A FastTrack Wireless nevezetű piackutató cég előrejelzései szerint az idei esztendőben világszerte várhatóan mintegy 446 millió darab mobiltelefont fognak forgalomba hozni. Mint ismeretes, 2002-ben megközelítőleg 406 millió új mobiltelefon találta gazdára világszerte, ami azt jelenti, hogy ebben a piaci szegmensben közel 10 százalékos növekedésre lehet számítani az idén. Érdekesség, hogy míg az idei évben az új mobil készülékeknek várhatóan még több mint 40 százaléka új előfizetéssel fog forgalomba kerülni, addig a legfrissebb előrejelzések szerint 2007-ben már csak az új készülékek 8 százalékához tartozik majd új előfizetés.
A mobiltelefonok rövid időn belül lényegében mindenhol olyan megszokott hétköznapi eszközök lesznek, mint a televíziós készülékek, a rádiók, vagy éppen az egyre népszerűbb digitális fényképezőgépek – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ed Matluck, a FastTrack Wireless vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy a mobiltelefon gyártók a jövőben várhatóan minden korábbinál több új technológia bevezetésével próbálják meg növelni vásárlóik számát. Matluck szerint egyébként ugyanúgy, mint tavaly, várhatóan az idén is az első öt mobiltelefon gyártó között fog végezni a Nokia, a Motorola, a Samsung és a Siemens.