Connect with us

technokrata

Mennyit foglal a tavalyi év?

Kütyük

Mennyit foglal a tavalyi év?

A Kaliforniai Berkley Egyetemen dolgozó kutatók megbecsülték, hány byte-on fér el a tavalyi év összes új információja.

5 trillió, azaz 5 exabyte-nyit tesz ki az az információhalmaz, ami 2002-ben keletkezett; legalábbis ezt állítják a Kaliforniai Berkley Egyetemen dolgozó kutatók ˝How much information? 2003˝ elnevezésű tanulmányukban. Ez azonban még mindig jócskán alatta marad annak a mennyiségnek, melyet a tavalyi év során elektronikusan továbbítottak: ezen adathalmaz megközelítőleg 18 exabyte-ot tesz ki. Ennek 98 százaléka – vezetékes és vezetékmentes – telefonos hálózatokon keresztül került továbbításra (amennyiben egy kalap alá vesszük az adat- és a szövegalapú információkat).

A fenti számok az utolsó (2000-ben elvégzett) felmérés értékeinek közel a dupláját hozták ki, eszerint az 1999 óta eltel három év alatt kétszeresére nőtt az új információk (helyfoglalási) mérete. A felmérés egyébként négy tárolómédiát (nyomtatás, film, mágneses és optikai adattárolás) és négy csatornát (telefon, rádió, televízió és Internet) elemzett ki. Egyáltalán nem meglepő módon az újonnan létrehozott információ 92 százaléka mágneses adathordozókra került (például merevlemezekre). A papír viszont már csak alig egy százalékban részesedik ebben.

Az Egyesült Államok állítja elő a legtöbb új információt (a több nemzethez képest): körülbelül az új adatok 40 százaléka származik az indiánok északi őshazájából. Érdekesség, hogy a rádió és a tévé sokkal kevésbé szolgál újdonságokkal: 2002-ben összesen 230 millió rádióórából csak megközelítőleg 70 millió óra bizonyult újdonságokkal telinek, míg a televízióknál ugyanez 123 millió órára ˝csak˝ 31 millió órát jelentett.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés