Connect with us

technokrata

Így tudunk tökéletes videókat készíteni a telefonunkkal

videókat

Geek

Így tudunk tökéletes videókat készíteni a telefonunkkal

Így tudunk tökéletes videókat készíteni a telefonunkkal

2023-ban már ott tartunk, hogy akár egy telefonnal is lehet remek videókat készíteni, és ezt az emberek ki is használják.

Legyen szó városnézésről, koncertekről, kirándulásról, nyaralásról vagy egyéb kulturális, esetleg gasztronómiai eseményekről, rengetegen örökítik meg mozgóképes formában élményeiket. Sokan vannak, akik számára ez egy komoly hobbivá vált, és kihasználják azt, hogy nem kell több milliós felszerelés, illetve stáb az alkotáshoz. 

Persze nem mindegy, hogy milyen eszközöket használunk erre, mi pedig mostani cikkünkben pont azt vizsgáltuk, hogy mire érdemes figyelni, milyen kiegészítőkre lehet szüksége annak, aki szeretne szép dolgokat készíteni.

Jó telefon

Az első és a legfontosabb természetesen a megfelelő telefon. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy csak a legdrágább készülékek jöhetnek szóba, hiszen már a középkategóriás modellek között is találhatunk korrekt és sokoldalú kamerarendszerrel megtámogatott darabokat. Három dologra kell nagyon figyelni, az egyik a felbontás, hiszen ha valaki 4K-ban szeretne alkotni, akkor fontos, hogy a telefon tudja a 4K/60p módot. Ez azt jelenti, hogy másodpercenként képes 60 képkockás rögíztési sebességgel dolgozni, ami a mozgásokhoz elengedhetetlenül szükséges.

Emellett számít a rekeszérték, amit az “f” mérőszám jelöl. Ez minél kisebb (!) annál jobb, és azt mutatja meg, hogy mennyire kevés fénynél lehet még értékelhető anyagokat összehozni. Jelenleg az f/1.5 érték a csúcs a mobiloknál, de f/1.8 még bőven jó a tapasztalataink szerint az esti videózáshoz. És persze nem feledkezhetünk meg a már említett sokoldalúságról sem. Azaz, hogy a főkamera mellett legyen egy ultraszéles (ultrawide) látószögű egység is legalább, de az az igazi, ha van egy külön kamera is a távoli célpontokhoz.

EZ UTÓBBINÁL AZ A FONTOS, HOGY A KÉSZÜLÉK RENDELKEZZEN OPTIKAI ZOOM FUNKCIÓVAL, MERT A DIGITÁLIS ZOOMNAK SEMMI ÉRTELME. 

Amennyiben valaki magát is szeretné videózni, akkor oda kell figyelnie az úgynevezett szelfikamerára is. Ez a frontfelületen helyezkedik el, és teljesen más paraméterei vannak, mint a hátlapi egységeknek. 

Stabilizátor/gimbal

Ma már egyes telefonokba is építenek olyan elektronikus stabilizátor technológiákat, amelyek segítenek mérsékelni a mozgásból, kézremegésből fakadó képi hibákat. De ezeket tökéletesen nem tudják kiküszöböni. Ha valaki kézből forgatna, pláne ha közben lépked, akkor egy gimbal rendszerű külső kézi stabilizátorra van szüsége.

Ez egy speciális masina, amely motorosan segít az egyensúlyozásban, és a végeredmény olyan lesz, mintha a levegőben siklanánk, a remegést pedig maximálisan képes eltűntetni. Manapság a legnépszerűbb ilyen eszköz a DJI Osmo, de például a Xiaomi is forgalmazza e készülékeit Magyarországon is. 

Egy jó tok

A megfelelő védelemről illik gondoskodni, és ha valaki sokat videózik, akkor bizony benne van a pakliban a baleset is, azaz, hogy kicsúszik a kezéből a masina. Szóval egy jó tok, az egyébként még strapabírónak nevezett, vízálló modelleknek sem árt.

Lámpák

Ha valaki beltéren videózik, például azt ahogy főz, vagy ahogy bemutatja, hogy mit vásárolt, akkor érdemes gondoskodnia a megfelelő fényviszonyokról is. A hagyományos lámpák nem jók, mert árnyékot vetnek, de már igen olcsón hozzá lehet jutni megfelelő eszközökhöz, például derítőlapokhoz, amelyek szórt, lágy megvilágítást eredményeznek. 

Mikrofon 

Egy hagyományos drótos, csíptetős mikrofonhoz pár ezer forintért már hozzá lehet jutni, és erről mihamarább érdemes gondoskodnia annak, aki a telefonjával videózna. E kiegészítők már rendelkeznek aktív vagy passzív zajszűrő technológiával és sokkal-sokkal jobb hangminőséget eredményeznek, mint a mobilok beépített egységei, vagy a headsetek integrált mikrofonjai. 

Szoftver

Mindenkinek csak javasolni tudjuk, hogy szerezzen be egy videószerkesztő szoftvert, mert ezzel csodákat lehet tenni. Hamar megtanulható a kezelésük, és a vágások, feliratok, effektek révén sokkal feszesebb, élvezetesebb lehet a végeredmény. Érdemes népszerű programot választani, mert ezekről rengeteg oktatóanyagot tesznek közzé maguk a felhasználók, amiből rengeteget lehet tanulni. 

Forrás: ORIGO


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Geek

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés