A Mobile Imaging and Printing Consortium (MIPC) tegnap jelentette be, hogy a Nokia, a Samsung és a Siemens a konzorcium stratégiai tagjaivá vált. Az MIPC egy a Canon, az Epson és a Hewlett-Packard által alapított szövetség, melynek elsődleges célja, hogy az integrált digitális fényképezőgépes mobiltelefonok nyomtatási szolgáltatásokkal gazdagodjanak.
Az MIPC munkatársai elmondták, hogy a mobil nyomtatási technológiákkal kapcsolatos első alapszabályok várhatóan már 2004 első felében rögzítésre fognak kerülni. Tudni lehet, hogy az MIPC nagymértékben olyan meglévő technológiákra és szabványokra kíván építkezni, mint például a Bluetooth, vagy éppen a PictBridge. Azzal kapcsolatban egyelőre nincsenek információink, hogy a konzorcium által összeállított mobil nyomtatási útmutatók licenszelhetők lesznek-e külsős cégek által.
Az InfoTrends piackutató cég egyik legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a kamerás készülékekkel rendelkező mobilosok az idei esztendőben már több mint 5 milliárd mobil fotót fognak kinyomtatni. 2008-ra ez a szám 37 milliárdra fog növekedni és az ebben az évben eladott mobiloknak már több mint 85 százaléka kamerás telefon lesz.