Az önzetlen

Érdekes, igazából tiszteletreméltó az, amit a Mazda csinál. És amit nem. Nyomja a zoom-zoomot, sportosnak, dinamikusnak állítja be modelljeit, van is benne valami. Hiszen jó, nagyon jó terelgetni a kis 2-est, de a márka kompaktja, középkategóriása, egyterűje és szabadidőautója is remek vezethetőséggel csalogatja a vevőket. A Wankel-különc RX-8-nak ugyan kicsengettek, azonban az MX-5 nem fárad, mit nem fárad, él és virul, örökzöld, etalon.

A Mazda nem erőlteti a robotizált, a duplakuplungos, a kormányról kapcsolható, a fokozatmentes, a nem is 7, de 8 sebességes automata váltókat, benzinmotorjai nem zölden agyonfojtottak, ja és hibridileg sem túl aktív. És bele-belekanalaz az erőlevesbe (2006-ban rukkolt elő a 6-os, rá egy évre a 3-as MPS-sel). Mindeközben nem tör világuralomra, javarészt japán bír maradni – aztán majd hogy mit és miképp tesz a jövőben, meglátjuk.

Gonoszul vigyorog

Szóval igenis tiszteletreméltó a Mazdának ez a fajta konzervativizmusa, és akkor a 3-as ráncfelvarrása után itt ez a megújult MPS, és az ember nem ért semmit. Semmit nem ért, csak hümmög, csóválja a fejét, leteszi a maradék haját. És kizárólag arra a következtetésre juthat, hogy a Mazdánál sincs kolbászból a kerítés, hogy csak koncokat kapott a sportrészleg, hogy le-letörték a tervezők, a fejlesztők ceruzájának az ő hegyét.

Az eredmény? Durván agresszívabb kinézet, mert az elődöt unalmasnak találta a tisztelt nagyérdemű. Tény, hogy nem volt egy feltűnő jelenség – annál komolyabb meglepetést okozott a többi streetracernek. Na de ez az új, hát ez üt. Rettenet, egyrészt batmobilos, másrészt gonoszul vigyori orr, a géptetőn subarus légbeömlő, nem céltalan. Oldalnézetből a felhizlalt lökhárítók miatt egész hosszúnak, nyúlánknak látszik a kocsi, ráadásul innen és hátulról a vasalódeszkányi szpojler vonzza a tekintetet. Kipufogóvégből kétszer annyi van, mint korábban, de hogy ezt a bazári hátsó lámpát ki fogadta el? Mindegy, hiába próbálta, nem tudta elrontani a nyilvánvalóan pozitív, erőtől duzzadó és kihívó képet. A mutatós, 18-as felni, a küszöb és a sötétített ablaküveg szinte már szóra se méltó.

Kompenzál

Persze ne legyenek illúziónk, ez eddig ötjenes reszelés. És még hármat költöttek a belső reneszánszra. Arról mondjuk nem ér megfeledkezni, hogy már a korai MPS-duó, a 6-os és a 3-as is pazar, majd’ teljes felszereltséggel támadt a konkurenciára. De továbbra sem kapunk sportkormányt, nincs majd’ a padlóig engedhető, ölelő és szorító kagylóülés, sehol egy pöpec, a volánról kapcsolgatható automata váltó, vagy legalábbis a lehetősége. Ez utóbbi mondjuk a legkevésbé fájó. Az az igazság, hogy a vetélytársak többet nyújtanak, szélesebb a spektrum, lehet miből válogatni. A Mazdánál nem.

Cserébe kompenzál. A viszonylag tágas, jól használható karosszérián és csomagtartón, a minőségi és patentül összerakott belsőn túl olyasmiket tud, mint félbőr, ülésfűtés, Bose hifi, navigáció, tempomat, intelligens kulcs, tolatóradar, sőt. Bi-xenon plusz kanyarlámpa (AFS), holttér-figyelő (RVM). Mi? Holttér-figyelő. Mindkét tükörben kis piktogramokkal, illetve hangjelzéssel segíti látni és nem balesetezni a szegény sofőr bácsit. Vagy nénit. De halló, ez egy hot hatch, elvileg. Egy forró ferdehátú, egy utcai sportautó, melyben a pilóta gázzal, jókora gázzal, erőből old meg minden kérdéses szituációt (lásd sávváltás). És a Mazda3-nak egyébként is óriási tükrei vannak. És a körkörös kilátás sem rossz belőle. Érti a fene.