Connect with us

technokrata

74 tonnás elektromos FH-t állított forgalomba a Volvo Trucks

volvo

Garázs

74 tonnás elektromos FH-t állított forgalomba a Volvo Trucks

74 tonnás elektromos FH-t állított forgalomba a Volvo Trucks

Napjainkban egyre több flottatulajdonos üzemeltet elektromos tehergépjárműveket, akár nehézfuvarozási feladatok megoldására is. Így tesz például a svédországi Göteborgban a Mattsson Åkeri nevű vállalat is, ahol három nehézkategóriás elektromos Volvo FH modellt állítottak forgalomba.

Az elmúlt hetekben ezen három eszköz egyikét konténerszállítási feladatok során tesztelték Göteborg kikötői negyedében, Arendalban. A próbaüzem egy úgynevezett HCT (High-Capacity Transport – “Nagy kapacitású áruszállítás”) projekt. A Mattsson Åkeri eszközével folytatott tesztben részt vevő, két félpótkocsival ellátott Volvo nyerges szerelvény teljes hossza 32 méter, a szerelvény össztömege 74 tonna.

“Szeretnénk bebizonyítani, hogy a tisztán elektromos teherautó a nagyon magas összsúlyú és a magas kihasználtsági arányú fuvarfeladatok során is élhető megoldás lehet. A Mattsson Åkerivel, a Svéd Közlekedési Igazgatósággal és több egyéb partnerrel együtt azon dolgozunk, hogyan tudjuk optimalizálni az elektromos kamion üzemeltetését, beleértve azt is, hogy hogyan tudjuk a lehető leghatékonyabban tölteni a járművet”

– magyarázza Lena Larsson, a Volvo Trucks HCT-ért felelős projektmenedzsere.

A tesztben részt vevő modell egy 6×4-es hajtásképletű elektromos Volvo FH, amelyet zöldenergiával töltenek, két darab, egyenként 180 kW kapacitású gyorstöltő segítségével. Ezeket a Mattsson Åkeri telepítette a vállalat arendali telephelyén. A későbbiek során az elektromos kamion Göteborg és az onnan 70 kilométerre található Borås városa között is dolgozni fog.

Napi 12 óra munka

“Az elektromos nehézáru-szállítás egyelőre jól működik, ugyanannyi árut tudunk elszállítani, mint a dízelüzemű kamionokkal”

– mondja Jan-Olof Mattsson, a Mattsson Åkeri cég vezérigazgatója.

“A teherautó napi 12 órát dolgozik, amely közben egyszer töltik, amikor a sofőr a pihenőidejét tölti. A töltés zöldenergiával történik, így teljesen széndioxid-kibocsátás-mentes a folyamat. Az elektromos eszköz hangtalan működése jobb munkakörnyezetet teremt a járművezető számára is.”

Amióta a Volvo Trucks 2019-ben megkezdte a tisztán elektromos tehergépjárműveinek gyártását, a vállalat közel 5 000 darab elektromos teherautót értékesített a világ 40 országában. Ma a Volvo Trucks kínálja az iparág legszélesebb elektromos termékpalettáját a maga 6 darab, sorozatgyártásban álló modelljével, megoldást nyújtva a városi és városok közötti áruszállítási feladatok széles körére. A Volvo Trucks azt tűzte ki céljául, hogy 2030-ra a világon értékesített Volvo tehergépjárművek fele elektromos legyen.

HCT projekt (High-Capacity Transports – “Nagy kapacitású áruszállítás”)

A HCT azt jelenti, hogy a szerelvény hossza vagy össztömege meghaladhatja a törvényi szabályozásban foglaltakat, amelynek köszönhetően nő az egy eszközzel szállítható áru mennyisége. A HCT bármely hajtáslánc típussal alkalmazható. A cél az, hogy a HCT-nek köszönhetően a fuvardíjak csökkenjenek, kisebb legyen a környezetre mért hatás, biztonságosabb legyen a közúti közlekedés, kisebb legyen az utakra mért terhelés és alacsonyabbak a fenntartási költségek. Európában jelenleg számos HTC projekt már fut, néhányat pedig még terveznek elindítani. Finnországban például a legtöbb közúton engedélyezett akár 76 tonna össztömeggel, és 34,5 méteres szerelvényekkel is közlekedni. Svédországban egyes utakon megengedett 74 tonnával is közlekedni, illetve a megfelelő hatósági engedélyekkel egyes utakon akár 100 tonnás, 34,5 méter hosszú szerelvényeket is lehet tesztelni.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés