Connect with us

technokrata

Új igazgató a Mercedes élén

Garázs

Új igazgató a Mercedes élén

Tavasszal új vezető érkezett a Mercedes-Benz Hungária élére.

Ingo Fröhlich korábban a Mercedes-Benz Financial Services ügyvezetőjeként a Daimler konszern görögországi, új-zélandi és horvátországi vállalatainál dolgozott. Magyarországon az egész szervezet irányítását bízták rá, s rögtön komoly kihívásokkal kell szembenéznie: az elmúlt években jelentősen zsugorodott a hazai újautó-piac, és azon belül a Mercedes eladásai is nagymértékben visszaestek, s bár biztató jelek már látszanak, de túlzott optimizmusra nincs ok.

A bemutatkozó sajtóreggelin elhangzott: a 2010-ben értékesített 1569 darab jármű után az idén kétszámjegyű növekedést vár az eladásokban. E cél elérésében segíthet a nemrégiben felfrissített, új motorokkal jelentkező C-osztály, amely most az egyik legfontosabb volumenmodell a palettán. Nagy változást hozhat a márka hazai életében a kecskeméti, már az idén bemutatkozó, s a piacra 2012 elején megérkező új B-osztály, amely egyterűs elődjével ellentétben sportos vonalvezetésű kompakt modell lesz. A transzporterek és tehergépjárművek eladás-növekedését a flottaértékesítésben rejlő potenciál kiaknázásában látja Ingo Fröhlich, illetve további, személyre szabott megoldások fejlesztésében.

“Az teljesen egyértelmű számunkra, hogy a Mercedes-Benz márka hazai megítéléséhez jelentősen hozzájárul a kecskeméti gyár jelenléte, de emellett óriási hangsúlyt szeretnénk fektetni a márka alapértékeinek megfelelő kiszolgálásra, az ügyfeleink elégedettségére. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a Mercedes-Benz márka a minőség, az innováció és a design egységét jelentse az emberek fejében, hiszen csak ezen keresztül érhetjük el, hogy egyre többen kívánjanak osztozni az általunk kínált autózási élményben” – mondta a Mercedes-Benz Hungária Kft. új vezetője.



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés