Connect with us

technokrata

Túl bonyolult az okostelefonok kezelése?

Kütyük

Túl bonyolult az okostelefonok kezelése?

Egy a napokban nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy az okostelefon tulajdonosok java része nincs tisztában nagy tudású mobil készüléke tudásával, illetve nem tudja kihasználni azt, vagyis a gyártóknak és a mobil operátoroknak nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük terméktámogatási szolgáltatásaikra.

A Taylor Nelson Sofres független piackutató cég által készített felmérés ezenkívül rávilágít arra, hogy az okostelefon piac az utóbbi időkben rendkívül dinamikus fejlődésnek indult, és manapság már számtalan modell kapható ebben a szegmensben.

A jelentés készítői által megkérdezett okostelefon tulajdonosok körében az elektronikus levelezési szoftverek számítottak a legkedveltebb alkalmazásnak, konkrétan negyvennégy százalékuk nyilatkozta azt, hogy rendszeresen használja készüléke e-mail kliens szoftverét. Összehasonlításképp, idén márciusban az okostelefont használóknak még csak harmincegy százaléka vette igénybe készüléke elektronikus levelezési szolgáltatásait. Érdekesség, hogy a megkérdezettek tizenkilenc százaléka szívesen használna ilyen alkalmazást, azonban jelenleg még nem tud igénybe venni ilyen szolgáltatást.

Andrew Wyatt, az Intuwave stratégiai marketing részlegének alelnöke elmondta, hogy az okostelefonok a legtöbb esetben túlontúl bonyolultak ahhoz, hogy a felhasználók minden tudásukat ki tudják használni. Wyatt szerint jó példa erre a Sony Ericsson féle P800-as készülék, melyen több mint egy tucat beállítást kell végrehajtani ahhoz, hogy igénybe lehessen venni a különböző elektronikus levelezési funkciókat.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés