Connect with us

technokrata

Az emberek harmadát érdekli csak a 3G

Kütyük

Az emberek harmadát érdekli csak a 3G

A legutóbb készült felmérés szerint a megkérdezettek 61%-a tisztában van a 3G lehetőségeivel, de csak 29% tervezi, hogy beruházzon rá…

A Mobinet közvélemény-kutatása 15 ország 6000 emberét faggatta a 3G hálózatokról. A felmérés szerint az emberek legtöbbjének a figyelmét már valahogy felkeltették a 3G alkalmazások, de az, hogy mit nyerhetnének ők belőle, az a legtöbb esetben rejtély marad.

Paul Collins, a kutatás egyik vezetője elmondta, hogy „Ugyan az emberek legtöbbjének figyelmét már sikerült valami úton-módon felhívni a 3G-re, a jó időben jó helyen megfelelő áron politika indíthatja el igazán ezt az ágazatot”.

A Mobinet legutolsó, hat hónappal ezelőtti felmérése óta az emberek kifejezetten költségérzékennyé váltak. Több mint a harmada (36%) mondja azt, hogy az ár a legfontosabb, amiért nem ruháznak be a 3G-re. Másik 36% mondta azt, hogy vagy nem szükséges neki, amit a 3G nyújthat, vagy nem is tudja, hogy mit profitálhatna belőle.

Azok a felhasználók, akik jelen pillanatban is Interneteznek a pre-3G rendszerekkel, kifejezetten azt állítják (80%), hogy az ár, ami visszafogja őket a több használattól. A Mobinet 2000-es megalakulása óta ez az első olyan eset, amikor az árra hivatkoznak, mint visszafogó tényezőre.

Szintén nagy hányad állítja (66%), hogy azért nem használja a mobilos Internetet, mert lassú. Erre talán jó példa is a hazánkban kapható olcsó, de használhatatlan GPRS Internet hozzáférés.

Amikor három alternatíva közül választhattak a felhasználók, hogy őket mi vonzza inkább a 3G rendszerekben, 45% választotta azt, hogy a jelen pillanatban elérhető Internet szolgáltatásokat gyorsabban érhetnék el. Körülbelül minden harmadik válaszoló (34%) mondta azt, hogy nagyon vonzónak találja a speciális szolgáltatásokat (videó és hang letöltés, stb.), míg 21% választotta az elfogadom olyannak, amilyen kategóriát.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés