Connect with us

technokrata

Romaweb.hu – indul a roma kormányzati portál

Kütyük

Romaweb.hu – indul a roma kormányzati portál

A Miniszterelnöki Hivatal romaügyi államtitkárságának szándékai szerint e hét végén megjelenhet a számítógépes világhálón a cigány kormányzati portál.

A roma portál indulásáról Berki Judit helyettes államtitkár, hivatalvezető tájékoztatta az MTI-t. Mint elmondta, az oldal révén a programba bekapcsolódó hét regionális központ és 33 közösségi ház mellett valamennyi, a téma iránt érdeklődő internetezővel kapcsolatba kívánnak lépni, kétirányú információáramlást kialakítva.

Az olvasók az aktuális híreken és az elmúlt másfél évtized kutatási anyagain túl pályázati figyelővel és állásajánlatokkal találkozhatnak a portálon, amely mindemellett a romák helyzetével foglalkozó szakemberek, kiadványok felsorolását is közli.

Egy hasonló internetes honlap elkészítését korábban a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal PHARE-irodája is kezdeményezte; az ötlet megvalósítása a kormányváltás után került át a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi hivatalába.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés