Connect with us

technokrata

Magas vérnyomás? Van megoldás…

Kütyük

Magas vérnyomás? Van megoldás…

Egyedülálló programot fejlesztett ki a magas vérnyomásban szenvedő, illetve az azt megelőzni kívánó betegek számára a Hartmann-Rico és a HáziPatika.com egészségügyi portál.

A kardiológusok és programozók által kifejlesztett program a Magyarországon mind nagyobb problémát jelentő magas vérnyomás és az abból eredő betegségek számának csökkentését, illetve megelőzését hangsúlyozza. Az internetes portálon minden látogató saját vérnyomásnaplót hozhat létre, amelyben, a megfelelő adatok rendszeres felvitelével, akár több éven keresztül figyelheti egészsége alakulását.

A Magyarországon népbetegséggé vált magas vérnyomás és annak szövődményeiből kialakult szív- és érrendszeri megbetegedések jelentős módon rontják a lakosság egészségi állapotát és befolyásolják a várható élettartamot. A betegség kialakulását azonban – a örökletes tényezők ellenére, vagy mellett – jelentősen befolyásolhatja életmódunk, életvitelünk. A prevenció fontosságát hangsúlyozó új program, a Vérnyomásmérő Napló keretében azonban most lehetőség van arra, hogy egészségi állapotunkat rendszeresen ellenőrizve bepillantást nyerjünk szervezetünk állapotába, és figyeljük annak reagálását a mindennapi feszültségekre és az életminőségünket meghatározó egyéb fiziológiai tényezőkre.

Az internetes látogató, az adataihoz történő titkos hozzáférést biztosító jelszó megadása után, saját vérnyomásnaplót kap, ahová felviheti a napi vérnyomás- és pulzusértékeket, akár napi többszöri alkalommal is. Ezután a program a megadott értékeket táblázatba foglalja, majd grafikonon is megmutatja, feltüntetve azt az értéket is, amely a látogató adott egészségügyi állapotához képesti normál értéket jelenti. A már egyszer felvitt értékeket bármikor megtekinthetjük, sőt, adott időpontra vagy időszakra vonatkozóan akár visszamenőleg is kereshetünk, illetve megrajzolhatjuk saját grafikonunkat.

A vérnyomásmérő napló mellett a látogatók vérnyomás tesztet is kitölthetnek, amely az életmódra és a korábbi betegségekre vonatkozó kérdések megválaszolása után megmutatja, milyen rizikófaktor vonatkozik az adott személyre. Emellett számos, az adott betegségkör témájához kapcsolódó szakmai cikket, információt találnak az olvasók, amelyek segítenek eligazodni abban, hogy a mindennapokban hogyan tehetünk többet egészségünk megőrzéséért. Az online program természetesen nem helyettesíti a házi- illetve szakorvos által elvégzett orvosi vizsgálatot, de segít abban, hogy egy kis odafigyeléssel, vagy életmód-változtatással biztosítsuk szervezetünk számára a hosszabb, és egészségesebb életet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés