A 2014-es Genfi Autószalonon színre lépő Intrado létrejöttének mozgatórugója, hogy a Hyundai mérnökei újragondolták, a vásárlóknak mire lehet szüksége a jövőben, milyen elvárásokat támaszthatnak járművükkel szemben. Így született meg a felhasználók mozgalmas, aktív életstílusához rugalmasan alkalmazkodó autó koncepciója.
Az Intrado a repülőgépek szárnyának alsó, felhajtóerőért felelős felületéről kapta a nevét. A járműben felhasznált, fejlett anyagokhoz és technológiákhoz ugyancsak a légiközlekedésből merítettek ihletet – ilyen a tömegcsökkentés, a komplex kihívásokra keresett és adott, célszerű és logikus megoldások, vagy a kiváló hatásfokon működő hajtáslánc. A tömegcsökkentést különösen könnyű (és vélhetően vékony) acél alkalmazásával oldották meg, a logikus megoldásokat pedig a külső funkciókat tekintve a divatos, magasított, jobb térkihasználású koncepció szolgáltatja.
Az Intrado utasterének kialakításában a célszerűség és az alkalmazkodóképesség volt a meghatározó szempont; a beltér fejlett anyagaival és radikális kialakításával vonja magára a figyelmet. A nyílászárók szigetelései közvetlenül a központi, szénszálas vázra fekszenek fel, így az ajtók, illetve a motorház- vagy csomagtérfedél felnyitásakor feltárulnak a karbon elemek. A rendszerint elrejtett alkatrészek itt teljes pompájukban láthatók, az ‘átlátszó’ szellőzőnyílásoktól a szabadon hagyott vázig, amire közvetlenül erősítették az üléseket. Az élénk ‘Beaufort narancs’ színvilág és a nyers szénszálas felületek kontrasztja olyan különlegesség, amelyet valószínűleg a jövőben is csak tanulmányautókon láthatuk.
Az Intrado ultrakönnyű szerkezetének alapja a központi szénszálas váz, ami új, szabadalmi eljárás alatt álló gyártási és összeszerelési technológiák felhasználásával jött létre. Ezek a technológiák együttesen alkalmazva a jövőben alapjaiban változtathatják meg az autógyártás folyamatát. A központi szerkezet merevsége és teherbírása lehetővé teszi, hogy a karosszériapanelek tetszőleges anyagból készüljenek, ami a tervezőknek nagyobb szabadságot ad, egyben leegyszerűsíti a javítási folyamatokat. A könnyű acélból készült energiaelnyelő szerkezetek még jobb ütközésvédelmi képességeket és még gyorsabb javítást tesznek lehetővé.
Az Intrado hajtását új generációs hidrogén üzemanyag-cellás hajtásláncára bízta a Hyundai. A 36 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátort alkalmazó Intrado hidrogén-tartálya mindössze néhány perc alatt feltölthető, a jármű hatótávolsága akár 600 kilométer, a hajtáslánc üzemének egyetlen mellékterméke pedig a tiszta víz, pontosabban gőz.
Forrás: Autó Pult