Connect with us

technokrata

Elektronikus ügyintézést segítő portál indul

Kütyük

Elektronikus ügyintézést segítő portál indul

Az Egerben található Eszterházy Károly Főiskola internetes oldalt hoz létre a városban – még az idén – azért, hogy a helyi lakosok megismerkedhessenek az elektronikus ügyintézéssel, és igénybe is vehessék a szolgáltatásokat.

A tervekről Kis-Tóth Lajos, a főiskola helyettes vezetője adott tájékoztatást. Többek között beszámolt arról, hogy a főiskola B épületének 100 millió forintos rekonstrukciója révén összesen 80 számítógépet helyezhetnek el. Ezeket a főiskola hallgatói mellett Eger város lakosai is használhatják, s a számítógépek és a portál segítségével igénybe vehetik az elektronikus szolgáltatásokat.

Persze minden kezdet nehéz, hiába a technológia és a lehetőség, ha senki nem tudja alkalmazni – éppen ezért a portál elindítása után szakemberek nyújtanak segítséget az egrieknek az elektronikus ügyintézés fortélyaiban.

Kis-Tóth Lajos úgy vélte: a beruházás ösztönzi majd az egri önkormányzatot, a hivatalokat és a vállalkozásokat arra, hogy elektronikus úton is elérhetővé tegyék szolgáltatásaikat. Az iskola kezdeményezésének már csak azért is nagy a jelentősége, mert a hevesi megyeszékhelyen jelenleg csak egy pénzintézet tesz lehetővé elektronikus ügyintézést.

Kis-Tóth elmondta azt is, hogy a portál működtetéséhez szükséges hálózat kiépítése 400 millió forintba kerül. Ezen költségek előteremtése érdekében a főiskola, a város önkormányzata és az Internet-szolgáltató cég közösen 100 millió forintos támogatási igényt nyújtott be az Oktatási Minisztériumhoz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés