Connect with us

technokrata

Garázs

Japán Tiguan

Elkészült a Mitsubishi Outlander kistestvére, amellyel a japán gyár a kompakt szabadidő-autók kategóriájában próbál szerephez jutni.

Az újdonság tulajdonképpen a három évvel ezelőtt bemutatott Concept cX tanulmány szériaváltozata, bár ahhoz képest sokat változott. Ami megmaradt az a nagy trapézformájú Evo-orr, amely formai elemet már a felfrissített Outlandert is magán viseli.
 
A nagytestvérnél nagyjából 35 cm-rel rövidebb ASX formai összképe kellemesnek mondható, a kocsi arányai jók, így könnyen lehet a Mitsubishi következő slágermodellje.

Az új szabadidő terepes motorválasztéka két vadonatúj négyhengerest is tartalmaz: egy 1,8-as benzines MIVEC motort, és egy ugyanekkora hengerűrtartalmú dízel motort, amelyet már saját maga fejlesztett és gyárt a Mitsubishi. Ez utóbbi motorral várhatóan csak Európában kínálják a típust, annak ellenére, hogy az autót több földrészen is árusítják majd.
Az ASX megrendelhető csak első és összkerékhajtással is, amely ugyanaz a rendszer, ami az Outlander-ben már bevált.

A kisebb Mitsubishi SUV-hez olyan extrákat is választhatunk, mint a napfénytető, a 7 colos kijelző, amely akár TV adások vételére is alkalmas, de van lehetőség Bluetooth és USB kapcsolatra is.

Az Mitsubishi ASX már rendelhető. Az első példányok május végén, júniusban érkeznek 1.8-as dízel és 1.6-os benzin motorokkal.

 

 



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés