Connect with us

technokrata

A Napster atyja ˝átállt˝

Kütyük

A Napster atyja ˝átállt˝

Shawn Fanning és néhány régi kollégája csendben nekilátott egy új vállalkozás (Snocap) létrehozásának, mely a peer to peer hálózatokból ˝csinálna˝ pénzt. A Napster alkotója a másik oldalon.

A Napster aranykora már (az internetes történelem sebességével mérve) régen elmúlt, ám az eredeti ötletet kitaláló, majd megvalósító Shawn Fanning továbbra is e témában igyekszik boldogulni. Ron Conway támogatásával (aki a Napster kezdeteiben is támogatta anyagilag Fanninget) San Francisco-ban pár hónapja csöndben ismét nekilátott a kódolásnak, hogy létrehozza azt a hidat a zenekiadók és a file-cserélők között, ami a Napsterből hiányzott. A 2002. októberének végén alapított cég munkájában részt vesz Jordan Mendelson is, aki anno a Napster keresési technológiájának kialakításában vállalt oroszlánrészt.

A Snocap – tervek szerint – lehetővé tenné a dalok azonosítását a file-cserélő hálózatokon keresztül (egy, úgynevezett audió ujjlenyomaton keresztül, mely az állomány hangkarakterisztikájának elemzésén alapul), illetve azt is, hogy az adott szám költségét is hozzá lehessen fűzni a zenéhez. Az elgondolás sikeréhez azonban az kellene, hogy a rendszert mindegyik peer to peer cég alkalmazza, fejtette ki véleményét az egyik zenekiadó vezetője. Szerinte ha ez megtörténne, akkor az maga lenne a csoda.

Ettől eltekintve az elmélet szintjén már összeállt a kép: a fent említett ujjlenyomatot egy szoftver ellenőrizné le (ennek kellene a file-cserélő alkalmazásokba integráltan megjelennie), amikor egy file-t letölt valaki. A beazonosítást követően az állomány teljes letöltése mindaddig blokkolva lenne, amíg a számítógépet használó nem fizet érte (ahogyan jelenleg is teszik ezt a különböző zeneboltokban – Apple iTunes, Pressplay stb.).

Meggyőzni mindenkit

Fanning szerint a zeneipar moguljaival való találkozókat múltja inkább segíti, mintsem hátráltatja. Nagyobb falatnak tűnik viszont a peer to peer vállalatok meggyőzése – ezek többnyire azzal érvelnek, hogy nem szeretnének sem szűrést, sem bármilyen centralizációt iktatni jelenlegi alkalmazott rendszereikbe. Ami érthető is, hiszen a Napster anno pont ezért bukott meg, s a peer to peer hálózatok pedig a központi indexelés hiányának köszönhetik nagyrészt azt, hogy megúszták a bírósági büntetéseket.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés