|
Szerző |
Üzenet |
CineDOG
a fórum lelke
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2004 16:31 Hozzászólások: 8493 Tartózkodási hely: Nem találom a helyem...
|
T68m írta: nokia.6230 írta: Már bocsásson meg a világ de ha jól tudom tankötelesség van érvényben hazánkban. Ez nem kívánságműsor gyerekek! Mi a gond a 8 órai kezdéssel? Nem bír felkelni a csemete? Oh szegénykém. Rendben akkor menjen délre. Hadd lustuljon el már 10 éves kora alatt. Aztán majd amikor felnőtt lesz csodálkozni fog hogy reggel 4-5-6 órakor kell kelni és kell menni dolgozni. Minél többet van a kölyök az iskolába annál jobb. Mert annál kevesebb ideje van arra hogy az utcán lógjon és 13 évesen bandákba szerveződve bűnözzön igyon cigizzen narkózzon vagy gyilkoljon. A szülők meg úgysem érnek rá gyereket nevelni mert nekik meg dolgozni kell. Kitől tanultad a demagógiát??? Felőled akár reggel 4-re is tehetnék az iskolakezdést???? Elárulom, iskolát nem azért találták ki, hogy eleget tegyünk a tankötelezettségi törvénynek, hanem azért, hogy ott az emberek hasznos ismereteket sajátítsanak el. Álmosan azonban ezt - fiziológiai okoból - nem lehet. Mint ahogy annak is fiziológiai okai vannak, hogy sötétben (még neonfény mellett is) álmos marad az ember, sőt, még a gyerek is. Napkeltekor nyugodtan fel tud kelni bármilyen ember és az ébredést követő egy órán belül már birtokába jut teljes összpontosító képességének. Az optimális tehát, hogy napkelte után egy órval kezdődjön el bármilyen óra. Ez nyáron jelenthet 7 órai, télen pedig akár 9 órai iskolakezdést.
Akkor remélem te nyáron hajnali 4kor kelsz. Pláne mostanában.
Akkora marhaságot írtál le, hogy legszívesebben lehülyéznélek, de ez már felesleges volna....
|
vas. jún. 19, 2005 19:54 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
peti93 írta: Rozso írta: Seri01 írta: Ez a forma-1 nem semmi... Kíváncsi vagyok végig tudnak-e menni vagy fellázad a közönség! Sztem megpróbálják... De ebbe az a poén hogy vagy a Minardi vagy a Jordan bronzérmet szerez.
és ez most jó nekünk?
Baumgartner Zsoltika where are you now, when we (I) need you... (gy.k. Boy George)
|
vas. jún. 19, 2005 19:44 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
nokia.6230 írta: Már bocsásson meg a világ de ha jól tudom tankötelesség van érvényben hazánkban. Ez nem kívánságmûsor gyerekek! Mi a gond a 8 órai kezdéssel? Nem bír felkelni a csemete? Oh szegénykém. Rendben akkor menjen délre. Hadd lustuljon el már 10 éves kora alatt. Aztán majd amikor felnõtt lesz csodálkozni fog hogy reggel 4-5-6 órakor kell kelni és kell menni dolgozni. Minél többet van a kölyök az iskolába annál jobb. Mert annál kevesebb ideje van arra hogy az utcán lógjon és 13 évesen bandákba szervezõdve bûnözzön igyon cigizzen narkózzon vagy gyilkoljon. A szülõk meg úgysem érnek rá gyereket nevelni mert nekik meg dolgozni kell.
Kitől tanultad a demagógiát???
Felőled akár reggel 4-re is tehetnék az iskolakezdést????
Elárulom, iskolát nem azért találták ki, hogy eleget tegyünk a tankötelezettségi törvénynek, hanem azért, hogy ott az emberek hasznos ismereteket sajátítsanak el.
Álmosan azonban ezt - fiziológiai okoból - nem lehet. Mint ahogy annak is fiziológiai okai vannak, hogy sötétben (még neonfény mellett is) álmos marad az ember, sőt, még a gyerek is.
Napkeltekor nyugodtan fel tud kelni bármilyen ember és az ébredést követő egy órán belül már birtokába jut teljes összpontosító képességének.
Az optimális tehát, hogy napkelte után egy órval kezdődjön el bármilyen óra. Ez nyáron jelenthet 7 órai, télen pedig akár 9 órai iskolakezdést.
|
vas. jún. 19, 2005 19:42 |
|
|
Peti93
bugvadász
Csatlakozott: pén. júl. 02, 2004 13:32 Hozzászólások: 4349 Tartózkodási hely: Bp
|
Rozso írta: Seri01 írta: Ez a forma-1 nem semmi... Kíváncsi vagyok végig tudnak-e menni vagy fellázad a közönség!
Sztem megpróbálják... De ebbe az a poén hogy vagy a Minardi vagy a Jordan bronzérmet szerez.
|
vas. jún. 19, 2005 19:34 |
|
|
Rozso
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2934 Tartózkodási hely: Kecskemét/Budapest
|
Seri01 írta: Ez a forma-1 nem semmi... Kíváncsi vagyok végig tudnak-e menni vagy fellázad a közönség!
|
vas. jún. 19, 2005 19:30 |
|
|
Seri01
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 725 Tartózkodási hely: Miskolc
|
Ez a forma-1 nem semmi...
|
vas. jún. 19, 2005 19:22 |
|
|
Seri01
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 725 Tartózkodási hely: Miskolc
|
Hely így se lenne.. De egyébként már egy elmarad első óra is felemelő...
Én bojkottáltam a 0. órákat Nem mentem be..
|
vas. jún. 19, 2005 18:18 |
|
|
6230
platina tag
Csatlakozott: szer. ápr. 06, 2005 15:21 Hozzászólások: 997
|
Már bocsásson meg a világ de ha jól tudom tankötelesség van érvényben hazánkban. Ez nem kívánságműsor gyerekek! Mi a gond a 8 órai kezdéssel? Nem bír felkelni a csemete? Oh szegénykém. Rendben akkor menjen délre. Hadd lustuljon el már 10 éves kora alatt. Aztán majd amikor felnőtt lesz csodálkozni fog hogy reggel 4-5-6 órakor kell kelni és kell menni dolgozni. Minél többet van a kölyök az iskolába annál jobb. Mert annál kevesebb ideje van arra hogy az utcán lógjon és 13 évesen bandákba szerveződve bűnözzön igyon cigizzen narkózzon vagy gyilkoljon. A szülők meg úgysem érnek rá gyereket nevelni mert nekik meg dolgozni kell.
|
vas. jún. 19, 2005 18:17 |
|
|
Londelmor
gyémánt tag
Csatlakozott: szomb. júl. 03, 2004 11:10 Hozzászólások: 3635 Tartózkodási hely: Shanghai, Pudong negyed
|
Rozso írta: Mintha a barátnőmet hallanám! Nem értek egyet. Ha engem vaki reggel 8-ra moziba hívna simán lehülyézném és kiröhögném. Gimi vége felé egyik nap nem volt első 2 órám, mert már megvolt a nyelvvizsga. Összehasonlíthatatlanul jobb volt a nap. Nem voltam kómás, nem láttam az utálatos február végi reggeli ködöt és volt hely a buszon.
azt gondoltam, hogy nem értesz egyet, mint ahogy a többiek sem, akik még hozzád hasonló véleményt nyilvánítottak itt
én mondjuk szerettem (általánosban) 0-ik órára járni, még télen is, a 10kilós hátizsákkal. a hangulata miatt viszont tetszett az út (reggel sötétben, szitáló hóesés, vagy köd, vagy ilyesmi. ezt amúgy nem láttam volna, ha később kelek)
persze ahogy magasabb szintű oktatásban vesz részt az ember változik nagyon a szemlélete. középsuliban már nagyon szerettem azt az iskolai rendeletet, hogy nem 8kor kezdődött az első óra, hanem 15 perccel később, és így a többi óra is eltolódott ennyivel.
aztán egyetemen meg már az is ritka, hogy hajlandó lennék 8-ra bemenni, még 10-re is néha nehezen... pedig azért ez nem feltétlenül jó dolog.
jó lustálkodni, de engem sokkal jobban idegesít, ha későn kelek, és a fél napot ellógtam ezzel, mintha kicsit álmos vagyok.
de mint mondtam, lehet hogy én vagyok deviáns.
|
vas. jún. 19, 2005 18:14 |
|
|
Rozso
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2934 Tartózkodási hely: Kecskemét/Budapest
|
Londelmor írta: azt sem hiszem, hogy azért nem szeret valaki suliba járni, mert 8ra kell menni. ha mondjuk moziba kéne 8ra menni sima ügy lenne. suliba 10-re vagy 12-re sem szívesen megy be valaki, arról nem is beszélve, hogy jelenleg még leglaább a fél napja szabad viszonylag, úgy meg az egészet ott töltené. Mintha a barátnőmet hallanám! Nem értek egyet.
Ha engem vaki reggel 8-ra moziba hívna simán lehülyézném és kiröhögném. Gimi vége felé egyik nap nem volt első 2 órám, mert már megvolt a nyelvvizsga. Összehasonlíthatatlanul jobb volt a nap. Nem voltam kómás, nem láttam az utálatos február végi reggeli ködöt és volt hely a buszon.
|
vas. jún. 19, 2005 17:16 |
|
|
Londelmor
gyémánt tag
Csatlakozott: szomb. júl. 03, 2004 11:10 Hozzászólások: 3635 Tartózkodási hely: Shanghai, Pudong negyed
|
hát nem tudom, ez valahogy olyan "kísérlet", mint az a bizonyos "miért nő jobban a fű a magasfeszültségű vezetékek alatt..." (az elektromos tér jótékony hatását vizsgálták, végül kiderült, hogy csak a rászálló madarak trágyázzák a földet...)
ez a 8kor még nem tudnak figyelni a gyerekek... régen tudtak? persze, mert akkor nem volt hajnalig tvműsor, meg számítógépes játékok, meg bulizás, meg stb.
azt sem hiszem, hogy azért nem szeret valaki suliba járni, mert 8ra kell menni. ha mondjuk moziba kéne 8ra menni sima ügy lenne. suliba 10-re vagy 12-re sem szívesen megy be valaki, arról nem is beszélve, hogy jelenleg még leglaább a fél napja szabad viszonylag, úgy meg az egészet ott töltené.
lehet, hogy velem van a baj, de sztem nem ezt a részét kellene jelentősen megváltoztatni az oktatásnak...
|
vas. jún. 19, 2005 16:38 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
szerintem is nagyon hasznos volt erőltetni a nulladik órákat, mikor még az első és másodikakat is üveges szemmel aludtuk végig.
hatékonyság az nulla, de a tanterv megvolt.
|
vas. jún. 19, 2005 16:09 |
|
|
pampika
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 4644 Tartózkodási hely: Szolnok/Szeged
|
Rozso írta: Végre kezdenek rájönni arra, amit én mindig is mondtam. Bár úgyse lesz itt változás.
Minden tekintetben káros a reggeli tanításkezdés:
Én is zokon veszem,ha reggel 10 előtt be kell menni az egyetemre,de néha még a dél is korán van
De most komolyan,voltunk pár német suliban és ott tényleg később kezdik a tanítást,olyan 9 körül és az első 1-2 óra az mindig vmi kis lazás óra,hogy ráhangolódjon a gyerek a sulira.Pl. ének,hangszer,náhol hittan.
És érdekes,ott nem olyan sok olyan gyerek van,aki útál suliba járni.Itthon azért van bőven.
|
vas. jún. 19, 2005 16:08 |
|
|
GazVezir
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1319 Tartózkodási hely: Éppen itt :)
|
T68m: Nem, nem erről van szó. Egy hálózatban szeretném letiltani a fájlcsereberét, s azért kérdeztem, hogy létezik-e ilyen program.
|
vas. jún. 19, 2005 15:59 |
|
|
Rozso
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2934 Tartózkodási hely: Kecskemét/Budapest
|
Végre kezdenek rájönni arra, amit én mindig is mondtam. Bár úgyse lesz itt változás.
Minden tekintetben káros a reggeli tanításkezdés:
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=139706
A gyerekeket megviseli a koránkelés:
http://www.online.rtlklub.hu/hirek/haza ... 0506201999
Káros a reggeli tanításkezdés:
http://www.nethirlap.hu/cikk.php?cikkid=16239
|
vas. jún. 19, 2005 15:55 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
Steve_Hun írta: T68m! Te ma nagyon pihent vagy.... Steve
köszönöm! De be kell valljam, nem saját szülemény, hanem a fenti linken találtam. Kedvcsinálónak idéztem be kettőt.
Gazvezir:
kérdésed nem értem! Ha nem akarsz filecserélőt, akkor ne telepítsd fel!
|
vas. jún. 19, 2005 13:52 |
|
|
Steve_Hun
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 984 Tartózkodási hely: Helsinki, FI
|
T68m! Te ma nagyon pihent vagy....
Steve
|
vas. jún. 19, 2005 13:24 |
|
|
GazVezir
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1319 Tartózkodási hely: Éppen itt :)
|
Létezik olyan program, amivel blokkolhatóak a fájlcserélők? Főleg a DC-re gondolok ezalatt.
|
vas. jún. 19, 2005 13:23 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
A lúdtalpas büszkeség napja
Én kövér és lúdtalpas ember vagyok, s ráadásul elég ronda is.
Megfigyeltem, hogy a televízió-bemondók között nincs egyetlen egy kövér, lúdtalpas, ronda ember se. Namármost igazságos ez? Hogy lehet az, hogy mi, akik az ország lakosságának kb. 15 %-át tesszük ki, nem rendelkezünk legalább egy darab televízió-bemondóval? Pedig tulajdonképpen az lenne az igazságos, ha a számarányunknak megfelelően legalább a bemondók 15 %-a a mi közösségünkből kerülne ki.
De valójában ez sem lenne elég! Tekintve, hogy mi már hosszú ideje el vagyunk kegyetlenül nyomva a televízió-bemondás területén, követeljük a pozitív megkülönböztetést - követeljük, hogy úgy 5-10 évig, amíg nem áll helyre az igazság, legalább a bemondók 60 %-a tőlünk kerüljön ki! Igen ám, de sajnos vannak itt egyes elvetemült, szélsőséges kirekesztő elemek, akik nem hajlandók elismerni ezeket a jogainkat, s ezek a rohadt mássággyűlölők azt merészelik mondani, hogy csak az legyen televízió-bemondó, aki ért a televízió-bemondáshoz!
November 31-én tervezzük a lúdtalpas büszkeség napja megünneplését! Fel fogunk vonulni a Televízió épülete előtt hatalmas műanyag lúdtalpakkal és plakátokkal "Le a lúdtalpfóbiával!" és "Lúdtalpas vagyok és büszke!" feliratokkal.
Előre a végső győzelemig!!!
|
vas. jún. 19, 2005 11:54 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
CineDOG írta: http://web.matavnet.hu/maxval/iras/SCAMWAY.htm Amway és egyéb mlm dolgok másképp....
Homoszexuális kalandjaim
Mivel tegnap azt olvastam kedves liberó médiámban, hogy a férfiak 60 %-ának már volt homoszexuális kalandja, így elgondolkoztam vajon én is ezen felvilágosult, liberó, nyílt társadalmat éltető, új embertípushoz tartozom-e vagy pedig én még a régi típusú, antiszemita, fasiszta, másságot elutasító, kirekesztő 40 %-nak vagyok a része. Alapos önvizsgálat után rájöttem, hogy én már új típusú, homoszexuális kalandorságot átélt magasabb rendű ember vagyok, ezért most boldogan szeretném nektek elmesélni három legjelentősebb homoszexuális kalandomat...
Már születésemkor igen nyílt ember voltam. Amikor édesanyám megszült, a férfinemű szülőorvos alaposan megtapogatta lágy részeimet. Eddig azt gondoltam, hogy ez egy egyszerű szabályszerű vizsgálat volt, de ma már tudom, hogy a kettős kisebbségi identitású szülőorvos (kettős, mert nem csak a homoszexuális, hanem a gyermekbarát - régi kirekesztő nevén: pedofil - kisebbséghez is tartozott) valójában életem első homoszexuális kalandjában részesített.
Következő kalandomra 12 éves koromig kellett várnom. Éppen a Palatinus strandfürdő öltözőjében voltam, aholis utcai ruhámat fürdőnadrágra akartam lecserélni, amikoris meztelen állapotban egy másik szintén vetkőző fürdőző elcsúszott a vizes padlón, fellökött engem, s így néhány másodpercre nemi szerveink összeértek. Akkor azt hittem, hogy ez véletlen volt, meg az illető bocsánatot is kért akkor, de ma már tudom, hogy ez csak színlelt bocsánatkérés volt, meg az elcsúszás is megrendezett volt, valójában itt egy homoszexuális előjátéknak váltam részesévé.
Harmadik kalandom meg a múlt héten volt. Éppen szabálytalanul előztem a kocsimmal a Nagykörúton, amikoris egy sofőr rám kiáltott "te hülye állat, szopd le a", még folytatta volna, de én gyorsan továbbálltam, így nem hallottam végig az egészet, ennek ellenére állíthatom, hogy ez volt eddigi legjelentősebb homoszexuális kalandom.
Ebből is láthatjátok, hogy én már egy igazi liberó lelkű ember vagyok, aki levetette magáról már a fasisztaság és antitolerancia gyanúját is.
Meleg üdvözlettel,
Liberó Lajos
a Három És Fél Köcsög Páholy alapító tagja
|
vas. jún. 19, 2005 11:52 |
|
|
Steve_Hun
platina tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 984 Tartózkodási hely: Helsinki, FI
|
Rozso írta: Nekem 77% lett Egyébként azt a bizonyos furcsa térképet már kijavították.
Elsőre 93%-ot értem el! Aztán 91-et. Csak sokadikra sikerült 100 %-ra teljesítenem! Nagyon sok függ attól, hogy mi a sorrend, amiben ki kell pakolni az országokat a térképre!
Steve
|
vas. jún. 19, 2005 11:34 |
|
|
CineDOG
a fórum lelke
Csatlakozott: csüt. ápr. 15, 2004 16:31 Hozzászólások: 8493 Tartózkodási hely: Nem találom a helyem...
|
|
vas. jún. 19, 2005 11:07 |
|
|
McLaca
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 10150 Tartózkodási hely: Miskolc City
|
Raven_ írta: Londelmor írta: viszont "Beloruszia az magyarul nem Fehér-Oroszország egészen véletlenül? (mármint nem így hívják hivatalosan?) De, abszolút. Nem, relatív.
Így is.
http://www.1000ut.hu/belorussz.htm
Üdv!
|
vas. jún. 19, 2005 10:03 |
|
|
Raven_
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1149
|
Londelmor írta: viszont "Beloruszia az magyarul nem Fehér-Oroszország egészen véletlenül? (mármint nem így hívják hivatalosan?)
De, abszolút.
|
vas. jún. 19, 2005 9:29 |
|
|
Londelmor
gyémánt tag
Csatlakozott: szomb. júl. 03, 2004 11:10 Hozzászólások: 3635 Tartózkodási hely: Shanghai, Pudong negyed
|
McLaca írta: Ez is járt már erre, most 80% lett, és két miniállamot eltaláltam De attól is függ, hogy milyen sorrendben jönnek az országok, mert a Belorusziát, vagy akár a cseheket nem egyszerű az üres térképre tökéletesen jó helyre pottyantani. Üdv!
igen, mondjuk én is ezt rontottam el (a cseheket nem), meg asszem üres területre Luxemburg sem könnyű (Lichtensteinről nem is beszélve, amíg nincs a helyén Svájc, meg Ausztria...)
viszont "Beloruszia az magyarul nem Fehér-Oroszország egészen véletlenül? (mármint nem így hívják hivatalosan?)
|
vas. jún. 19, 2005 9:19 |
|
|
McLaca
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 10150 Tartózkodási hely: Miskolc City
|
|
szomb. jún. 18, 2005 23:26 |
|
|
szilaj alias nokya
arany tag
Csatlakozott: hétf. nov. 01, 2004 20:29 Hozzászólások: 376 Tartózkodási hely: Találd ki...
|
Hali!
Nemtudjátok véletlenül, hogy előlapot hol festenek és mennyiért?
Valamint érdekelne, hogy komolyabb képet tudnának-e ráfesteni, pl.: Ferrari-emblémát?
Köszike!
|
szomb. jún. 18, 2005 22:59 |
|
|
McLaca
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 10150 Tartózkodási hely: Miskolc City
|
Londelmor írta: 82%... főleg az apró államok nem mentek ) Ez is járt már erre, most 80% lett, és két miniállamot eltaláltam
De attól is függ, hogy milyen sorrendben jönnek az országok, mert a Belorusziát, vagy akár a cseheket nem egyszerű az üres térképre tökéletesen jó helyre pottyantani.
Üdv!
|
szomb. jún. 18, 2005 22:50 |
|
|
McLaca
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 10150 Tartózkodási hely: Miskolc City
|
Raven_ írta: Idézet Grétsy László tanár úr egy eloadásából: Már járt a topicban fél éve (általam) , de sosem árt ismételni a tananyagot
Üdv!
|
szomb. jún. 18, 2005 22:42 |
|
|
Londelmor
gyémánt tag
Csatlakozott: szomb. júl. 03, 2004 11:10 Hozzászólások: 3635 Tartózkodási hely: Shanghai, Pudong negyed
|
82%...
főleg az apró államok nem mentek )
|
szomb. jún. 18, 2005 21:13 |
|
|
Raven_
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1149
|
nyuszy írta: Ha jól tudom, a tanár úrnak ehhez a szöveghez semmi köze, annak ellenére jó Könnyen lehet, elvégre nem láttam, ahogy előadta, csak copypaste volt... De egyébként ugyanez a szöveg megvan angolul is. Van egy flash is róla, mindjárt felteszem valahova. Rozso írta: Nekem 77% lett Nekem is kb annyi. Viszont kevesebbet rontottam, csak nem pontosan tettem a helyére pl Franciaországot...
|
szomb. jún. 18, 2005 21:06 |
|
|
Rozso
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2934 Tartózkodási hely: Kecskemét/Budapest
|
Nekem 77% lett
Egyébként azt a bizonyos furcsa térképet már kijavították.
|
szomb. jún. 18, 2005 21:03 |
|
|
Zozo
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 19:04 Hozzászólások: 476
|
EFORCE NH20 akkumulátor
Pixmania ár : 3 912 Ft
Helyett 3 912,08 Ft
Megtakarítás : 0,08 Ft
És ez csak a kezdet, folytatás: http://www.pixmania.com/hu/hu/eforce/446/marque.html
|
szomb. jún. 18, 2005 21:01 |
|
|
Raven_
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1149
|
Régebben előkerültek elég "furcsa" Európa térképek...
Na lássuk most, ki mit tud:
http://www.sheppardsoftware.com/country ... -drop.html
|
szomb. jún. 18, 2005 20:56 |
|
|
nyuszy
Moderátor
Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 7:18 Hozzászólások: 1591
|
Raven_ írta: Idézet Grétsy László tanár úr egy eloadásából:
Ha jól tudom, a tanár úrnak ehhez a szöveghez semmi köze, annak ellenére jó
|
szomb. jún. 18, 2005 20:55 |
|
|
Raven_
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1149
|
Idézet Grétsy László tanár úr egy eloadásából:
Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli oket a
fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a
két fiú között a következo párbeszéd alakul ki:
- B.aszod, mi?
- Á!
- Át akarsz b.aszni, mi?
- Ne b.asztass már! B.asznám, b.aszod, de ráb.asztam: b.aszik b.aszni,
b.aszd meg!
- Ez beb.aszott! Ezt kib.aszottul elb.asztam! B.assza meg!
------------------------------------------------------------
- Lefeküdtél vele, mi?
- Á!
- Becsapsz, mi?
- Ne kínozz! Szívesen magamévá tenném, elhiheted, de kudarcot
vallottam: nem hajlandó szeretkezni, az ördög vinné el!
- Ez aztán a váratlan fordulat! Ugyancsak alaposan melléfogtam! A
fene egye meg!
Nem vitás, a kis példa rendkívül élesen világít rá
hétköznapi nyelvünk sorvadására, elszegényesedésére.
Ugyanakkor nem tudok szabadulni
egyfajta torz büszkeségtol sem: Lám, még nyomorában is milyen
kifejezo, milyen hajlékony a nyelvünk! Nem ismerek egyetlen nyelvet
sem, amely ehhez hasonló bravúrra lenne képes: ugyanannak az
alapszónak pusztán tizenháromféle ismétlésével
(többé-kevésbé) értelmes mondat alakítható ki! Külön
fel szeretném hívni a figyelmet a "b.aszik b.aszni" fordulat
rendkívüli finomságára. Ha például felcseréljük a
szórendet, menten micsoda meroben más értelmet
nyer a kifejezés!
"B.aszik b.aszni" "Nem hajlandó szeretkezni", de "B.aszni b.aszik"
"Nemi életet él ugyan... " [és úgy folytatódhatna
például: "... csak épp nem énvelem"] Micsoda különbség!
|
szomb. jún. 18, 2005 20:51 |
|
|
Rozso
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 2934 Tartózkodási hely: Kecskemét/Budapest
|
nokia.6230 írta: Bocs fiúk de mi ez a tespedés? Reggel 7 óta senki nem írt semmit? Ma csak 3G-s topic pezseg! Meg a 6680-é
(Na jó abbahagyom az örömködést. Lehet, hogy már fáraszt pár embert...)
|
szomb. jún. 18, 2005 20:51 |
|
|
6230
platina tag
Csatlakozott: szer. ápr. 06, 2005 15:21 Hozzászólások: 997
|
Bocs fiúk de mi ez a tespedés? Reggel 7 óta senki nem írt semmit?
|
szomb. jún. 18, 2005 20:44 |
|
|
simico
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1975 Tartózkodási hely: "NEC ARTE NEC MARTE"
|
M62 írta: Sajnos tojnak az én fejemre is.
Akkor válaszoljunk egymásnak
|
szomb. jún. 18, 2005 6:53 |
|
|
Odo
Moderátor
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 9661 Tartózkodási hely: Székesfehérvár
|
BrOnZ írta: Zámoly és Strasbourg között "közvetlen" járat épült ki anno...
|
pén. jún. 17, 2005 22:41 |
|
|
Trabi TM
a fórum lelke
Csatlakozott: szomb. márc. 27, 2004 13:41 Hozzászólások: 5647 Tartózkodási hely: A gép előtt.
|
McLaca írta: Hááát... kommunikációval kapcsolatos munka? Arra befizetek! Üdv!
Miért? Pl. a mikrofont kell tartani...
|
pén. jún. 17, 2005 22:18 |
|
|
McLaca
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 10150 Tartózkodási hely: Miskolc City
|
BrOnZ írta: Ááááááhhhh... Ezt nem hiszem el! Hogy ebben az országban lehetőségeid legyenek, akkora bunkónak kell lenni, hogy a stihl-fűrész elakadjon benned félúton... Tengerparti házat ajánlottak Győzikének
Hááát... kommunikációval kapcsolatos munka?
Arra befizetek!
Üdv!
|
pén. jún. 17, 2005 19:43 |
|
|
nn
arany tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 222
|
Sonic vegas video 4.0-val probalok capture-ölni mini dv-ről USB-n keresztül
Hogy tudnám a legjobb minőséget kicsikarni ebből a felállásból?
Ami legelöszőr született az nem annyira tetszik
|
pén. jún. 17, 2005 18:53 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
nyuszy írta: Ha elvégzek egy cipésztanfolyamot, én is kapok tengerparti házat?
Nem! Ehhez még disznókat is kell nevelned! A 8 ker tele van cipésszel, mégsem kap mindegyik tengerparti házat.
Egyébként is, cipésznek születni kell!
|
pén. jún. 17, 2005 18:49 |
|
|
nyuszy
Moderátor
Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 7:18 Hozzászólások: 1591
|
Ha elvégzek egy cipésztanfolyamot, én is kapok tengerparti házat?
|
pén. jún. 17, 2005 18:47 |
|
|
M62
gyémánt tag
Csatlakozott: hétf. okt. 04, 2004 10:17 Hozzászólások: 1096 Tartózkodási hely: A bőrömben vagyok állandó jelleggel.
|
simico írta: Ha van itt Canon PS A95 tulaj, akkor kérem jelentkezzen. Lenne két kérdésem, a digitcam fórumban senki sem válaszolt
Sajnos tojnak az én fejemre is.
|
pén. jún. 17, 2005 18:10 |
|
|
T68m
a fórum lelke
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 12729 Tartózkodási hely: FLF
|
Kérdés: win '98 alatt Composite USB drivert keres BTOES USB-BT eszközhöz.
Honnan tudom leszedni???
|
pén. jún. 17, 2005 17:38 |
|
|
GazVezir
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 1319 Tartózkodási hely: Éppen itt :)
|
Ért itt valaki a Photoshophoz?
http://www.tutorialwiz.com/smiley/
Elakadtam. Addig ok, a szemet képes vagyok megcsinálni, de nem jutok tovább egyszerűen. A szem belsejének a szinezését sem tudom megcsinálni sajnos. Előre is köszönöm a segítségeket!
|
pén. jún. 17, 2005 16:45 |
|
|
Trabi TM
a fórum lelke
Csatlakozott: szomb. márc. 27, 2004 13:41 Hozzászólások: 5647 Tartózkodási hely: A gép előtt.
|
BrOnZ írta: Háme' nemfigyeeesz. Zámoly és Strasbourg között "közvetlen" járat épült ki anno...
Na igen, de ez olyan fontos hír volt anno számomra (bár most is), hogy egyik fülön be, a másikon meg ki
|
pén. jún. 17, 2005 16:09 |
|
|
BrOnZ
gyémánt tag
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2004 13:43 Hozzászólások: 3846 Tartózkodási hely: warezlinks.eu -> McDuma fórum -> OFF topic
|
Háme' nemfigyeeesz. Zámoly és Strasbourg között "közvetlen" járat épült ki anno...
|
pén. jún. 17, 2005 14:37 |
|
|
Ki van itt |
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 10 vendég |
|
Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban. Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban. Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban. Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
|
|
|