Connect with us

technokrata

Kétszer összetett, háromszor újonc dobogóra állt, az újoncok között átvette a vezetést Molnár Martin a brit F4-ben

Garázs

Kétszer összetett, háromszor újonc dobogóra állt, az újoncok között átvette a vezetést Molnár Martin a brit F4-ben

Kétszer összetett, háromszor újonc dobogóra állt, az újoncok között átvette a vezetést Molnár Martin a brit F4-ben

A Virtuosi Racing versenyzője eddigi legjobb hétvégéjét teljesítette az idén, második és harmadik helyet is szerzett.

Molnár Martin remekelt a brit Forma–4-es bajnokság skóciai Knockhillben rendezett fordulóján.

A Virtuosi Racing pilótája élete legjobbját elérve összetett második helyen végzett az utolsó futamban, amivel kettőre növelte a hétvégén szerzett dobogóinak számát, hiszen az első futamban harmadik lett. A 15 esztendős sportoló egyúttal átvette a vezetést az újoncok értékelésében.

Miután az előző fordulóban, Zandvoortban megszerezte első összetett dobogós helyezését a brit F4-ben, Molnár Martin Knockhillben tovább írta a magyar motorsport-történelem lapjait, amikor a skóciai versenyhétvége utolsó futamán másodikként intették le. Lévén a 15 esztendős sportoló hollandiai sikere előtt magyar pilóta soha korábban nem állt dobogón FIA F4-es sorozatban, a második hellyel a Virtuosi Racing versenyzője eggyel magasabbra tette a lécet, miközben dupla dobogójával – az első futamon ismét harmadik lett – rengeteg pontot gyűjtött, és átvette a vezetést az újoncok értékelésében.

Már a hétvége is remekül kezdődött Martin számára, hiszen az időmérőn eddigi legjobb teljesítményét nyújtva a 3. időt autózta, miközben a második legjobb körök rangsorában is 3. lett, azaz az első és a harmadik futamot is ebből a pozícióból kezdhette. Az első verseny harmadik kanyarjában ugyan elveszítette az első szárnyának egy részét, ám a piros zászlós megszakítás után az eredeti sorrendben rajtoltatták újra a mezőnyt, így Martinnak is lehetősége volt a javításra. Ezzel élt is, és miután a 4. helyen fordult az első kanyarba, az egész versenyen át kergette a nála jóval rutinosabb, a bajnoki címért küzdő Alex Ninovicot, akit egy alkalommal kis híján megelőzött. Végül szoros emberfogásban kísérte be a célba a negyedik helyen a ausztrál pilótát, ám mivel a másodikként leintett Rowan Campbell-Pilling kiugrott a rajtnál és ezét 10 másodperces büntetést kapott, Martin is előrejött egy pozíciót és felléphetett a dobogó harmadik fokára. Az újoncok között eközben toronymagasan nyert, hiszen a második legjobb újonc Campbell-Pilling a 7. helyig esett vissza.

Innen is volt feljebb

Vasárnapra két verseny maradt. Előbbin a fordított rajtrácsos lebonyolítás miatt – a legjobb 12 helyezett indul fordított sorrendben – Martin a 10. rajtkockából kezdhetett, majd ugyanebben a pozícióban is ért célba. Utóbbin viszont ismét eljött az ő ideje: remek rajttal lőtt ki és faképnél hagyta Campbell-Pillinget, hogy a bajnoki éllovas Deagen Fairclough mögött forduljon az első kanyarba. Szintén újonc riválisa azonban nem sokkal később füstölő jobb első gumival, kissé kamikaze módon bevetődött mellé az utolsó kanyarban, Martin pedig inkább az ütközés elkerülését választotta és a kormányon nyitva hagyott helyet Campbell-Pillingnek. Ezután viszont üldözőbe vette az Argenti Motorsport pilótáját és végig nyomás alatt tartotta őt, aminek meglett az eredménye: a második helyen haladó pilóta háromszor kiszélesítette a pályát, amiért 5 másodperces büntetést kapott. Mivel Martin alig több mint 2 másodperccel mögötte ért célba, az övé lett a második hely.

„A fordított rajtrácsos versenyen a hétvége utolsó futamát szem előtt tartva spóroltunk a gumikkal, a 10. hellyel pedig Martin kihozta a legtöbbet a lehetőségeiből – kezdte értékelését Kiss Pál Tamás, a MOTAM operatív vezetője, egyben Martin coach-a és mentora. – Ami a harmadik futamot illeti, szenzációsan sikerült a rajtja, aminek rendkívül örülök, mert nagyon sokat dolgozunk ezen, és előzetesen is azt kértem tőle, hogy próbáljon meg jó rajtot venni, azután pedig már nem lesz más dolga, mint tapadni Fairclough-ra. Végül nem így alakult a verseny, mert Campbell-Pilling bevetődött mellé az utolsó kanyarban, de akárcsak a teljes hétvége során felmerülő versenyszituációkat, Martin ezt a helyzetet is remekül reagálta le, és nem keménykedett feleslegesen.”

„Nagyon örülök az újabb dobogónak és annak, hogy ezen a hétvégén a száraz pályás tempónkkal önerőből voltunk képesek az élmezőnyben versenyezni. Egészen más érzés ez, mint amikor az ember a középmezőnyben megy – érétkelt az összetettben a 9. helyre előre ugró magyar versenyző. – Úgy álltam a harmadik futamhoz, hogy majd az adott szituáció függvényében vállalok több vagy kevesebb kockázatot. Végül kifizetődőnek bizonyult, hogy inkább engedtem Campbell-Pilling ellen, mert szerintem az is szerepet játszott a túl sok pályaelhagyásában, hogy végig nyomás alatt tartottam. Nem erőltettem, csak igyekeztem konstans tempót menni, ami sikerült, mert folyton 49.0-s időket mutatott a kijelző a kormányomon. Jó érzés volt, hogy az összetett második helyén álló Alex Ninovicnál így is végig gyorsabbnak bizonyultam. Összességében ez volt az eddigi legjobb hétvégém ebben az évben, ami bizakodóvá tesz a folytatásra, a legfontosabb pedig az, hogy az újoncok pontversenyében átvettem a vezetést.”

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője 262,5 ponttal vezet az újonc értékelésben a 262 pontos Yuanpu Cui előtt, míg az összetettben 77 ponttal áll a 9. helyen.

A brit F4-es bajnokság augusztus 24-én és 25-én folytatódik, immár Angliában, a Donington Park Grand Prix-nyomvonalán.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés