Connect with us

technokrata

Március: a kéretlen levelek hónapja

Kütyük

Március: a kéretlen levelek hónapja

A márciusi statisztikákat megnézve levonható a konzekvencia: a spam ellen tett eddigi lépések maximum a probléma súlyának növekedését tudta fékezni, szó sincs kedvező jelekről – sajnos.

4 százalékos növekedés, hónapról hónapra – ezt tapasztalja már egy ideje a spamellenes Brightmail cég. A tavalyi év hasonló hónapjához mérve még dramatikusabb a helyzet: 2003 márciusában kétszer annyi kéretlen levél indult útjára és ˝lelt gazdára˝, mint 2002 tavaszának első hónapjában.

A spam legtöbbje ugyanazt kínálja, mint korábban: pornográf tartalmakat, üzleti szolgáltatásokat és termékeket (például a természetes potencianövelő szerek és a súlycsökkentő tabletták ilyentén reklámozása elég régóta népszerű – a küldők körében). Emellett igen nagy számmal szerepelnek az olyan elektronikus levelek, melyekben megpróbálnak pénzt kicsalni a spamet elolvasóktól – tipikus példája ennek a nigériai levelek néven elhíresült spam. Különösen a nagyobb szolgáltatóknál accountot nyitó felhasználók vannak kitéve az ilyen veszélyeknek.

Nézzük számszerűen: az összes spam 10 százaléka ebbe a kategóriába esik, további 17 százalék üzleti ajánlatokat tartalmaz. A felnőtteknek szóló spam 19 százalékos részesedéssel rendelkezik, míg a termékek kéretlen reklámozása szintén ekkora részt tesz ki (ez 23 százalékra emelkedik, ha a gyógyászati termékeket is ebbe a kategóriába soroljuk).



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés