Connect with us

technokrata

Elkészült a Sony Ericsson P900 első szoftverfrissítése

Kütyük

Elkészült a Sony Ericsson P900 első szoftverfrissítése

A Sony Ericsson kiadta a népszerű P800-as okostelefon közvetlen utódjának tekinthető, nemrégiben debütált P900-as készülék első szoftverfrissítését.

A fejlesztők elmondása szerint a frissítés számos kisebb-nagyobb szoftverhibát orvosol, valamint javít a telefon néhány funkcióján. A szoftverfrissítésnek hála, immár helyesen jelennek meg a számok a HBH-200 típusjelzésű Bluetooth headset csatlakoztatását követően, megoldódott a nagy kezdőbetűk és a T9-es szótár problémája, ezenkívül pedig az inaktív módban megjelenő óra mérete nagyobb lett, ily módon könnyebben olvasható le a pontos idő.

A Sony Ericsson P900 tulajdonosok személyi számítógépük segítségével végezhetik el az okostelefon szoftverének frissítését. Ehhez először telepíteniük kell az upgrade szoftvert, mely a japán-svéd gyártó honlapjáról automatikusan letölti a most megjelent frissítést, végül pedig telepíti azt a készülékre.

A Sony Ericsson ugyancsak most adta ki a P800-as és P900-as okostelefonokhoz egyaránt használható PC Suite szoftver legfrissebb verzióját, mely Windows kompatibilis program révén többek közt adatmentés, alkalmazás telepítés, illetve egyéb hasonló feladatok végezhetők el. A 2.1.1-es verziószámot viselő legújabb változat 39 MB méretű és a gyártó állítása szerint minden korábbinál stabilabb és gyorsabb működésre képes.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés