Ray Chen, a cég elnöke egy a napokban megrendezett befektetői konferencián elmondta, hogy az idei esztendőben előreláthatólag csak 4 millió mobil készülék fogja elhagyni a cég gyártósorait, ami jelentős visszaesést jelent az idén januári hétmilliós előrejelzéshez képest.
Chen elmondta, hogy a Compal Communications-t rendkívül érzékenyen érinti a közelmúltban kirobbant SARS járvány, ugyanis a vállalat jelentős mennyiségű mobiltelefont szokott szállítani a leginkább fertőzött kínai régióba. Ebben az ázsiai régióban a halálos kór megjelenését követően alaposan visszaestek a mobiltelefon eladások, ennek következtében pedig a kínai cégek a korábban tervezettnél jelentősen kevesebb készüléket rendeltek a Compal Communications-től.
Ugyancsak károsan hat a cégre, hogy a Motorola az elmúlt hónapban befejezte a Compal Communications által gyártott E360-as mobil készülékek forgalmazását, az E365 típusjelzésű utódmodell forgalmazása pedig csak valamikor a nyár közepén kezdődik majd meg. A Compal Communications gyártja majd a Panasonic G60-as mobiltelefonját is, melynek sorozatgyártása várhatóan júniusban fog megkezdődni. A vállalat az első negyedévben egyébként mintegy 670 ezer mobiltelefont gyártott le, forgalma pedig valamivel meghaladta a 2,4 milliárd dollárt.