Connect with us

technokrata

Sok kritika éri az első 3G mobilokat – A Nokia nincs meglepődve

Kütyük

Sok kritika éri az első 3G mobilokat – A Nokia nincs meglepődve

A harmadik generációs mobiltelefonoknak várhatóan számos gyermekbetegségük lesz, és hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ezen újfajta mobil készülékek széles körben elterjedjenek – vélekedik a világ legnagyobb mobiltelefongyártó cége.

A napokban Hollandiában megrendezett UMTS (Universal Mobile Telecommunications System) Konferencia keretein belül több európai mobil operátor is felhívta a figyelmet arra, hogy az első harmadik generációs készülékek minőségével korántsincs minden rendben, illetve, hogy ezen telefonok csak egy nagyon szűk réteg igényeinek képesek megfelelni. A Nokia vezetői erre azt reagálták, hogy senkinek sem szabad meglepődnie azon, hogy a 3G mobilok eleinte kisebb-nagyobb hibákkal rendelkeznek, ugyanis minden új technológia piaci bevezetése szükségszerűen nehézségekkel jár.

Az európai mobiltelefonos szolgáltató cégek az említett konferencián többek közt arra panaszkodtak, hogy a harmadik generációs mobilok túl nagy méretekkel rendelkeznek, egy feltöltéssel nagyon rövid ideig használhatóak, ráadásul túlontúl drágák ahhoz, hogy széles körben elterjedhessenek. Említésre méltó, hogy külön kritika érte a Nokia első 3G készülékét, a 6550-et, mely állítólag a hosszas tesztelési folyamat ellenére is rendkívül sok szoftveres hibával rendelkezik.

“Számomra nem meglepő, hogy a szolgáltatók panaszkodnak. Emlékezzünk csak vissza, hogy az első GSM mobiltelefonok majdnem fél kilogrammot nyomtak és alig tudtak valamit, viszont egy-másfél éven belül jelentős tömegcsökkenésen és szolgáltatáskör bővülésen mentek keresztül” – nyilatkozta Nigel Rundstrom, a Nokia egyik alelnöke, aki szerint a közeljövőben a 3G készülékek is olyan rohamos fejlődésen mennek majd keresztül, mint nem is olyan rég az első GSM telefonok.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés