100. születésnapját ünnepli az Alfa Romeo

Az első gyárat egy Darracq nevű francia alapította, aki 1907-től kezdve eleinte kerékpárokat, majd autókat gyártott Nápolyban. Mivel azonban a déli város túl messze volt – hiszen az alkatrészeket akkoriban Franciaországból szállították – Darracq és a hozzá csatlakozó másik tulajdonos, Ugo Stella lovag úgy döntöttek, hogy a francia határhoz viszonylag közel eső Milánóba, pontosabban annak Portello nevű külvárosába költöztetik az üzemet, ezzel több ezer kilométernyi utat megspórolva. A cég neve is ekkor változott meg, és a kissé semmitmondó Darracq név helyett a többértelmű A.L.F.A elnevezést kapta. Ez egyrészt az Anonima Lombarda Fabbrica Automobili (magyarul: Névtelen Lombardiai Autógyár) rövidítése, másrészt a görög ábécé első betűjeként új kezdetet, egy új élet születését hivatott szimbolizálni. Eredetileg évi 300 gépkocsit terveztek gyártani. Az első modell az 1910-ben gyártott, Giuseppe Merosi tervezte 24 HP volt a maga 100 km/h-s végsebességével, ami abban az időben egyet jelentett az felfoghatatlan száguldással, és jól kifejezte a gyártók célját, vagyis mindenkit lenyűgöző, sportos autókat készíteni. Szinte azonnal elkezdték a jármű sportváltozatának a gyártását, és 1913-ban meg is nyerték vele a Parma-Poggio di Berceto elnevezésű, rangosnak számító autóverseny első és második helyét.

1915-ben egy Nicola Romeo nevű gyáros vásárolta meg az Alfát. (Tehát semmi shakespeari nosztalgia vagy olaszos romantika, csak egy vezetéknév. Ez van.) Romeo még abban az évben az első világháborús hadiipar szolgálatába kényszerült állítani gyárának emberi és anyagi erőforrásait. Az autógyártás 1920-ban vehette ismét kezdetét, és az első modell, a Torpedo 20-30 HP emblémájának fényes karimáján az Alfa mellett már ott csillogott a Romeo név is.
Röviden az emblémáról: az Alfa az első pillanattól egyértelművé tette a lombard székhelyhez való kötődését, és ezt a márkajelzésben is jelezni kívánta. Már a legelső autó „scudetto”-ján ott voltak Milánó szimbólumai, a sikló és a fehér alapon vörös kereszt.

Az 1920-as évek a száguldásról szóltak, többek között olyan pilótáknak köszönhetően, mint Enzo Ferrari, a Ferrari gyár későbbi alapítója.
A versenyeken elért sikereknek köszönhetően a második világháború kezdetéig az Alfa komoly nemzetközi ismertségre tett szert, de a bombázások sajnos nem kerülték el Milánót sem, így ’44-ben kénytelenek voltak bezárni a gyárat.
A háború után, nem kevés nehézség árán, újra indították a termelést, és az 50-es évek végre meghozták a nagy áttörést. Ekkor gördült le a futószalagról az a két modell, mellyel az Alfa Romeo végleg beírta magát a történelembe: az egyik az 1900 volt, a gyár első tömeggyártású modellje, a másik pedig a Giulietta.
Hm. Mintha hallottuk volna ezt a nevet mostanában…

Giulietta először, másodszor… Senki többet?

1954-ben jött ki az Alfa gyár a Giulietta Sprinttel, vagyis a Giulietta azon kevés autók egyike, amelyeknek a coupé változata hamarabb született meg a limuzinnál.
Az 1955-ös Torinói Autószalonon mutatkozott be az első Alfa Romeo Giulietta Berlina, melyhez – a 28 ezres eladási csúcsot megért coupé sikere alapján – nagy reményeket fűztek a gyártók. Nem is kellett csalódniuk: az autó óriási népszerűségre tett szert, és 1963-ig majdnem 132 000 darab készült belőle. Ez volt az első Alfa modell, aminek nem száma, hanem neve volt. A minél nagyobb vásárlói réteget megcélozni kívánó gyártók nem bíbelődtek sokat a névválasztással: Rómeó neve mellé szinte kínálta magát Júlia…
A kicsi és fürge autó sikerének titka áramvonalas formájában, alacsony fogyasztású, de erős motorjában, kitűnő fékrendszerében, hatalmas csomagterében és nem utolsó sorban viszonylag megfizethető árában volt. Az első verzió 4 hengeres, 1290 köbcentis, 50 lóerős motorral rendelkezett, és egy 4 sebességes kormányváltó tartozott hozzá.
57-ben kicsit kozmetikáztak az autó külsején, és egy még erősebb, 65 lóerős motort tettek bele. A Giulietta TI bevezetésével a cég a túraautó bajnokságokat célozta meg, és nem egy versenyen lesöpörte ellenfeleit a pályáról. A következő években egyre erősebb motorokkal szerelték fel: a Sprint Speciale-ban és a Sprint Zagato-ban már 116 lóerő dübörgött.

1962-ben robbant be a sportos lépcsőshátú modellek piacára az Alfa Romeo Giulia, a Giulietta utódja. Bár kicsit szögletesebb volt elődjénél, így is a korszak legnépszerűbb Alfája lett, és az amerikai piacon is komoly eladásokat produkált. 1570 köbcentis, verziótól függően 92-102 lóerős motorja volt. Mivel az Alfa gyár ekkoriban leginkább az utcai autókra koncentrált, a Giuliából legnagyobb számban a négyajtós változat fogyott, bár népszerű volt kétajtós kabrió változata, a Spider is. 1967-től gyártották az 1750-est, mely a Giulia leváltására született meg: gyors és biztonságos autó volt, kiváló úttartással.

Az Alfa Romeo Group az 1970-es évek elején már több mint harmincezer embert alkalmazott, és bár komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, nem állt le az új modellek gyártásával. A mentőakció része lehetett, amikor 1977-ben úgy döntöttek, megpróbálják újjáéleszteni a legendás Giuliettát. Elővették hát egyik jól bevált modelljüket, az Alfettát. Nem változtattak az alvázon, az 1.8-as motoron és a mechanikán, de – hogy mégse üsse ki egymást a piacról a két hasonló modell – a Giuliettát kicsit sportosabbra faragták, az Alfettának pedig meghagyták az elegáns Berlina szerepkört.  A Giulietta ékformájú karosszériája, az autó kisebb mérete és súlya kielégítette azon vásárlók igényeit is, akik az Alfetta méreteit és árát sokallták volna. 1985-ig gyártották, amikor az Alfa 75 vette át a helyét. Ez utóbbi gyakorlatilag alig különbözött a Giuliettától, de az Alfa gyárnak ebben az időben már olyan finanszírozási problémái voltak, hogy nem engedhetett meg magának egy vadonatúj modellt. A vásárlók szemet hunytak a nagy kedvenc „elmaszkírozása” felett és a 75-ös is, mely sok rajongó szerint az utolsó igazi Alfa volt, tisztességesen fogyott a következő években.

A következő év nagy változást hozott az Alfa gyár életében. Az addig a több ezer céget magába foglaló, állami tulajdonú IRI (Istituto per la Ricostruzione Industriale – Ipari Újjáépítési Intézet) 1986-ban kénytelen volt több vállalatától, így az Alfa Romeótól is megválni. Így lett az Alfa a Lanciával együtt a Fiat csoport tagja. Hovatartozását a vadonatúj Giulietta le sem tagadhatná, de erről később…

A nyolcvanas évek vége és a kilencvenes évek több nagy sikert tartogattak az Alfának: a164-es, a Fiat Croma alvázával és Pininfarina dizájnával, vagy a 156, amely 1998-ban elnyerte az év autója címet, nem beszélve a különböző autóversenyeken elért sikerekről.
A 21. század elejét is jól vette az Alfa, 147 és 156 GT modelljeivel abszolút versenyben tudott maradni.
 
2008 júniusában jelent meg a MiTo. Neve a két nagyváros, Milánó és Torinó kezdőbetűiből áll össze, és ez már híven tükrözi az Alfa pozícióját a Fiat Group életében. A MiTo unokatestvérének, a Fiat Grande Puntónak alvázát kapta meg, külsejét pedig fiatalosan dinamikus sportosra tervezték. Sokak ízlésének megfelelt a dizájn, mert a kissé csodálkozó mangaszemű autót az egyik olasz napilap olvasói 2008 legszebb autójának választották. Nem vitázom, persze, ilyen áramvonalakat várunk egy Alfától, de ha majd megnézzük elölről az idei év gyöngyszemét, sokadik Giuliettát, talán érthető lesz a távol-keleti hatásokkal szembeni fenntartásom egy Alfa esetében.

És ezzel ismét visszatértünk Giuliettához. Rómeó párja Itáliában ezt a nevet viseli, de valószínűbb, hogy egy átlagos olasznak hamarabb jut róla eszébe egy Alfa, mint Shakespeare.

A gyártók mentségére írható, hogy eredetileg nem a jól bevált névről akartak még egy bőrt lenyúzni. Az autó neve két-három hónappal ezelőttig Milano lett volna, ám a Fiat csoport úgy döntött, nem lenne szerencsés választás. (Természetesen nem a számomra kézenfekvő az ok, miszerint egy alapvetően formás autót őrültség lenne elnevezni egy minden bájt nélkülöző, szmogos iparvárosról, hanem a Fiat csoport jövőbeni tervei a milánói üzemek bezárásával illetve átszervezésével kapcsolatban.) Inkább nem kockáztattak, hanem biztosra mentek: ha már ennyiszer bejött a név, hátha…

Nem lesz könnyű dolguk, mert a 2000 őszén született, középkategóriás 147-es kompakt, melynek a Giulietta a hivatalos utódja, az utóbbi idők egyik legszebb és legkellemesebb vezetési élményt nyújtó Alfája.

A menny ott, hol Júlia?

Arról, hogy a 2010 márciusában a Genfi Autószalonon bemutatkozó autó mit tud majd, és meg ismételi-e a nagy elődök sikereit, csak egy gyakorlott jövőbelátó tudna nyilatkozni, de a képek és a hivatalos közlemények alapján lehet már róla némi fogalmunk. Az Alfa dizájncentruma újra akarta fogalmazni az ötvenes évekbeli Giulietta-fílinget, az elérhető álmot, amit egy igazi és hamisítatlan Alfa Romeo birtoklása nyújtott. Az új autó tehát egyszerre szeretne stabil lenni, de vagány az utakon, sportos ugyanakkor kényelmes, izgalmasan mindennapi, hagyományhű és modern. Nem szerény tervek.

Annak ellenére, hogy kicsivel a Fiat csoport két másik modellje, a Lancia Delta és a Fiat Bravo felett landol majd a piacon (a gyártás során sem kell messze menni alkatrészért), méreteiben néhány centis eltérések lesznek a másik kettőhöz képest, és a technikai megoldásokban is néhány lépéssel előrébb jár majd. Ilyen például a már jól bevált Alfás Q2 rendszer, amely egy olyan differenciálmű, aminek feladata a nyomaték folyamatos elosztása a két első kerék között, így ellensúlyozza a jármű alulkormányzottságát és növeli a biztonságérzetet. A Giulietta könnyebb és sportosabb lesz torinói rokonainál, aminek egyik meghatározó eleme az Alfa szintén egyedi D.N.A. rendszere, amellyel a vezető kedve és hangulata szerint szabályozhatja az autó egyes alrendszereinek (kormányzás, futómű) működését.

Célcsoportját tekintve valójában nem a Bravo és a Lancia versenytársa lesz, hanem az Audi A3 Sportback, az ötajtós BMW1, a Seat Leon és a Subaru Impreza kormánya mögül próbálja majd elcsábítani a tulajdonosokat. 

Nos, az Alfa legendás Giuliettája (akárcsak Shakespeare Júliája) sokak szerint igazi nő, „aki” álmokat és vágyakat testesít meg. A vágyakozóknak pedig mi mást is kívánhatnánk, mint teljes beteljesülést!