Az MTE által életre hívott monitoring bizottság közel ötszáz Internetes tartalomszolgáltatóval vette fel a kapcsolatot a választást megelőző hetekben, hogy a 2001-ben az Országos Választási Bizottsággal közösen kidolgozott “Választási tartalomszolgáltatási etikai kódex” szellemében figyelemmel kísérje azok működését a kampánycsend alatt. A bizottság összesen tizenkét, a kampánycsendet megsértő honlappal találkozott, amelyek közül öten reagáltak a bizottság megkeresésére és megtették a javasolt módosításokat. A monitoring bizottsághoz állampolgári bejelentés nem érkezett.
A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete az OVB-vel közösen kialakított választási tartalomszolgáltatási etikai kódexben foglaltakat mindaddig hasznosnak és indokoltnak tartja, amíg a jogszabályalkotók felül nem vizsgálják a kampánycsend intézményét. A kódex előírásai szerint a tartalomszolgáltatók a kampánycsend ideje alatt honlapjaikon kötelesek az első két hierarchikus szintről a választási akarat befolyásolására alkalmas információkat eltávolítani, míg a pártok honlapjaikat nem frissíthetik. A népszavazás kapcsán több kérdést kapott az MTE azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós tematikus oldalak milyen elbírálás alá esnek. A bizottság az ilyen oldalak esetében a pártok honlapjaihoz hasonlóan járt el, azaz javasolta a tartalomszolgáltatóknak, hogy a szavazás lezárultáig az ilyen oldalakon se tegyenek közzé az Európai Uniót érintő új információkat.
Az MTE elnöksége a monitoring bizottság munkáját eredményesnek minősítette, tevékenységének részletes eredményét hamarosan vitára bocsátja.