenhavidíjam és mostantól van havidíjam és innetől kezdve a Rocky egyáltalán nem éri meg egy Jokerhez, Unóhoz vagy Djuice-hoz képest. Még jó, hogy épp lelépni készülök, így nem fogom sajnálni, ha visszaadom
|
hétf. márc. 08, 2004 14:46 |
|
|
Seri01
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 725 Tartózkodási hely: Miskolc
|
Ne térjünk el a témától, de annyit elmondanék, hogy
természetemnél fogva én alapvetően mindenkihez pozitívan
állok hozzá. De ne mondja nekem senki, hogy ha cigány
meglop, megfenyeget, átver akkor ne legyen előítéletem és
ne húzodjak az út másik oldalára a magam 53 kilójával,
hogy nehogy ne legyen szimpi nekik az arcom és a telefonom
vagy a testi épségem bánja. Ők alakították ki magukról ki
ezt a képet...
Az más aki asszmilálódott. Velük nekem sincs bajom, csak
nekik épp ezért többet kell tenni a bizalomért.
A "testvéreiknek" köszönhetik, sajnos.
|
hétf. márc. 08, 2004 14:30 |
|
|
cLoNe
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4 Tartózkodási hely: azéndolgom
|
Több kéne Belőled erre a földre...
Ritka az előítéletektől mentes, de legalábbis arra törekvő
ember. Amúgy én nem nagyon ismerek "normálisat" közülük,
annál több olyat, akit nem akarok ismerni, ennek ellenére
első látásra igyekszem félretenni az előítéleteket.
(ui. :nem, én sem vagyok az)
|
hétf. márc. 08, 2004 14:17 |
|
|
Toti42
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Először is, nagyon köszönöm a korrekt választ.
Valószínűleg teljesen igazad van abban, amit írsz. Tény,
hogy számos kellemetlen élmény éri az embert nap, mint
nap, ha az utcán közlekedik, ha polgárőr vagy, nyilván még
sokkal több. Azonban nagyon kell vigyázni, nehogy
összekeverjük az okot az okozattal. Az egyetemen, ahova
járok (ELTE Szociológiai Intézet), meglehetősen magas a
cigány származású hallgatók aránya, és semmilyen
különbséget nem tapasztalhatsz az ő viselkedésük és másoké
között. Simán betagozódtak az egyetemi közösségbe. A
történeti tapasztalatok azt mutatják, hogy egy kisebbség
elfogadása nagyban hozzájárul annak beilleszkedéséhez, és
előbb-utóbb bár ez nem feltétlenül jó annak
asszimilációjához. Sajnos tipikus szociálpszichológiai
probléma, hogy ha valamilyen kellemetlen dolgot
tapasztalunk, hajlamosak vagyunk az esetleg csoportképző
elveknek túlzott figyelmet tulajdonítani. Például, ha egy
részeg hajléktalan üvöltözik, akkor az ember
fejében hajléktalanként tudatosul, de ha történetesen
cigány, akkor ehelyett már cigány lesz. És utána arra
fogunk emlékezni, hogy a cigányok üvöltöznek az utcán. A
kérdésedre válaszolva, nem, nem vagyok cigány, de az
iskolában, a környezetemben rendszeresen felbukkantak
cigányemberek anélkül, hogy ez tudatosult volna bennem.
Ezért az elveken túlmenően, zsigeri alapon sem tudom
elfogadni az előitéletességet. Köszönöm, hogy
végigolvastátok
|
hétf. márc. 08, 2004 14:05 |
|
|
partycsoka
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1373
|
Na, én is tudnék mesélni ezekről a "barna bőrű" egyénekről. A mi utcánkban régen 4 család lakott, mára csak 2 maradt. Nem írok semmit, mert akkor le leszek cseszve, hogy "hú, ez akkora általánosítás és hogy ez nem mindenkire igaz", így a véleményem inkább megtartom magamnak. De az biztos, hogy akik itt laknak és akik még egyik haveromék felé (ott is jó pár család, amolyan putri nyegyed), azoknak büdös a meló és ha nem segítené őket annyira az állam a segélyekkel a rengeteg (néhol 1 tucat) gyerek után, már rég beledöglöttek volna.
|
hétf. márc. 08, 2004 6:09 |
|
|
.Macika.
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0 Tartózkodási hely: Itt ülök, szemben Veled!
|
Teljesen igazad van Toti42!
Csak az a bibi, hogy mi nem a házát vesztett cigány
származású emberrel találkozunk itt a fővárosban, hanem a
bűnöző réteggel, azokkal, akik megpróbálnak munka nélkül
boldogulni. No meg azokkal, akik ott ülnek az S600-as Merci
volánja mögött (kisebb autóba amúgy sem férnének már be).
Jómagam karcagi vagyok, ahol tudvalevő, hogy >10.000-es
cigányság él (Karcag teljes lélekszáma olyan 30.000 körüli),
ráadásul gyakorlatilag közöttük nőttem fel. Tehát nem
ismeretlen az életük, az életfelfogásuk, a kulturájuk számomra.
Hogy miért nem szedem ki T68m egyes hozzászólásait? Mert így
látom én is, {b}DE{/b} csak azokat hagyom bent, amiket
igaznak tartok.
Budapest egyik belvárosi kerületében vagyok polgárőr, az itt
szerzett tapasztalatok is hozzásegítenek a tisztábban látáshoz.
Megkérdezhetem-e Tőled, hogy Te közöttük élsz-e, avagy
közöttük nőttél-e fel, vagy mi okból fogod a pártjukat? Vagy
csak az egyenlőség elve miatt? Vagy esetleg Te is közülük
való volnál?
Érdekelne.
|
hétf. márc. 08, 2004 4:55 |
|
|
Toti42
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 0
|
Kedves T68m!
Ugyan eddig még nem szóltam hozzá, de sokat, és szívesen
olvasom a fórumot. Egyetlen dolog zavar, ez pedig az
állandóan felbukkanó cigányozás, aminek semmi értelme
nincs, ráadásul a mobiltelefonokhoz sincs sok köze.
A tulajdontárgyakkal és a munkaviszonnyal kapcsolatban,
ajánlom, hogy látogass el egy szabolcsi faluba, és próbálj
meg ott bármilyen munkához jutni.
Vagy mi van azokkal a korábban dolgozó emberekkel, akiknek
a tiszai árvíz miatt összedőlt a házuk, és amikor
szerettek volna beköltözni egy másik faluba, ott, a vevők
cigány származása miatt, még az eladót is többször
megfenyegették. Nem kifejezetten korrekt dolog egy embert,
aki megpróbál kimászni, újra és újra visszanyomni a víz
alá, közben még üvölteni is vele, hogy nem igaz, hogy nem
akarsz kijönni! Nem szabad összekeverni a kulturális és a
származásbeli különbségeket. Az előbbieknek számos oka
van, és kellő tisztelettel-figyelemmel elsimíthatók
lennének a különbségek, az utóbbi viszont nem létezik.
|
hétf. márc. 08, 2004 4:30 |
|
|
MVD
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2878 Tartózkodási hely: Riverside
|
Na most a k***a @nyjat a voda hivatalos partnerenek az ABANETNEK Mezoturon!
Atvettek anyam T200-es SE-t, garis szervizbe. Amit el is vegeztek. Nagy orommel mentunk, hogy atvegyuk erre az uzletben a kiscsaj mondja, hogy ezentul ok nem hozhatjak el a telefont, mert csak felvevohely voltak es ez is megszunt; nekunk kell atmenni **** (kb. 60km). ****@.
Billy
|
vas. márc. 07, 2004 22:26 |
|
|
Viktor_h
vas-tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4
|
Nekem meg kiküldtek ma egy 2250 ft-os jóváírást, amit hiányoltam az utolsó számlámról! (felmondtunk egy hajdan volt Duettet, és nem láttam a havidíj jóváírását [jan.21-től febr 13.-ig])
Már gondoltam rá, hogy felhívom kedvenc ügyfélszolgálatomat, de nem tettem végül... Nem is szóltam Nekik, fullosan maguktól önnállóan intézték... Fejlődünk? Fejlődünk? D
(Vagy esetleg ez az általánosan alkalmazott módszer?)
|
csüt. feb. 26, 2004 21:17 |
|
|
Tuvok
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 984 Tartózkodási hely: Where no man has gone before...
|
Én az Westel Enternetbe vettem félrettettéssel a T610-em. Félre volt téve és Ugyanannyi volt a kezdőmint meghirdették. A hitelbírálat meg annyi hogy megnyúznak ha nem fizeted a részleteket. Nincs semmilyen bank. (Ami a félretetetést illeti még annyi hogy másnap visszahívtak mikor megyek a teloért én meg mondtam hogy már voltam. Kicsit meglepődött aztán elnézést kért.) Nem tudom hol járt az ismerősöd de legközelebb menjen az enternetbe.
|
csüt. feb. 26, 2004 5:28 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
1. azért nem sok ember ismerek - leszámítva a cigányokat, de azok nem is emberek -, akik fel mernék vállalni a fentieket. hisz elõbb-utóbb úgyis kamatostúl fizetni kell. Nem lehet egy életet leélni mindenféle tulajdontárgy és munkaviszony nélkül. Legalábbis felém nem.
2. a voda és a többi sokkal tisztességesebb lenne, ha eleve azt mondaná: 70Ft a teló elõfizetéssel, de új ügyfelek részére ennyi és ennyi a kaució fixen. És akkor mindenki tudná mire számítson. A voda is.
|
szer. feb. 25, 2004 23:21 |
|
|
BraveStarr
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 167 Tartózkodási hely: Elveszett cirkáló
|
Azért kérnek lassan mindenkitől kauciót, és egyre többet, mert egyre többen akarnak munka és pénz nélkül pénzt csinálni. És erre a mobilcégek olcsón adott drága, menő telói a legjobbak. Megveszik (vennék) 70Ft-ért, majd azonnal adják is el, dumálnak a karin, majd nem fizetik. A lakcímen meg nem lehet véletlen sem megtalálni az illetőt, mert csak papíron lakott ott.
|
szer. feb. 25, 2004 18:59 |
|
|
Ki van itt |
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 8 vendég |
|
Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban. Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban. Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban. Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
|
|
|