Guruló műalkotások

Különleges kiállításnak adott otthont az elmúlt hónapban a Művészetek Palotájának előcsarnoka. A tárlat megismertette a leghíresebb pop-art művész Andy Warhol életét és munkásságát és a 35. évfordulóját ünneplő BMW Art Car program keretein belül átalakított és kiállított modelleket. A régióban először látható műalkotás köré szervezett kiállítást Dr. Gálig Zoltán művészettörténész nyitotta meg.

A guruló műalkotás legújabb darabját az idei nürburgringi 24 órás verseny győztes modellje – egy BMW M3 GT2 – képezte. Jeff Koons alkotását 2010. június 1-jén, Párizsban mutatták be, ezt követően az autó gyári színekben indult a június 12-i Le Mans-i 24 órás versenyen.
Szintén ritka látnivaló volt az Andy Warhol által saját kezűleg festett M1, ami ’79-es megalkotása óta Európa- és világszerte népszerű múzeumok és galériák legfigyelemfelkeltőbb darabja volt. A harmincegy éve létező alkotás és a művész élete immáron összeforrt, és aki számára az egyik kedves, az feltétlen talál tetszésére való részletet a másikban. Az autó a maga nemében legalább olyan sikeres és különleges, mint az őt kifestő, liberális gondolkodású piktor.

BMW M1, a legenda

1976-ban a BMW Motorsport elképzelései között szerepelt egy GT kategóriás versenyautó megépítése, ami alkalmas a “Group 4” és “Group 5” besorolású versenyeken való részvételre. Ezeken a versenyeken a szabályok csak akkor tették lehetővé a részvételt, ha a gyártó olyan szériagyártású autóval nevez, amit legalább 400 példányban, legalább 24 hónapon keresztül gyártottak. Mivel a BMW célja egy versenyautó megépítése volt elsősorban és csak a nevezés miatt volt szükség a sorozatgyártásra, házon kívül akarták kivitelezni mind a fejlesztést, mind pedig a sorozatgyártást. Így esett a választás a nagy tapasztalattal rendelkező olasz cégre, a Lamborghinire.

A projekt az E26 fejlesztési kód alatt futott 1976-tól 1980-ig. Az autó terveit Giorgetto Giugiaro készítette, és cége, az ItalDesign kezdte meg az előszerelési munkálatokat. A 194 kilogramm súlyú, csővázas karosszériát ugyancsak egy olasz cég, a Marchesi készítette. A motor és a váltó a BMW önálló fejlesztése volt, az üvegszálas karosszéria elemeket a T.I.R. készítette, majd az egész autót a tervek szerint a Lamborghini szerelte volna össze. Az olasz cég pénzügyi nehézségei azonban 1977-ben közbeszóltak, így az E26-os projekt is veszélybe került.

A kialakult helyzet gyors döntést kívánt, így a BMW végül a stuttgarti székhelyű, BAUR nevű céget bízta meg az összeszerelési munkálatokkal. A Lamborghini által készített 8 prototípus alapján a BMW az 1978-as Párizsi Autószalonon mutatta be a sorozatgyártású BMW M1-et, amely nagy sikert aratott az érdeklődők körében. Ezt követően az autót 1979 és 1981 között összesen 455 példányban gyártották – 399 került utcai forgalomba, 56 darab pedig versenycélokat szolgált.

A középmotoros BMW M1 szíve az M88 kódszámú soros hathengeres, felülvezérelt, hengerenként négyszelepes motor volt, ami széria változatban 277 lóerőt teljesített. Ugyanez az erőforrás hajtotta a versenycélokra épített M1-eseket is, két turbófeltöltővel kiegészítve. A középmotoros konstrukció sajátos vezetési stílust kíván. Bár az M1 ma már veteránautónak számít, menettulajdonságai még mindig elismerésre méltóak. 0-100 km/h-ra 5,6 másodperc alatt gyorsul, a 200-as tempót 20,7 másodperc alatt éri el az autó, végsebessége pedig 262 km/h.

Az M1-es megjelenésekor 100 ezer német márkába került, ami mai áron számolva 56 500 euró. Az alacsony példányszámnak köszönhetően a használt M1 piaci értéke ma már 90-100 ezer euró között mozog.
 
BMW M1 műszaki adatok
Motor: soros hathengeres
Szelepek száma hengerenként: 4
Váltó: 5 sebességes manuális
Lökettérfogat: 3453 cm3
Teljesítmény: 286 LE / 6500 1/min.
Max. forgatónyomaték: 340 Nm / 4500 fordulat/perc
Üres súly: 1500 kg

Andy Warhol, a zseni

Az 1928-ban született, excentrikus életet élő és hajmeresztő dolgokat művelő festő, reklámrajzoló, avantgárd filmrendező az amerikai képzőművészet meghatározó alakja volt a 20. század második felében. Pályája elején még színházi díszleteket és női cipőket is tervezett. Ha valaki nem ismerné a nevét: ő volt az a fickó, aki Marilyn Monroe fényképeit tarkára mázolta. Ó, hát persze, de egy magamfajta mezei halandó nemigen érti, miért kell tőle hanyatt esni. Nos, a titka egészen pontosan ebben rejlik. Amiket ő kitalált, azok ma az életünk természetes részei: a popikonok, a reklám a mai formájában… Vajon hányan tudják, hogy a következő idézet tőle származik? “A jövőben mindenki híres lesz 15 percre.”

Életében benne voltak a háború utáni művészélet “szokásos” kellékei: magyarországi származás, homoszexualitás, rétegfilm-készítés, Darwin-díjas halál. Szülei egy felvidéki falucskából, Mezőlaborcból vándoroltak ki Amerikába, anyjával magyar-ruszin keveréknyelven beszélt. Apja korán meghalt, de gondoskodott fia taníttatásáról, így Warhol a Carnegie Institute-ba járt, majd miután lediplomázott, New Yorkba költözött 1949-ben. Ezután hamarosan ismert reklámszakember lett, az ötvenes évek végétől rendszeresen kiállított. Legismertebb alkotásai Marilyn Monroe eredeti fényképek alapján alkotott portréi és a Campbell-féle leveskonzervek a hatvanas évek elején. Felkapottságát jól mutatja, hogy “Eight Elvises” című képéért 100 millió dollárt fizettek 1963-ban.

Filmrendezői munkásságával nem a széles néprétegeket kívánta megcélozni. Filmjeiben főszerepet játszott az unalom, erről így nyilatkozott: “Én szeretem az unalmas dolgokat. (…) Ha nem az ablakból mozizom, akkor egy üzletben ülök, és onnan figyelem az utcát. A film számomra nem más, mint az időtöltés egyik módja.” Ha ehhez hozzátesszük nyíltan vállalt homoszexualitását, mely a filmekben is szerepet kapott, ki-ki döntse el, mennyire rohan Warhol-filmeket nézni. Néhány cím ízelítőül: Szopás, Csók, Batman Dracula, A meztelen étterem, Magányos cowboyok, és végül az Evés, melyben valaki egy teljes órán keresztül eszik egy gombát.

Halála “méltó” befejezése volt szokványosnak nem mondható életének: egy rutinműtét utáni lábadozás során a kórházi személyzet túl sok vizet adagolt az infúziójához, emiatt vízmérgezést kapott. Álmában érte a halál 1987. február 22-én.

Hogy pontosan miben rejlett a zsenialitása, ahhoz mindenképpen érdemes tisztában lenni a pop-art fogalmával. A popular (népszerű) és az art (művészet) szavakból összeálló fogalom lényege, hogy a művészetet behozza a hétköznapokba, és a művészetbe beemeli a hétköznapi tárgyakat. A pop-art Magyarországon is létezett valamilyen formában, de mivel ez a 60-as években elharapózó művészeti ág a fogyasztói társadalom tömegtermékeit helyezi a középpontba, nem kell sok fantázia hozzá, miért nem tarolt hazánkban.

Andy Warhol így fogalmazta meg a saját művészi filozófiáját: “A nagyszerű Amerikában, hogy itt született meg az a hagyomány, miszerint a leggazdagabb emberek voltaképpen ugyanazokat a dolgokat veszik meg, mint a legszegényebbek. Ha a tévében látod a Coca Colát, tudhatod, hogy az elnök is azt issza, és Liz Taylor is azt issza, sőt, te is azt ihatod. A Coke az Coke, és bármennyi pénzed is van, nem fogsz jobb Coke-ot inni a csövesnél a sarkon, aki ugyanezt issza. Minden Coke ugyanolyan, és ugyanolyan jó. Liz Taylor tudja, az elnök tudja, a csöves tudja, és te is tudod.”

A pop-art művészei, élükön Warhollal, a mindennapi élet anyagait használták fel, zászlókat, képregényeket, utcai felületeket (pl. üzletek kirakatait, villamoskocsikat), stb., és nemcsak felhasználták, hanem meg is festették ezeket a tárgyakat. Ez azt is jelentette, hogy a művészet kilépett a kiállítótermekből az utcára, a képek a két dimenzióból a három dimenzióba. A személyek is, akiket kiválasztottak, “tömegtermékek” voltak: híres emberek, akik így a tévéből és a moziból bekerültek a mindennapokba. Így lett Marylin sokszorosítva a Warhol által kidolgozott selyemszitanyomásos technikával, de rajta kívül a már említett Elvis Presley, Liz Taylor, Judy Garland (vagyis az akkori sztárok) portréit is elkészítette.

A müncheni BMW Welt központban a BMW Art Car kollekció összes darabja megtekinthető, ha éppen nem turnézik a kiállítás.