Connect with us

technokrata

Nem közlekedhetne a magyar autók ötöde

Garázs

Nem közlekedhetne a magyar autók ötöde

Az Autós Nagykoalíció szerint rossz állapotban van a magyar autópark.

Az Autós Nagykoalíció augusztus végén tartotta meg hagyományos sajtóreggelijét, amelynek fő témája a gépjárművek műszaki állapota és a közlekedési balesetek összefüggéseinek elemzése volt. A magyar autók húsz százaléka nem is lehetne az utakon. Bevezetőjében Knezsik István ANK-elnök elmondta, hogy Németországban az EU-átlagnak megfelelően a közúti balesetek mintegy nyolc százaléka vezethető vissza műszaki okra, miközben ugyanez a szám Magyarországon egy százalék alatt van. Knezsik szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a balesetet vizsgáló hatóság erre a lehetőségre nem fordít kellő figyelmet.

Becslések szerint az EU-ban az összes közúti baleseti halál körülbelül hat százaléka, azaz évente kétezer haláleset és körülbelül 128 ezer személyi sérüléses baleset műszaki hibára vezethető vissza. 2010-ben összesen 35 ezren haltak meg és 1,6 millióan sérültek meg az EU közútjain.

A felmérések szerint az EU útjain közlekedő gépjárművek mintegy tíz százaléka nem felelne meg egy műszaki vizsgán. Ennél hazánkban sem jobb a helyzet, a közúti felmérések azt mutatják, hogy legalább a gépjárművek húsz százaléka közlekedik úgy, hogy műszaki vizsgája vagy kötelező biztosítása nincs, esetleg egyik sem, illetve nemfizetés miatt a finanszírozó vonatta ki a forgalomból. Azoknak a gépjárműveknek a száma, amelyek műszaki okból nem felelnek meg a közúti közlekedés alapfeltételeinek, ennél magasabb, erre azonban egyelőre nincs pontos mérési adat.

Ahhoz, hogy a műszaki megfelelőség az utakon biztosítható legyen, szükséges lenne, hogy a gépjárműveket márkaszervizekben vagy olyan szakszervizekben javíttassák a tulajdonosok, üzemeltetők, amelyek a munkájukért és a beépített alkatrészek minőségéért garanciát vállalnak, azaz részletes számlát adnak. Akinek ilyen számlája nincs és saját hibájából műszaki okra visszavezethető balesetet okoz, annak minden felelősséget vállalnia kell.



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés