Connect with us

technokrata

Teszt: Epson L455 – Jól bánik a tintával

egyéb kütyük

Teszt: Epson L455 – Jól bánik a tintával

Az ember azt gondolná, hogy a nyomtatók piacán már aligha találkozhat innovációval, hiszen a lézeres és tintasugaras modellek már hosszú évek óta erősen uralják a piacot. Szerencsére az Epson megmutatta, hogy ez nem így van.

Az általános vélekedés az, hogy egy lézernyomtató drága, de sokáig nyomtathatunk vele, míg egy tintasugaras olcsó, de gyakran kell benne tintát cserélni. Az Epson újdonsága pontosan ennek a két technológiának az előnyeit igyekszik ötvözni, hiszen az L sorozatú tintasugaras modelljeik különleges tartálya 6500 színes és 4000 fekete fehér papír nyomtatását teszi lehetővé. Mi most az L455-ös modellt próbáltuk!

L4552

Mi is ez?

Első látásra semmi extra, hiszen az L455-ös egy jó minőségű 3 az 1-ben gép, ami nyomtat, szkennel, és persze másol is. A 70 ezer forint feletti árért természetesen már vannak extra funkciók, így amellett, hogy az 5760 dpi részletességnek köszönhetően igen pontosan és jó minőségben készülnek el az anyagaink, sőt, még az okostelefonunkkal is tud barátkozni. Ez azt jelenti, hogy elég a WiFi hálózatra csatlakoztatni (ehhez a 3,7 cm-es képernyőn kell megadnunk a WiFi jelszót) majd ezután az androidos és iOS alapú mobilok is felismerik és kezdődhet is a nyomtatás.

Emellett van SD kártya foglalat is, így a frissen fotózott családi rendezvényről komplett albumokkal mehetnek haza a családtagok. A magyar nyelvű menüben még van “Személyes Levélpapír” opció is, ez azt jelenti, hogy akár vonalas, kockás vagy épp kottás oldalakat is készíthetünk, ha esetleg nem lenne kéznél egy füzet. Gyárthatunk még naptárt is, ez utóbbit heti vagy havi nézetben tudja elkészíteni az L455-ös.

L4551

A mérnökök gondoltak a jövőre is, így különböző karbantartási opciók is a rendelkezésünkre állnak, azaz végezhetünk fej-, és lapolvasó tisztítást is. Annyit azért elárulok, hogy a héten úgy adódott, hogy ezer oldalt kellett kinyomtatnom egy rendezvény miatt, ezt a feladatot pedig az Epson újdonságára bíztam. A készülék gond nélkül vette az akadályokat, gyorsan el is készült a kívánt mennyiségű másolat, és az első és utolsó lapot egymás mellé téve semmilyen különbséget nem fedeztem fel.

Mi a jó ebben?

Az Epson által kidolgozott tintatartály lényegében azért jó nekünk, mert bár az L455-ösért 70 ezer forint körüli árat kell fizetni, ezután a fenntartása tényleg olcsóvá válik. A négy, fekete, kék, rózsaszín és sárga színű, 70 ml-es tartály darabonként 2000 ezer forintért tölthető fel, azaz egy teljes “tankolás” 8 ezer forintból megúszható. Ezzel szemben egy lézernyomtatóhoz egy eredeti toner 20-30 ezer forintba is kerül.

L4553

Persze olcsó utángyártott tartozékot is vehetünk, de ez nem minden esetben megfelelő minőségű, így én szándékosan a gyárit hasonlítottam össze a gyárival. Ebben az esetben pedig igencsak nyerésre áll az Epson újdonsága. A gyártó ugyanis van annyira jó fej, hogy gyárilag 3 darab fekete tintatartályt ad, azaz a dobozból kivett eszközzel 12 ezer oldalnyi fekete-fehér és 6500 színes lapot nyomtathatunk. Ez pedig igencsak versenyképes, főleg, hogy a töltés tényleg pillanatok műve, elég az oldalt található dobozt elfordítani, az adott tartály kupakját levenni és beletölteni a festéket.

Megéri ez nekem?

Attól függ. Ha az ember heti szinten több alkalommal nyomtat, akkor biztosan. Az Epson szerint ugyanis átlagos felhasználás mellett a kezdőcsomaggal 2 évig használhatjuk a készüléket (azaz nem nyomtatunk egy este alatt ezer oldalt, mint ahogyan én tettem).

l4554

Ez azt jelenti, hogy igazán csak megvásárolni drága az L455-öst, az egy-, maximum két évente 8 ezer forintos fenntartási költség pedig nem igazán megterhelő a pénztárcánknak. Persze jó hír, hogy van olcsóbb modell is, az L130-as, kizárólag nyomtatásra képes variáns például már 43 ezer forintért elvihető.

Végítélet

Nekem elnyerte a tetszésem az Epson újdonsága. Tény, hogy az L455-ösért sok pénzt kell fizetni, de a saját, tintasugaras Canon gépünk fenntartása 2-3 éves használatot figyelembe véve messze meghaladja a tesztalanyét, pedig újonnan a töredékét fizettük érte. Azaz ha az ember legalább 5-6 évre keres egy jó nyomtatót, akkor érdemes kifizetnie a felárat egy ilyen modellre, hogy aztán elfelejthesse a drága patronok vásárlását.



Szólj hozzá!

További egyéb kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés