Connect with us

technokrata

A Nokia a 3G olcsóságáról

Kütyük

A Nokia a 3G olcsóságáról

A harmadik generációs mobil technológiát olcsóbb fenntartani, mint a 2G, illetve 2,5G rendszereket – vélekedik a Nokia egyik vezetője.

Mike Wang, a piacvezető finn vállalat tajvani részlegének vezérigazgatója szerint a harmadik generációs mobil rendszerek elsősorban azért lehetnek minden korábbinál olcsóbbak, mert a potenciálisan 384 Kbit/s-os sávszélességet biztosító WCDMA (Wideband Code-Division Multiple Access) technológiára épülnek.

Összehasonlításképp, a GPRS maximum 112 Kbit/s-os, a CDMA pedig legfeljebb 200 Kbit/s-os adatátviteli sebességet tesz lehetővé, vagyis a 3G mind a hang, mind pedig az adatszolgáltatások esetében nagyobb kapacitással kecsegtet, még pedig kevesebb infrastrukturális eszköz használata mellett. Wang elmondása szerint a harmadik generációs mobil technológiákra történő átállás révén az operátorok a hang szolgáltatások esetében 50 százalékos, az adatszolgáltatások esetében pedig akár 60 százalékos költségcsökkenést is regisztrálhatnak.

Szakértők szerint a harmadik generációs technológiák előretörésében rendkívül komoly szerepet játszik, hogy mobiltelefonjaik segítségével manapság egyre többen küldenek, illetve fogadnak nagy méretű multimédiás üzeneteket, játszanak online játékokakat, illetve adott esetben MP3 zenéket töltenek le. A Nokia előrejelzései szerint 2007-ben a 3G bevételek 68 százaléka származik majd a hang, 32 százaléka pedig az adat szolgáltatásokból.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés