Connect with us

technokrata

Az 1000 eurós kérdés

Garázs

Az 1000 eurós kérdés

Pályázati úton kell jelentkeznie annak a csapatnak, amely 2011-ben tizenharmadikként csatlakozni akar a mezőnyhöz. A határidő április 15.

Pár hónappal ezelőtt csak úgy röpködtek a nevek, újabb és újabb csapatok érkezését közölte tényként a nemzetközi sajtó (a teljesség igénye nélkül: Lola, Prodrive, Manor, Campos, Brabham). Majd sorra kiderült, hogy kacsa, kamu az egész, a Manorból azért lett egy Virgin, a Camposból pedig HRT. A USF1-ből viszont a kellő pénzkupac hiányában semmi, csak egy megüresedett hely.

Ezt, még egy visszalépést nem szeretne az FIA, így hát máris bejelentette, hogy várja a pályázók jelentkezését, a határidő április 15. – írja az Autosport magazin. Egyelőre csak szándéknyilatkozni kell, illetve ezer eurót mellékelni. (Mi ez? Postaköltség? Iktatási díj? Miért nem bank- vagy állami vagy tudja is az ember, milyen garanciát kérnek? Ezer eurót amúgy simán megér az ügy, nem? Már csak a reklám miatt is.)

A szövetség olyanokat vár meleg szeretettel, akik hosszútávon gondolkodnak az F1-ben, van technikájuk, fejlesztési potenciáljuk, mérnökgárdájuk, mindenfajta lehetőségük. Azaz irgalmatlan mennyiségű pénzük. Meg presztízsük, méltó hírük. Júliusra már szeretnék tudni, mi a helyzet, időben döntenének és minden rendben lesz. Arra senki ne fogadjon komoly pénzben, hogy a szerb Stefan GP neve nem merül fel ismét, de a USF1-nél is vélhetően újból szerencsét próbálnak.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés