Connect with us

technokrata

Virtuális céljába ért a Nokia Játék 2003

Kütyük

Virtuális céljába ért a Nokia Játék 2003

A Nokia Játék 2003 magyar díjazottjai, az első 50 játékos a napokban vette át Budapesten a győzteseknek járó N-Gage játékgépeket.

A Nokia Játék (Nokia Game) 2003. november 29-én nagyszabású fináléval ért véget, ahol több mint hat millió játékos vett részt a jók gonosz elleni harcában. Idén rekordszámú játékos állt Flo, a Nokia Játék 2003 hősnője mellé az Anyone klán legyőzésében. A tíz napon át tartó erőpróbák, szerepjátékok, és arcade-jellegű akciók során a játékosokat arra bíztattuk, hogy alapítsák meg saját klánjukat, amely segíti majd a 18 éves mobil-jockey Flot.

A Nokia Játék 2003 őszi indulása világszerte számos játékos fantáziáját megmozgatta. Végül több mint egymillió játékos várt a Nokia Játék 2003-as indulására, és közülük sokan már hónapokkal a játék kezdete előtt feliratkoztak annak érdekében, hogy nehogy lemaradjanak. A Nokia Játék weboldalát a honlap indulása óta idén több mint hatmillióan látogatták.

A versenyzők gyorsaságát és ügyességét idén a gyorsasági feladatokon és a problémamegoldások során pontokkal díjaztuk, de a más játékosokkal létesített kapcsolat és a többszereplős csapatstratégia kidolgozása is pontot ért. A nyertesek minden országban N-Gage játékgépet nyertek.

˝A Nokia Játék 2003 nem csupán minden eddiginél több játékost vonzott, hanem az érdekes eseménysorozat és a többszereplős játék lehetősége izgalmas új elemeket is tartogatott a játékosok számára˝ – mondta Pekka Rantala, a Nokia Mobile Phones Marketingért felelős alelnöke. ˝Egyértelműen sikerült megragadnunk azoknak a játékosoknak a figyelmét, akik nem csak barátaik ellen, hanem velük együtt is szeretnének játszani. Gratulálunk a nyerteseknek, akik a számos próbatételt kiállva és a kemény küzdelemben győzedelmeskedve a döntőbe jutottak˝.

A Nokia Játék 2003 november 19-én 35 országban tíz nyelven indított, tíz napos, interaktív internetes kaland. A versenyzők hat különálló játékban vettek részt, ahol gyorsaságuk, ügyességük, képességeik és csapatmunkájuk alapján értékelték őket. A 24 órás döntőben a legjobbak versenyeztek a mobil játékvilág legújabb vívmányáért, az N-Gage játékgépért.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés