Connect with us

technokrata

Arculatváltás az Internet egyik leginkább gyűlölt cégénél

Kütyük

Arculatváltás az Internet egyik leginkább gyűlölt cégénél

A kéretlen reklámok egyik legnevesebbje, a Gator nevet és arculatot váltott – profilt azonban nem…

Gator – aki nem ismeri ezt a nevet, örülhet, aki viszont már kapcsolatba került vele, bizonyára elátkozta azt a napot, amikor feltelepítette valamelyik alkalmazásukat. A cég ugyanis abból él meg, hogy adware (és spyware) programokat kínál az internetezőknek (a cégeknek pedig reklámfelületet). Ezek olyan szoftverek, amelyek azért tölthetők le ingyenesen, mert reklámokat jelenítenek meg a felhasználók számára. A Gator ezt olyan művészi szintre emelte, hogy már nem egy peres eljárás robbant ki ellene – frusztrált felhasználóknak és weblap-tulajdonsoknak egyaránt bögyében van a cég.

A név azonban eltűnőben van az Internetről – no nem azért, mert megszűnik a vállalat, hanem mert arculatot váltottak. Gatorból Claria lett, ami egyben weblapjuk designváltásával is járt. Jeff McFadden, a vállalat vezérigazgatója és elnöke szerint az új név jobban jellemzi a céget, annak működését és céljait.

A spyware programok terjesztésével foglalkozó cég (amely egyébként nagyon kényes erre a kifejezésre, nemrég pert is indított annak érdekében, hogy megszüntesse a spyware és a Claria közötti összefüggést) az átalakulást követően három részből áll. A GAIN Publishing felelős a cég által készített, illetve a vele kapcsolatban levő egyéb vállalatok (például a Kazaa vagy a DivX) fejlesztette programok támogatásáért. A GAIN Networks a targetált (célzott) popup reklámok célba juttatásáért felelős (ezt közel 38 millió ember felé teszik meg nap mint nap), míg a Feedback Research részleg felel a cég adatbázisán alapuló online kutatásokért és webes elemzésekért. A Claria egyébként nyolc irodát is fenntart az USA-ban és Európában.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés