A WhenU és a Gator olyan, úgynevezett adware reklámokat alkalmaznak, melyek egy-egy szoftverrel együtt érkeznek a felhasználó rendszerébe. Ugyan a telepítés során elolvasható a figyelmeztetés, miszerint adware programot installál a felhasználó, a legtöbben azonban ezeknek nem tulajdonítanak nagy figyelmet. Miután azonban befészkelte magát a rendszerbe az adware alkalmazás, már igen nehézkes az eltávolítása.
Többen is sértőnek tartották az ilyen reklámozási formát, ezért mindkét céget beperelték; egyik indokként megjelölve, hogy a szoftver által felpattanó ablakok eltakarhatják az éppen böngészett weblapok hirdetéseit. Még februárban került bíróság elé a Gator ügye, s a WhenU jogi szakértői is már hónapok óta pereskednek. E két cég mindvégig azzal védekezett, hogy adware-jeikre kellő módon felhívják a figyelmet a telepítés során, így tulajdonképpen a felhasználók beleegyeznek abba, hogy reklámokat kapjanak. A reklámletakarás ellen pedig azt hozták fel mentségükre, hogy a desktop egyedül a felhasználó tulajdona, így szíve joga bármivel bármit letakarni, annyi ablakot megnyitni, amennyit csak elbír operációs rendszere.
A virginiai szövetségi bíróság a fenti érvelések áttanulmányozása után úgy döntött, hogy igazat ad a kellemetlen reklámokkal bevételt generáló cégek számára: legálisan használhatónak mondta ki az ügyben érintett vállalatok szoftvereit. Az ítélet kihirdetése után csalódottságuknak adtak hangot a pert kezdeményező cégek képviselői. Pár egyéb bírósági eljárás még folyamatban van a Gator és WhenU ellen, ez utóbbiakban is hamarosan döntés születhet.