Connect with us

technokrata

A bőre alá ültette a „kocsikulcsát” egy Tesla-tulajdonos

tesla

Garázs

A bőre alá ültette a „kocsikulcsát” egy Tesla-tulajdonos

A bőre alá ültette a „kocsikulcsát” egy Tesla-tulajdonos

Brandon Dalalynak már nem kell attól tartania, hogy esetleg elhagyja a kocsikulcsát.

Egy, a Twitteren közzétett videóban jelentette be egy amerikai férfi, Brandon Dalaly, hogy a bőre alá helyezett egy mikrochipet. A parányi eszköz a jobb kezének felső részében található, és arra jó, hogy ki tudja nyitni a Tesla típusú autóját.

Futurism szerint a beavatkozást szakszerű körülmények között végezte el egy sok tapasztalattal rendelkező biotechnológiai vállalat, a VivoKey. Az eljárás alapját az NFC adja, de a kialakítás miatt az egész olyan, mint egy piercing – azzal a különbséggel, hogy ez nem látható, hiszen a bőr alatt van.

Dalaly megosztotta, hogy a beültetéssel egy összesen 100 fős csoport tagjává is vált, ami a hasonló módosítások eredményeként a kezük emelgetésével tud például fizetni a boltban vagy az étteremben. A férfinak amúgy nem ez az egyetlen bőr alatti mikrochipje: a bal kézfejében is van egy, ami az egészségügyi adatait tartalmazza.

Hogy mindez mennyire ijesztő vagy sem, azt Dalaly sem szerette volna kommentálni. Ehelyett arról beszélt, hogy a két chip beültetésével megszabadult attól a kényelmetlenségtől, hogy bizonyos eszközöket nem tud hova rakni, mert nem férnek el a kezében vagy a zsebében.

Forrás: HVG

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés