Connect with us

technokrata

A Casio és a Hitachi közösen fog mobilokat fejleszteni

Kütyük

A Casio és a Hitachi közösen fog mobilokat fejleszteni

A digitális karóra piac egyik vezető cégeként jegyzett Casio Computer és Japán legnagyobb elektronikai konglomerátuma, a Hitachi bejelentették, hogy a jövőben közös mobiltelefon fejlesztési munkálatokat kívánnak folytatni, ily módon is erősítve belföldi, illetve külföldi piaci pozícióikat.

A két cég vezetői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a Casio-Hitachi vegyesvállalat a jövő esztendő áprilisában fog megalakulni és teljes mértékben átveszi majd az anyacégek mobiltelefonos fejlesztési részlegeit.

A 3 milliárd jenes, vagyis mintegy 27,6 millió dolláros alaptőkével rendelkező vegyesvállalatban 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd a Casio Computer, a fennmaradó rész pedig értelemszerűen a Hitachit illeti. Várakozások szerint a vegyesvállalatnak köszönhetően mindkét fél mobilos fejlesztési projektjei fel fognak gyorsulni, és nem utolsó sorban olcsóbbak is lesznek. Szakértők szerint a fejlesztési költségek csökkentése mostanság nagyon fontos a gyártók számára, ugyanis az integrált digitális fényképezőgéppel rendelkező, 2,5G, illetve harmadik generációs készülékek kifejlesztése nem éppen két fillér.

Az együttműködési szerződéssel kapcsolatban tudni lehet, hogy a közös vegyesvállalat által kifejlesztett mobiltelefonok a jövőben is Casio, illetve Hitachi márkajelzéssel kerülnek majd kereskedelmi forgalomba.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés