Connect with us

technokrata

Szólásszabadság kontra pornográfia

Kütyük

Szólásszabadság kontra pornográfia

Az Egyesült Államok könyvtárainak nagy részében találhatók Internetre csatlakoztatott számítógépek, amiken a nem kívánt tartalmak megjelenítésének elkerülése végett gyakran különböző szűrőket futtatnak. Egy korábbi döntés a szólásszabadságra hivatkozva megkérdőjelezte ezek létjogosultságát, ám újabb ítélet született.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2000-ben hozták meg az úgynevezett Children´s Internet Protection Act, vagy rövidített nevén CIPA törvényt, mely kimondta, hogy a kiskorúakat védeni kell a fejlődésüket károsan befolyásoló, szexuális tartalmaktól. A törvényt ellenzők azonban a szólásszabadsághoz való jogra hivatkozva megtámadták a rendelkezést; azzal érvelvén, hogy olyan anyagoktól is megfosztják a kiskorúakat, amikhez pedig joguk lenne hozzáférni (a pubertáskori kérdésekre adott válaszok vagy a mellrákkal kapcsolatos információk ugyanis mind tiltólistára kerültek a törvény miatt).

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága azonban hétfőn végleges döntést hozott az ügyben: 6-3 arányban amellett tették le voksukat a bírák, hogy a szűrőkre igenis szükség van, s ezek alkalmazása nem sérti az állampolgárok szólásszabadságához való jogát. Mi több, amelyik könyvtár nem alkalmazza ezt a törvényt, az a szövetségi pénzektől való megválást kockáztatja. A döntnökök egyébként elismerték, hogy nem hibátlan a rendszer: ˝Nincsen tökéletes, vagy legalábbis jobb választás a jelenlegi Internet-szűrőknél˝ – állt az ítéletben.

A döntés egyébként már egy több mint egy éves ítéletet változtat meg: 2002 májusában szövetségi bírák úgy találták, hogy a törvény alkotmányellenes, s ennek értelmében hivatalosan is kiálltak a szűrőprogramok eltávolítása mellett. A mostani döntés mégis felülbírálta ezt a rendelkezést (a legfelsőbb bíróság ítéletét – nem meglepő módon – a szűrőszoftvereket gyártó cégek örömmel fogadták). Nem örültek viszont a történteknek a szólásszabadság ügyét képviselő szervezetek.

Egyelőre nem teljesen világos, hogy miként érinti a döntés a könyvtárakat: az intézmények fele jelenleg is futtat valamilyen szűrőalkalmazást, legalább néhány számítógépen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés